Fogorvosi szemle, 1922 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1922-01-01 / 1. szám
24 úgy az első felső állandó molarisok a középvonal felé vándorolnak, míg az alsók helyükön maradnak. Be fog következni tehát egy oly állapot, melyet Angle szerint a II. osztályba tartozónak kell minősítenünk, egy- vagy kétoldalinak, a szerint, a mint egy vagy mindkét oldalon hiányoznak a felső tejmolárisok. Itt tehát nem az alsó I. molaris vándorolt hátra, hanem a felső előre és Angle mégis az alsó molaris distalis vándorlását adja meg definitiójában ! Amellett Zielinszky vizsgálataiból tudjuk, hogy a tejcaninusok és tejmolárisok együttes szélessége nagyobb, mint az állandó caninusé és a két praemolarisé együttesen. E differentia nagyobb az alsó, mint a felső fogaknál, igy a II. dentitiónál az alsó I. molaris áttörési helyéről sokkal medialisabbra jut el egy idő múlva, mint a felső. Tehát teoretikusan is képtelenség az alsó I. molaris distalis vándorlása a felsőhöz viszonyítva.1 Hogy a molarisok mesio distalis viszonyán alapuló classificatio mily tévedésekhez vezethet, bizonyítja az, hogy Andresen vizsgálatai szerint, melyeket articulatorjának konstruálásánál végzett, az állkapocsízület sokszor nincs nyugalmi helyzetben, hanem kényszerharapás, úgynevezett Zwangsbiss van jelen. Főleg oly esetekben találjuk ezt, midőn helyi okoknál fogva — pl. a tejfogak időelőtti elvesztése folytán — a felső frontfogak az alsók mögé kerülnek és így látszólag progenia, valóban azonban opistognathia áll elő. Ha ilyenkor a molarisok helyzete szerint diagnostizálnók az esetet, feltétlenül hamis diagnosist kapunk. Egy ilyen eset praxisomban is előfordult, amidőn is a tulajdonképen Angle I. osztályba tartozó eset — opistognathia normalis alsó fogsorral — a kényszerharapás folytán látszólag egy Angle III. eset képét mutatta. Hogy ennek a therapiára is milyen befolyása van, az nyilvánvaló ! 1 1 Angle szerint oly esetekben, midőn egy vagy több fog hiányzik a fogsorban, rekonstruálni kell az eredeti állapotot és úgy állítani fel a diagnosist. Nézetem szerint ez egyedül álló dolog az egész orvosi diagnostikában ! Egy sebész vagy belgyógyász azt mondja : ez és ez van a betegnél, tehát ez a diagnosis, — és nem azt kutatja, hogy mi lenne, ha mások lennének a viszonyok, mint a melyeket talál !
