Fogorvosi Szemle, 1909 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1909-03-01 / 1. szám
4 időt igényel ; sőt még a hosszú kezelés mellett is gennyes folyamatoknál a genny tönkreteszi a fog gyökhártyáját, még magát a gyökcsucsot is, és a gyógyítás eredménytelen marad, mert a fog s a körülötte fekvő szövetek mindegyikéhez teljes lehetetlen hozzáférni anélkül, hogy az ember a fogat fel ne áldozza. Ezen nehézségekkel szemben ideánkat megvalósítandó, nem szerekben kerestük a megoldást, hanem sebészi utón ; vagyis olyan helyzetet igyekeztünk teremteni, amely által mindenüvé hozzáférhetünk és a kezelést lehetőleg egy ülés alatt végezhetjük el. Erre más mód nem állott rendelkezésünkre, mint az, hogy a beteg fogat extraháljuk, s akkor mind a benne levő, mind az őt körülvevő szövetekben előforduló kóros anyagokat könnyen távolíthatjuk el s az igy megtisztított fogat visszahelyezve, minden további kezelés nélkül belegyógyulni engedjük. Éppen ezen időtájt, mikor ezen eljárásokon gondolkodtunk, egyikünknek alkalma nyílt az 1900. évi párisi international orvosi kongresszuson Amoedo dr.-tól egy fogplantatiot látni. A jeles búvár ugyanekkor bemutatott egy nőt, akinek egy implantált felső praemolárisa már több év óta teljesen megfelelt élettani feladatának. Ez még inkább megerősítette bennünk a reményt, hogy feltevéseinkben nem fogunk csalódni s mindjárt itthon megkezdtük a fog-plantatiókat. Mielőtt azonban ezek leírásába fognánk, helyénvalónak találjuk megemlíteni azt, hogy ezekhez minden előzetes tanulmány nélkül fogtunk hozzá s csak midőn már kísérleteink között igen érdekes esetek voltak, s számra nézve a 100-at meghaladtuk, tanulmányoztuk át a plantatiókról szóló irodalmat. Tettük pedig ezt azért, nehogy mások eljárása által esetleg befolyásolva, kísérleteinknek más irányt aajunk. Magunk neveztük el a különböző plantatiókat is. A legegyszerűbb eljárás volt a replantatio; ez azon eljárás, midőn ugyanazon fogat extractio után megtisztitva, bizonyos kezelés mellett ismét visszahelyezzük eredeti helyére. Replantatiónak addig nevezzük a műtéti eljárást, mig a fogmedernyujtvány helye be nem gyógyult, mert ha már uj helyet