Fogorvosi szemle, 1922 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1922-03-01 / 3. szám

91 De nemcsak anyagi segítséget kérek a lap számára! Hol vannak régi munkatársaink, kik tudásuk legjavát hozták éveken át a Fogorvosi Szemle számára, kik tudásukkal és tollúkkal olyan elévülhetetlen érdemeket szereztek a magyar szaktudomány fejlesztése körül ? Nem hiszem, hogy képessé­geik csökkentek volna ! Igaz, hogy helyet kell adni az új nemzedéknek, de itt van hely bőven a régieknek, a régi ki­próbált bajnokok és fiatalok részére egyaránt. Ha szerény keretek közötti is, de immár két díj áll a Fogorvosi Szemle munkásainak jutalmazására, ha az összeget véve csekély is, jelentőségében nem az ! Mert jelenti egyúttal a tudományban való kiválóságot is ! Fel a nemes versenyre kartársak ! A szokatlan agitatorikus hangra szerencsétlen hazánk késztet ! Minden eszköz, minden mód szent előttem, mely alkalmas arra, hogy kulturfölényünket az utódállamok fölött bebizo­nyítsa! A kiben szintén ez a szent vágy ég, a ki velünk érez, meghallja, és megszívleli hivó szavunkat! Tegyük erőssé a Fogoovosi Szemlét s hozza ide mindenki tudásának legjavát ! Dr. Körmöczi Zoltán. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy hazában, Hiszek egy Isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában Amen ! 1*

Next

/
Thumbnails
Contents