Fogorvosi Szemle, 1911 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1911-06-01 / 2. szám
103 részint állami vagy a községek subventiójából az iskolai fogápolást szervezze és ha alkalom és a jóakarat megvan, a már meglevő létesítményeket a községeknek átengedje. A socialis gondoskodásnak eme mezején lehet nekünk fogorvosoknak a legeredményesebben szembeszállni az indolentiának többé-kevésbé jogosultan szemünkre vetett vádjával s nekünk egyenesen becsületbeli kötelességünk, hogy a nép jólétéért síkra szálljunk. És most megkísértem a fogorvosok álláspontját ezen kérdésben vázolni. Minden collegában két lélek lakozik: az orvos lelke, azé az orvosé, a ki a humanitás és idealismus tanát magába sizívta és a materialista ember lelke, a ki saját magát és családját a humanitás és idealismus szép szavaival bizony csak nem tudja fentartani. Nekem az a meggyőződésem, hogy itt az idealismus és materialismus szépen egyesíthető s hogy a fogorvosok eme kérdés megoldása után nyerni fognak. Minden ellenkező nézet daczára tény és való az, hogy fogorvosokban hiány van. Bécsnek 2 millió lakosa mellett csak 400 fogorvosa van. Hogy ezen hiány mégsem oly nagyon érezhető, annak oka az, hogy a lakosság nagy része a fogtechnikusnál keres menedéket, a ki a törvény megkerülésével és szándékos kijátszásával szívesen végez tiltott műtéteket. Az iskolai fogorvosi klinikák alapítása által a kartársak egész sora nyerne alkalmazást s biztos nyudíjképes állást. A fogápolásnak a gyermekek közt való terjesztése pedig a vagyonosabb szülők nagy részét a privátfogorvosokhoz térítené. Hogy nézetem nem csupán hypothesis, azt önöknek egy gyakorlati példával is bebizonyíthatom. Azon kerületben, a melyben társaságunk az első klinikát felállította, csupán csak egy fogorvos van; ez a collega említette a minap, hogy a klinika körül kifejtett agitatio óta patiensei, a nélkül, hogy ő erre befolyást gyakorolt volna, megszaporodtak. Ezenkívül tény az, hogy az iskolaévnek leteltével nem fog az összes gyermekek fogorvosi kezelése megszűnni.
