Fogorvosi szemle, 1918 (11. évfolyam, 1-2. szám)
1918-04-01 / 2. szám
8 orvosok Egyesülete is átérzi a nagy idők követelményeit; a mi szakmánkban sem maradhat minden úgy, ahogy volt azelőtt. Például a fogorvosi szukkrescentia kérdése sem! Egyetemünk csak általános orvosdoktorokat képez ki. Szakorvosokat — a sebészeti szakma kivételével — nem. Az orvosi tudomány és gyakorlat pedig az egyre szélesebb körű speciálizálódás jegyében fejlődik és ezért a helyes szakorvosképzés egyike a legégetőbb orvosnevelésügyi kérdéseinknek. Ha elfogadjuk azt a definíciót, — mely ha nem is tudományos, de a szöget fején találó —, hogy általános orvos az, a ki mindenből valamit tud, szakorvos pedig az, a ki valamiből mindent tud, akkor az állam a kettővel szemben azon az állásponton van, hogy az előbbitől annak bizonyítására, hogy mindenből valamit, tehát végeredményben mégis csak keveset tud, hosszú évekre terjedő tanulmányokat, vizsgákat, oklevelet kíván; mig annak megállapítását, hogy valamiből mindent tud, azt magára az orvosra bízza. Hogy ez nem helyes, azt mindannyian régtől fogva tudjuk és a Magyar Fogorvosok Egyesülete elérkezettnek látja az időt, hogy a fogorvosképzést — mig maga az egyetem nem fogja tenni — a maga kezébe vegye és egy megfelelő intézmény, éppen a ma meginduló tanfolyam életbeléptetésével a helyes mederbe terelje. Alkalomszerűnek találom ezt az első összejövetelünket, hogy azoknak önök közül, akik beiratkoztak e tanfolyamra, rövid történelmi áttekintést adjak arról, hogyan fejlődött ki a fogászat, tehát az az orvosi szakma, melynek mívelését élethivatásul tűzték ki maguknak, az idők folyamán mai állapotáig és evvel összefüggésben hogyan fejlődött az a szakorvosi rend, melynek tagjai kivánnak lenni. * * , * Mielőtt a részletekbe bocsájtkoznánk, néhány szóval álláspontomat akarom indokolni a fogászati történetírás módszertanára vonatkozólag. A fogászat egyetemes történetírói az anyagot rendszerint a világtörténelmi korszakok kereteibe szorítják bele, vagyis beszélnek a fogászatról az ó-korban :
