Fogorvosi Szemle, 1913 (6. évfolyam, 1-4. szám)
1913-03-01 / 1. szám
19 ségeket is! Az ország fogorvosi karának zöme pedig nem törődik semmivel, napi munkája elvégzése után, ha az alsóspartiéhoz nincs más partner, mint a „concurrens fogtechnikus“, talán ő is le-„doktorurazza“, csakhogy a partié le ne maradjon. Ne higyjék a kartárs urak, hogy ezeket csak a sikertelenség szülte keserűség íratja velem! Ez, kartárs urak, az én meggyőződésem, hogy a magyar orvosi kar, tehát a fogorvosi is, egy szélhüdött, akczióképtelen testület, mely már nem is tud talán a saját ügyei iránt érdeklődni! Ez volt talán annak az oka, hogy sikertelen volt minden munkánk, mert megbénította a jelenlevők erejét a távollevők közönyössége. Talán olyan rettenetes nagy áldozatot kívánunk a kartársainktól, a mi hosszas megfontolást tenne szükségessé? Talán az anyagi terhek, melyet az egyesület róna tagjaira, elviselhetetlenek? Szó sincs róla; egy kis jóakarat, egy kis okos önzés (nem tolihiba!) s mindenki beláthatja, hogy minden egyesnek külön-külön is érdeke a tömörülés! Mi utoljára teszünk kísérletet, ha nem sikerül, odadobjuk kari érdekeink védelmét, szaktudományunkban való továbbképzés ügyét, mindkét szaklapunkat a véletlen játékának s megoldjuk a kévét, melyben kevés, de önzetlen harczosa volt együtt ennek a szent ügynek! Az egy táborba tartozás eszméjének barátait kérem, legyenek szívesek nálam vagy Szabó József dr.-nál jelentkezni.
