Fogorvosi Szemle, 1914 (7. évfolyam, 1. szám)

1914-03-01 / 1. szám

39 vagy lingvális oldalra terjedő barázdának a kavitásba voná­sával (49. ábra); a kavitás rágó részének fecskefarkszerű ala­kításával vagy a barázdák végpontján mélyebben vágott négy­­szögletes terek képzésével. Egy és ugyanazon fog, esetleg mindkét approximális kavitását a rágófelületen át egyetlen kavitássá köthetjük össze, a mikor betétünknek mintegy nye­regalakja lesz (50. ábra). így azonban pl. kis őrlőfogakon a labiális vagy lingvális csücsköket esetleg annyira gyöngíthet­/ másika aztán könnyen 47. ábra. letörik. Ilyenkor az egyik csücsköt lemetszhetjük (a metszés felülete lehet lapos vagy kissé a fog közepe felé lejtős) és a betéttel pótolhatjuk esetleg úgy is, hogy a betét a meg­hagyott csonkot túlérve, azt körülfogja. A fog hiányzó részeinek kiépítése viaszból. E célra nem minden viasz jó. A viasz legyen testhőmérséken elég kemény, hogy a kivételkor alakját ne változtassa. Jól használhatjuk az Ash-ié\e rózsaszínű betétviaszt, de dicsérik a Taggart-féle sötétzöld (57° C.-nál puhuló) és a Bödecker-féle (35° C.-on puhuló) sötétkék viaszt is. A kavitás helyes alakítása után, láng fölött vagy meleg vízben felpuhítjuk a viaszt, ujjaink

Next

/
Thumbnails
Contents