Fogorvosi szemle, 1922 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1922-01-01 / 1. szám
5 mérvadó — működéséhez fűzött, álljanak itt a következő szavak abból a működési bizonyítványból, melyet Árkövy neki 1919 márczius hó 10-én adott : „Bízvást mondhatom, hogÿ ember még sohasem szolgált ügyet több lelkesedéssel, odaadással, önfeledt önzetlenséggel és tehetséggel, mint ő. Én csak személyes hálámat rovom le parányi részben, midőn ezeket ideírom, a tulajdonképpeni haszonélvező az ország közegészségügye és a budapesti orvosi fakultás . . . Sok szolgálati bizonyítványt állítottam már ki 38 évi saját hivatalos szolgálatom alatt, de soha sem éreztem azt a lelki szükségletet, hogy írásban is megmondjam — mint ez esetben — ennek a végtelen szerény, érdemdús férfiúnak, hogy ő mily nagyon-nagyon sokat ér. E sorok nemcsak Hattyasy-nak, hanem ugyanoly mértékben Árkövy-nzV. is becsületére válnak. * Hattyasy-mk tudományos munkálkodása igen széles skálájú. Áttekintvén irodalmi dolgozatait, megállapítható, hogy sem előtte, sem utána egyik tanársegéd sem volt oly sokoldalú, mint ő. A többiek már többé-kevésbbé specializálódtak (ez persze összefügg az intézet, utóbb klinika, terjeszkedésével és személyzeti bővülésével); volt, a ki főleg laboratóriumi tevékenységet fejtett ki (pathohistologia, bakteriológia), más leginkább conservativ-fogászati témákkal foglalkozott, ismét más előszeretettel fogtechnikai feladatokkal, egyedül Hattyasy volt az, a ki minden anyagon egyformán uralkodott és a fogászat minden ágában jeles irodalmi dolgozatokat produkált. Nagyszámú közleményei közül legkiválóbbak: Versuche über die Frage der Sterilität unter Füllungen cariöser Zähne bei Anwendung verschiedener Verfahren und Füllungsmaterialien (Oest.-Ung. Vierteljahrsschrift f. Zhk. 1898. No 1.) és Über den Wert der Wurzelfüllungsmaterialien (ibidem, 1899, No II.) * Hattyasy klinikai működésének méltatásánál nem szabad arról megfeledkeznünk, hogy a specialista-képzés az ő