Fogorvosi Szemle, 1912 (5. évfolyam, 1-4. szám)
1912-10-01 / 3. szám
165 nagyobb a hátsónál. E tulajdonsága oly jellemző, hogy ennek alapján a fog levágott gyökén is mindig biztosan meg lehet ismerni, hogy melyik a mesialis felszíne. Hogy e mélyedés a gyökön és korona nyaki részén honnan ered, ezt a már rég publicált ábrák a tankönyvekben is mutatják és anatómiai praeparatumokon is jól felismerhető, ha oly koponyát veszünk szemügyre, melyben a maradandó fogak a tejfogak gyökerei fölött még praeeruptiv stádiumban vannak. Pontosan megállapítható, hogy intramaxillarison a caninus oly elhelyeződésben van az első praemolarissal szemben, hogy hátsó felszíne okozza az utóbbin a leírt bemélyedéseket. Ezek leírása után szerző érdekes elmefuttatásban elmélkedik az occlusióról, mely akkor normalis, ha a fogak azon helyzetet foglalják el egymással szemben, mely a rágásra való legnagyobb képességet adja nekik; mert csakis e czél szerint sorakoznak a fogak, melyek fejlődése nem ismer szépségbeli tekinteteket. Occlusio mindig van, még akkor is, ha a fogak nem érintkeznek. Ez utóbbi occlusio lehet abnormalis, de azért fennálló. Occlusio a felső és alsó fogsorok egymáshoz való állásának azon viszonya, mely akkor áll fenn, ha a felső és alsó állkapocs egymáshoz lehető legközelebb jut; ilyenkor a condylus az izárok leghátsó functionalis részén van. A fogak elhelyeződése nemcsak azok egymásra való közvetlen hatásuk eredménye, mert hiszen a rágás műveletének nem nagy része az, melynél a fogak érintkeznek, sokkal több feladat végeztetik az állkapcsok nyitottabb helyzetében. Mert akkor, a midőn az occlusio teljes, rágás nincs, lévén az a csukás határa; a fogak működése tehát az occlusióhoz közelebb, vagy attól távolabb levő helyzetükben történik. Kifejti a szerző továbbá a rágás mechanismusát, melynél nem annyira zúzó, mint vágó hatás érvényesül. Dr. B. M. C. Smith: Fülfájdalom egy elhalt pulpa következtében. Egy 30 éves, erősen kifejlődött patiens hosszabb
