Fogorvosi Szemle, 1913 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1913-06-01 / 2. szám
75 nésének egyik főoka, a kartársak többségének szervezetlensége és kari ügyekben, csakúgy mint szakmabeli ügyekben való határtalan indolentiája, a minek természetesen egyenes következménye volt a kifelé való imponálás hiánya. Mivel úgy a jelenben, mint a legközelebbi jövőben, vitális érdekeink, társadalmi positiónk, csakúgy mint szakmánk tudományos niveauja, állandó veszélyezettségnek van kitéve, kell hogy ezzel szemben egy erős védelmi positiót teremtsünk. Ez a szükségszerűség, nem pedig egyesek ötlete érlelte meg a solidaritás gondolatát, az egy táborban való egyesülését, mely hogy tényleges szükségnek ismertetett fel széles rétegekben, mi sem bizonyítja jobban, minthogy körülbelül 150 olyan kartárs részéről találkozott tetszéssel, kik eddig még a fogtechnikus-sztrájk alkalmával sem voltak kaphatók ismételt felszólítással sem arra, hogy a két egyesület közül egyikbe vagy másikba belépjenek. Akkor, mikor az összes kartársak több mint fele, a stomatologusok országos egyesülete tagjainak több mint 2/3 többsége a fúzió mellett már névszerint megnyilatkozott, első pillanatra csakugyan nem állhat más út a választmány előtt, mint vagy a többségi akaratot effektuálni, vagy a megbízatásról lemondani. De mivel minden dologban fő a lényeg és nem a forma és hogy a jelen esetben is ezt a lényeget megmentsük, egyáltalán nem ajánlatos az intransigens álláspontra való helyezkedés, még akkor sem, ha ez majorizálás útján esetleg könnyen keresztülvihető is volna, hanem sokkal tanácsosabb azt az ellenvéleményt is, melyet Árkövy professor úr nem kevésbé erős meggyőződéssel véd, respektálva határozni. Ezt tenni már azért is czélszerű, mert a klinika igazgatójának jóakaraté támogatása nélkül a fúzió által tervbe vett új országos egyesület azon feladatának, hogy conservativ és technikai demonstratiókkal a tagok továbbképzését lehetővé tegye, egyéb ily irányú berendezések hiányában megfelelni amúgy sem tudna.
