Fogorvosi Szemle, 1910 (3. évfolyam, 1-4. szám)

1910-03-01 / 1. szám

35 hogy az articulatiót az alsó modellel kipróbálhassam. A má­sodik molaris positiv részén a koronaépítés úgy történt, hogy elég hígra készült porczellán-pépet tettem a csapok közé nem egészen a végükig s ezt aztán kiégetve, folytattam a korona készítését. Körülbelül hatszor vagy hétszer ismétlő­dött a ráépítés és kiégetés. A mi a készülő korona formáját illeti, előttem lévén az első molaris ép koronája gypsből, ezt igyekeztem utánozni. Mikor gondolomra a kettő magasságát elértem, visszahelyeztem ezt a részt a modell másik gyps­­részébe s megfigyeltem az articulatiót. Történetesen még csak egy keveset kellett hozzáraknom s az egészet szép fényesre kiégetve kivettem a kályhából s megvolt a nagy öröm: egy elég csinos porczellánkorona három csappal. A bealkalmazás­­nál, mivel -a gyökerek divergáltak, a mint a koronát feltoltam, az egyik csap elhasította a korona azon részét, a melybe a csap be volt a porczellánba égetve s így kénytelen voltam új koronát csinálni. Azon feltevésből indulva ki, hogy a korona azért volt oly törékeny, mert a mint készen volt, nyomban kivettem a kályhából, tehát a gyors kihűlés miatt. Most megpróbáltam az új koronát benthagyni, hogy a kályhával együtt hüljön le. Azonban ezzel sem volt szerencséin, mert olyan hajszálrepe­dések támadtak a korona felületén, a melyeket nem tudtam eltüntetni s a lassú lehűléssel egy egész délutánt pazaroltam el kísérletezve a nélkül, hogy dűlőre jutottam volna; míg végre visszatérve föntebb említett sikeres eljárásomra, a ké­szítés után hirtelen vettem ki ismét a koronát s akkor megint sikerült szép, sima, ép koronát kapnom, de itt is megvolt az eshetőség a törékenységre a bealkalmazásnál. Ezen a bajon úgy segítettem, hogy egy vastag platina­­sodrony egyik végét lemezszerűvé kalapáltam ki s a korona, alapja szerint görbítve, a csapoknak megfelelőleg ki­lyukasztottam s így a szájban a gyökerekre ráigazítva, még beletettem a három csapot, úgy hogy szabad végük s az antagonista korona között legalább 2 mm.-nyi hézag legyen. Azután lenyomatot vettem róla s az említett módon készítet­tem újra egy új koronát. Okulva a tapasztaltakon, nem

Next

/
Thumbnails
Contents