Fogorvosi Szemle, 1912 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1912-12-01 / 4. szám
179 Hypertrophia faciei sinistrae congenita, Makara Lajos dr. egyetemi tanár sebészeti klinikumából közli Höncz Kálmán dr., egyetemi magántanár. Makara tanár úr szíves beleegyezésével ismertetem ez •esetet, a mely minket stomatologusokat is érdekel, miután a később leírandó bántalom a szájképletekre is reáterjedett; ismertetését szaklapjainkban azonfelül rendkívüli ritka volta is teszi indokolttá. Kórtörténeti adatai a következők: M. G. 11 éves, görögkatholikus, nagyidai (Abaujmegye) illetőségű, felvétetett a sebészeti klinikumon 1911 szeptember 26.-án. Kórelőzmény: Előadása szerint már születése óta bal arczfele eltorzult. Családjában ilyen elváltozás nem fordult elő. Anya és 6 testvére, kik valamennyien idősebbek voltak nála, egy tűzvész alkalmával elégtek. Atyja béres volt, ki 3 évvel ezelőtt, fia előadása szerint, vizelési bajban halt meg. Anyja halála után az akkor 7 éves fiú a kassai gyermekmenhelybe került, a hol 2 osztályt is végzett eredménynyel; ugyanott csizmadia-mesterséget is kezdett tanulni. Miután a bal arczfél eltorzulása a bal fülből kisugáizó fájdalmakkal volt egybekötve, de meg kozmetikai szempontból is, a budapesti klinikát, majd a kassai és miskolczi kórházakat kereste fel, a hol azonban hosszabb tartózkodás daczára a remélt javulást nem találta, sőt azt tapasztalta, hogy testi fejlődésével arányosan daganata is folyton nőtt. Jelenleg is a fülből a fejre kisugárzó fájdalmakról és könycsurgásról panaszkodik. Más nehézségei bajával kapcsolatban nincsenek. E betegségen kívül más baja állítólag eddigelé nem volt.