Floridai Bajtársi Levél, 1983 (1. évfolyam, 1. szám)

1983 / 1. szám

3. A Szt.Korona e mié lanti. felem, hogy üdvbőlJon.amikor meszolalt, akkor fedeztenm fel benne Hal­lasz ^gon cs^.ndórhadnagyot, akivel a voronyezsi 3* hadifogolytáborban nemcsak együtt voltom lW-50-ben, hanem ott a ^tábori színháznál együtt is dolgoztam./ volt a zenekar karmestere s szóló. tangéharmonikás^, mig én ec| díszlettervező' és festőként működtem ott.- Örömmel Öleltük ar egy­mást, hisz utoljába 195,0-befv a budapesti börtönben lehettünk együtt.így aztaruíolyt a beszélgeted, sok-sok emlek f eleievenódott. uvpáthyék közben elmentek rokoni látogatóba , míg mi öten, Bgon veze­tése alatt a közeliíimbassador szálló'' és étterembe mentünk el vacsoráz­ni. iehér asztal mellett kitűnő vacsor^ utad s borok mellett tudtuk foly­tatni a/vegnóll'üli beszélgetéseket. Bot, amikor három társunk már nyugo­vóra tért uni meg bgonnai, kimentünk sétaln^/a Kärtner o trass era s ott egy étterem kulsé részén leültünk \íjra borozni. Hisz 33 év után volt eppen e­­lég mesélni s kérdezni váLonk.A régi közös barátokról emlékestünk s azok­­rél is akik már nem élnek. Mindenki sorsa érdekelt mindkettőnket. Bizony jóval ájfél utad térhettünk csak nyugovóra. A szállóban mar mindenki a­­ludt. / ^z^ptem^er '15»-en hajnali hatkor ^koltgttem maiamat, -^rre a ^lapra is szép időt jósoltak. Reggel a széllo/ efkezó helyiségében nem győztük egy­­mést üdvozoln^, vagy pedig be kellett mutatkoznunk sokszor mág annak is, akit valaha Jól istyertür^k.40- 45 év bizony elég ^agy idő.- A régi fiatal arcok megváltoztak, az ősz haj, vagy ^sokszor a mar kopasz fe£ nem mutatta s régi fiatal aks, vagy hadnagy kilettét. Mindnyájan megváltoznunk, ki kevésbe, ki meg nagyon is. f / / A busz katonai pontossággal a^tt meg a szálló fóbejérata előtt, ^tt vettem at Izav °énostol a szép babérkoszorút^ melynek piros-fehát -zöld szalagján ez éllt;"M£CsKB vezetősége ". Beszállás elodt találkoztam először atyámfiéval ^r. vité]z Kézdy VásárhelyiSzáléval, aki °tockholmbol érkezett Eleddig meg csak levélben tudhattunk egymásról.- A busz 7 éra 1S perckor indult el pontosan . A becsi forgalmas utcakifpl eleg hamar kikerültünk s mentünk hyugat, fele. A buszbap a szomszédom Bulkowski Epédi volt, de a másik pldalról ál­landóan szóval akart tartani iJr. özv. Bzakats Istvénné. ^Miután a buszban nem egyedül utaztunk a motor bugése s a többiek beszélgetése aztán pont^ott tett erre a "tavbeszelgetésre" is^. Az ut gyorsan fogyott a kerekek alatt. Meg Salzburg előtt észak felé kikanyarodtunk 8z autóbahnrol Mattsee felé mert ez volt az ütünk végcélja. A templom 1 előtti teden álltunk bég s mér mentünk is be a templomba, mert pér perc­nyi késéssel érkeztünk. Ott már meg isbkezdó-. dott a püspökijmise, amit Dr., Irényi ^észl6 az új magyar püspök c^lebralt/ísgr.Valentiny, ■Hedn^y .valamint P. Bajor mégyar lelkészek segédletével. De /ott> .VoJLt a salzburgi érsek es meg egy os^tr^k püspök szintén. A templom tömve volt. Meg a 11 o'hely is sL-ig akadt ben' ne. t t t - t Mise_vegeztevel ragyogó napsütésben alakult me^ az ünnepi menet, 5I0I varos oszt­rák népiviseletbe öltözött, fúvód zenekara, majd/a magyar^zászlók. Utena a koszorú vivők, vite^ (katona andor és én.-A feszület^utén a p_apsag,/sorakozott> fel, majd ped^ig az ünneplő ^közönség, smely közel ötszéz fó lehetett.

Next

/
Thumbnails
Contents