Fogorvosi Szemle, 1911 (4. évfolyam, 1-4. szám)

1911-03-01 / 1. szám

27 A tanács e véleményének ismertetése után az elnök felkérte a megjelenteket, hogy fejtsék ki a kérdés dolgában álláspontjaikat. Dollinger Gyula udvari tanácsos, egyetemi tanár utalt arra, hogy Ausztriával együtt mi vagyunk csak abban az irigylésre méltó helyzetben egész Európában, hogy nálunk a fogorvosi gyakorlatra a törvény által feljogosítva csak uni­versae medicinae doctorok vannak. A fogtechnikus — úgy­mond — csak azt a mechanikai műveletet végzi, a melyek­hez sémmiféle orvosi ismeret nem kell. Ezek tehát műszaki segédei a fogorvosnak, ép úgy, mint más műszerészek segé­dei például a sebésznek vagy a testegyenésznek. A fog­­technikusok egy része azonban ezzel nem érte be: fogorvosi műveleteket végez, azaz kuruzsol. A mikor ezt a mesterséget néhány évig művelte, elérkezettnek érzi az időt arra, hogy eddigi, de mégis függő helyzetén változtasson. Már csak arra van szükség, hogy hivatalosan is megnyerje a feljogosítást és akkor a fogorvosi gyakorlat kapui számára teljesen ki­tárulnak. A közegészségügy érdeke az, hogy az állam csakis tudományosan képzett fogorvosoknak adjon engedélyt a gya­korlatra és ne nyújtson segédkezet azoknak, a kik tudomá­nyos, alapos képzettség nélkül akarnak a beteg gyógyításával foglalkozni. Kétly Károly udvari tanácsos, egyetemi tanár kijelenti, hogy a conditio sine qua non, a melyből kiindul ezen kér­dés megítélésénél, az, hogy az illető, a ki a beteg szájában gyógyító beavatkozást végezni jogosítva van, feltétlenül orvos­­doctor legyen, nem pedig csak fogtechnikus. A vitás kérdés precizirozása egészen helyes a közegészségügyi tanács elaboratumában, ezért ahhoz teljes egészében hozzájárul. Höntz Kálmán egyetemi magántanár elfogadja Dollin­­gernek és Kétlynek az álláspontját. A fogorvosok képzésénél szükségesnek tartja, hogy minden orvostanhallgatónak az alapismereteket meg kelljen tanulnia. Ezt az előirt félév alatt meg is tanulják. A szakorvosok képzésére a budapesti tudo­mányegyetemnek mintaszerű stomatologiai intézete van, ehhez azonban jó tanári kar is szükséges. Ahhoz, hogy egy év

Next

/
Thumbnails
Contents