Floridai Bajtársi Levél, 1983 (1. évfolyam, 1. szám)
1983 / 1. szám
díszítve, valemint a bsro waldbott pincészetnek borai sorakoztak. Ati mit óhajtott, feher, rose', vagy vörös boros palackok tettek gazdagabbá az asztalokat, --lig helyezkedtünk el asztalainknál,^araikor ^fedbott Pali, mínt házigazda pohárral a kezeben köszöntött bennünket, mint vendégeket. A Ludovikas -‘-'gyesület nevében a házigazdát köszontöttej s a háziasszonynak eg:: csokor virágot nyújtottak at.-zek után a cselédség megindult a nagy tálcákkal, amelyek roskedásig voltak megrakva szendvicsekkel. na p tálcpk üdültek, vagy az üvegekben fogyott a bor, a felszolgálok azt aAlandpan pótolták s igy nem volt sem az ivasban, sem pedig az eve'sben semmiféle szünet.-^ste 1/2 8-kor mát igen kellemes hangulatban indultunk útnak. ekünk, akik busszal mentünk, nem kellet^ törölnünk az úttal, mert rábíztuk magunkat a gépkocsivezetőre. Peg az útra egy pír üveg bori,, pezsgőt, vermutot(ürmöst) vettünk a^Waldbét-jában s igy még az utazaáruk alatt is lehetett pótolni aztA amit ott Céltoronyban^elfelejtettük volna.A kellemes utazás^, utal mat sötétedett,amikor becsbe érkeztünk. Egy igen kellemes nappal zártuk le szept.16.-at. Szeptember 17«- Ma reggel nem kellett olyan korén kelni.kivel a programot megkaptuk,—tudtuk, hogy csak 10 érakor fog elkezdődni.-Taxival mentünk el a helyszínre, mert nem akart^kA hogy Becs utcéin tévelyegjünk, keresve a, nevezetig helyet.Ez a na£ a "közös talélkozé" jegyben volt elkönyvelve, a Schoner etterem nagytermében gyülekeztünk. Itt az ünnepséget vitéz ^atoija kondor, a I^LE főtitkára nyitotta meg, majd ^zay °anos j^ed^g^ mint a bepsi főrendező tájékoztatott bennünket mindenről. -Ausztráliából lenzes ^a^os levetítette az üzeneteket színes filmen s onnan hallhattuk az ausztráliai bajtarsa^ hozzánk inte'zett üzeneteit, <Jé volt larni a legidősebb volt a^sot^ vipez nemes pechujfalusi Péchy altábornagy urat is.A film ot igen j,o ege^zsegi alla^potban mutatta be nekünk a% 95« ívében is.—a finom ebed u^pn p műsor, is ele^ggé elvette az Időiket,— tgy v. kovendy Karoly a Csendorseg 100 eves jubileumi filmjeiből csal^ayt^a pár perces részletet tudta bemutattok, amikor az egyenruhás csendorgaror bevonult a terembe az ünnepség megkezdésekor.- ^zután csoportonkint, évfolyamonként száradott szét a ta^sasag, kik be rnß'ü 1 önbözö szobákban, kik^pedig az árnyas fákká ]?rendelkezo/ udvaron.—“■z en evfolyamombo/ csal: ggyedül voltam s igy összejövetelt nem tudtam szerve^pi? Kgpcsoloatam ahhoz a társasághoz, akiket Ayklepc* "sigmond- v. csendorf áhadnagy- mint l^ivatajes idegenvezető vytt egy becsi körsétája,. így ismerhettük meg az utbaesŐ nevezetessegeit Beesnie, amit ^siga barátunk _nogy felkeszültsíggel s sokszor kiválá hulrorával fűszerezve adott elő nekünk. A s«a, igen kellemes volt s a Kapucinusok templománál fejeztük azt be, api azt lehet mondani mér a belvárosban van. xnnen mindenki ment oda, ahova skart. A mi szukebb társaságunk a híres Bacher cukrászdában kötött ki. / Ugyanezen a napon volt Bécsújhelyben a Corvinus széllé külön termében a Vitézi »-»zek évi ülése is.Ezen csak a tisztselviseléfk vettek részt s tárgyalták le 8 Vitézi xtend évi ügyéig.--Ltt a Vitéziy^zek javaslatéra a Főkapitány ur engem "Tiszteletbeli ozekkapitány"-i címmel tüntetett ki.Kajd e^y tiszti küldöttség ajment a Kiária Terézia katonai Akadémiára, ahol a -‘yadovikás emléktáblát koszoruzték meg. Kar kezdett esteledni, amikor a gépkocsik, taxik egymásután futottak ki a híres Gr in z ing-be. A "Passauer Hof" nevŐ ejterem két legnagyobb terme volt lefoglalva 8 i-udovikasok részére. xermíszetesen, ott egy magyar cigányzenekar húzta a répi jé nétékat. -Előjöttek a régi katonanétak is, de a kedvei^ért^me^ a csendornótát is eljátszották. A nagy terem zsúfolt volt. 200-nal többen is lehettünk ott s az aszataloknál báréti csoportok ültek Össze .--'inon vacsoa^a, kellemes borok s a notázások csak emelték.8 hangulatot. Joyal^ájfdl után hagytam eü is el a termet barátaimmal együtt,hogy viszzatérjünk szénásunkra. Persze míg ott sem lehetett mindjárt lefeküdni, mert még ott is volt ejgy kis folytatás. / Szeptember 18.- vasarnap. Elérkeztünk a talalkozc/nk utélsö napjá-