Fogorvosi szemle, 1922 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1922-01-01 / 1. szám

9 Árkövy a succrescentia tekintetében folytatott. Meglátta e tekintetben mesterének egynémely gyengéit, de szeretetén, ragaszkodásán ez mit sem változtatott. Gyönyörű barátság fűzte Szabó József-hez, kinek tehet­ségét ő is felismerte és a kiben ő is mindig a szakma jövő képviselőjét látta. Mélyen fájlalta, mikor a körülmények leszo­rították a klinikai működés teréről és nagyon örült, a mikor az idők változásával Szabó ismét visszakerült a stomatologiai klinikára. Sőt az ő páratlan önzetlensége, igazságszeretete siettette ezt, mert a mikor Árkövy visszalépett a klinika veze­tésétől és a fakultás őt bizta meg a klinika ideiglenes veze­tésével, ő — miután megértette ezen interregnum czélszerűt­­lenségét — elhárította magától a fakultás kitüntető bizalmát és evvel előmozdította Szabó előtérbe kerülését. A barátságon túl valóságos apai szeretet fűzte Hattyasy-1 e sorok írójához. Ö hívott engem a fogászati klinikára, ő vett maga mellé 1899-ben, mikor megkezdette, mint magántanár egyetemi előadásait, tanársegédjének. Ö nevelt a technikára és kifejezetten avval a szándékkal, hogy utódja legyek és foly­tassam azt, a mit ő elkezdett. Tiszta szívből örült előhaladá­­somnak és minden sikeremnek. Nem egyszer láttam jóságos szemeiben a meleg apai szeretet örömét felcsillanni, ha vala­mit jól csináltam. A hibáimat sohasem korholta, a gyengéi­met mindig elnézte. * Példás családi életet is élt Hattyasy. Korán elhunyt feleségét rajongásig szerette. Két szép gyermekét : Dezsőt és Erzsébetet kitünően nevelte, takarékosságra, munkára, vallá­sosságra szoktatta. Ez a nevelés a legszebb, legértékesebb örökségük és nem élt hiába, a ki becsületességét, puritán­ságát, ember- és hazaszeretetét gyermekeibe plántálta át. * Hattyasy Lajos kedves, jó barátunk, végigpillantván életed folyásán, im most mi : barátaid, a kik Téged minden­kor szerettünk, megnyugodva az Úr akaratában, mondjuk Rólad : becsületesen harczoltál, az utat megfutottad, a hite­det megtartottad. Salamon.

Next

/
Thumbnails
Contents