Fogorvosi szemle, 1922 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1922-10-01 / 10-12. szám
373 Prothezisek lesorvadt alsó állcsontokra.* Közli : Szabó József dr., egyet. ny. r. tanár (Budapest). Lemezes protheziseink rögzítésének fokozására mindenkor megvolt a törekvés. Felső fogatlan állcsonton, ha az nagy mértékben sorvadt is, ha a szájpadot kiterjedten, ha az oldalsó két gumót is belevesszük a fedendő területbe, úgy az esetek túlnyomó többségében nyert ügyünk van, természetesen, ha műfogaink felállítása is szigorúan szabályszerű. Ezzel szemben az állkapcson, különösen ha a processus alveolaris elsorvadt — és ez bizonyos korban szabályszerű jelenség és gyakran sokkalta nagyobb mérvű, mint a felső állcsonton — helyzetünk sokkalta nehezebb. A lemez részére ilyenkor tulajdonképeni tapadó felület nincs. A processus alveolaris helyén a középvonalban egy hátrafelé nyitott, ívszerű, rendszerint éles taraj emelkedik ki az állkapcson, körülbelül a két foramen mentáiéig és csak e likakon túl szélesedik ki a taraj, valamelyest mindkét oldalt körülbelül 1 — IV2 cm. darabon hátrafelé. Az egész felületet rendkívül vékony, a csonthoz erősen letapadó nyálkahártya fedi. Ez az a felület, melyet eddigelé lemezes pótlásainkra felhasználtunk. Erre a felületre épített protheziseink, még ha az okkluziós és artikulációs törvényekre a legpontosabban ügyeltünk is műfogaink beállításakor, még akkor is felettébb labilisak voltak, követték nemcsak az állkapocs, de a nyelv, a pofa, az ajkak még oly csekély elmozdulásait is és semmiképpen sem állíthatjuk, hogy * Előadás, tartatott a Magyar Fogorvosok Egyesülete közgyűlésén 1922 julius hó 1-én. 1*
