Fogorvosi Szemle, 1911 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1911-03-01 / 1. szám

33 Fenyvessy József dr. kereskedelmi min. osztálytanácsos kijelenti, hogy a jelenlegi ipartörvény alapján az iparigazol­ványok kiadását beszüntetni nem lehet. Külön törvényben kellene kimondani azt, hogy a fogtechnikusság nem ipar. Nem áll az, hogy a fogorvosok más feltételek mellett kapják meg az iparigazolványt, mint a fogtechnikusok. Barna Izidor és Szabó József dr. ismételt felszólalása után Árkövy József budapesti egyetemi tanár, a stomatologiai klinika igazgatója szólalt fel és a kettéosztás hívének vallotta magát. Makara Lajos kolozsvári egyetemi tanár volt az egye­düli az orvosi felszólalók között, a ki azt az álláspontot hangoztatta, hogy meg kell engedni, hogy a fogtechnikusok fogakat húzzanak, plombáljanak és müfogakat helyezzenek el. Dollinger Gyula és Kampis János rövid felszólalásai után Tóth Lajos min. tanácsos megköszönte a felszólalóknak értékes fejtegetéseiket és kijelentette, hogy az értekezlet anya­gának felhasználásával a végleges határozatot a három szak­­minister, a belügyi, kereskedelmi és közoktatási minister egyetértőleg meg fogja hozni. Megköszönve az ankét tagjai­nak megjelenését, ezzel a tanácskozást berekesztettnek nyil­vánította. Remélhető, hogy ezen szaktanácskozmány után a fog­technikusok ügye egyszersmindenkorra lekerül a napirendről. A varga maradjon csak meg a kaptafánál és a fogtechnikus csak arra törekedjen, hogy jó segédmunkása legyen az orvos­nak. Így hasznos munkát végez és elég szépen meg is élhet abból. Egyáltalán ne ambitionálja, hogy súlyos felelősséggel végezzen olyan munkát, a melyhez csak képzeletben ért és nyugodjon bele ép úgy a megváltozhatatlanba, mint a hogy a kötszerész is nagyon kedve ellenére bele kell, hogy nyu­godjon abba, hogy neki meg kell csinálnia azt a sérvkötőt, a melyet az orvos rendel, mint a hogy a gyógyszerésznek csak expediálnia kell az orvos-rendelte orvosságokat.

Next

/
Thumbnails
Contents