Fogorvosi Szemle, 1911 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1911-03-01 / 1. szám

36 a közérdekre, a logikus, józan és egészséges emberi érte­lemre ! Az ilyen kormányzási művészettel szemben ilyen ér­veknek nincsen hatása. Hogy egyébként más országoknak kormánya sem felvilágosodottabb ebben a tekintetben, bizo­nyítja az osztrák kormánynak tervezete is, melyet rövid idő­vel ezelőtt a teljes orvosi karnak felháborodása söpört el. Németországban még rosszabb a helyzet, a hol a kormány kevéssel ezelőtt úgynevezett Reichsversicherungsordnung ter­vezetet terjesztett elő, a melyben a pénztári betegeknek fog­orvosi kezelését nemcsak fogtechnikusoknak, hanem az ápo­lóknak és gyógyszolgáknak is megengedi. Ott igazán már nem sok hiányzik ahhoz, hogy végül a tyűkszemvágók és a gyógyintézetben alkalmazott mosónők is a fogorvosi műkö­désre képesítetteknek nyilváníttassanak. Ezen tervezeteket min­dig azon ürügy alatt csempészik be, hogy igen gyakran nincs elég képesített fogorvos. Hogy mint egyeztethető ezzel össze a fogorvosi karnak túlzsúfoltságáról folytonosan hangoztatott panasz, igazán nehezen érthető. A mi a fogtechnikusoknak álláspontját illeti, előre lát­ható volt, hogy milyen irányban mozognak nyilatkozataik, óhajaik és reményeik. Minden esetre megérdemli megjegyzé­seiknek némelyike, hogy azokat közelebbről megvilágítsuk. Bizonyára érdekes azon kijelentésük, hogy a foggyógyászat tulajdonképpen kézi ügyességen alapszik. Hogy a fogtechni­kusok a mi szakmánk orvosi oldalának fontosságát egyáltalában nem értik, de nem is érthetik, magától értetődik. Mert a vakon született semmit sem tud a látás gyönyörűségeiről és nem is vá­gyódik utánuk. Mert mit ér például a sebésznek kézi ügyessége, ha nem társul hozzá a localis processusnak kórtani ismerete és az egész organismusban való helyes tájékozódó képesség ? Mit használ a fogorvosnak kézi ügyessége, ha például pulpa­­tályogra arsenpastát tesz ? Ha a betegnek fájdalmát és pa­naszait nem bírja helyesen értelmezni? Ha egy kezdődő rosszindulatú daganatot vagy actinomycosist nem ismer fel és a beteget a természetnek a gyógyerejével biztatja, vagy a szájüregnek luetikus megbetegedését nem tudja méltányolni és az ilyennél használt műszerét a következő patiensnél nyu­

Next

/
Thumbnails
Contents