Fogorvosi Szemle, 1910 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1910-03-01 / 1. szám

41 kénytelenek voltak a dolgot elvetni, vagy koronákkal és egyéb javitó eszközzel pótolták a hibát. Erre nézve az a feleletem, hogy ha pontosan, minden legkisebb dolgot figyelembe véve, alkalmazzuk Angle methodusát, úgy nemcsak hogy ilyen kellemetlenségek nem jöhetnek létre, de a patiens igen köny­­nyen megszokja, a beszéd s étkezésben absolute semmi aka­dályt nem okoz. Igaz, hogy a könyvben vagy nincsenek meg, vagy elmosódottak azok a kisebb fogások, melyeknek betar­tása nélkül a siker el nem képzelhető. Nagyon igaz Angle azon kijelentése, hogy azok a régen, de még most is igen sokat használt kaucsuk- és aranylemezek, rugók stb. eszközök már a históriáé, mert most már alig használja azt olyan, a ki Angle systemáját elsajátította. Ezt pedig útbaigazítás nélkül csak könyvből el nem sajátítható, patiensen való gyakorlat a legfontosabb dolog, azért azok a hirdetett egyhetes cursusok, ha jelentékeny szakemberek is tartják, az illető cursistára sok haszonnal nem járnak, legfeljebb a methodust ismeri meg. Ezen bevezetés után meg kell említenem az általunk ismert Sternberg munkáját, ki a hatéves molaris extractió­­jának fontosságát emelte ki legelőször s állítja, hogy a fog­sorok rendetlenségei ezen műtét által kiküszöbölhetők. Be­vallom, hogy bármiképpen is tisztelem Sternberg más érdemeit, ezen methodusával, melyet én sohasem használtam, óriási kárt okozott az orvosi gondolkozásban. Az 1887. évi con­­gressuson Davenport visszavezeti a fogászati világot arra az alapigazságra, hogy a fogak eltávolítása nemcsak nem hasz­nos, de káros, sőt kimutatja, hogy sok esetben a fogak extractiója idézi elő a rendetlen helyzetét a megmaradt fogak­nak. Elfogadóit alapigazságnak kell tekinteni, mely felett most már vitának helye nincs, hogy a fog eltávolítása csak a legkivéte­­lesebb esetben engedtetik meg. Davenport szerint a fogsor minden egyes tagja az egésztől függő egyén, mely egyének alkotják az összességet s arra az egyénnek szüksége van, sőt az úgynevezett hat éves molaris elvesztése által a fogsorakoztatás kulcsát veszítjük el. Erre alapítja Angle egész rendszerét: a felső és alsó első molarisok egymáshozi viszonyából magyarázza az összes rendellenességeket. Sőt ha már valami

Next

/
Thumbnails
Contents