Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-05-01 / 5. szám
6 Felvidéki Méhész. Igyekszem megvilágosítani azt a tendenciózus ferdítést, amelyet a kiskaplárra rákentek az utóbbi években a haragosok. Való, igaz, hogy kicsiny az országosméretű kaptár. Igaz, hogy rengeteg munkát ad, igaz, hogy nyakra-főre megrajzik, igaz, hogy lépei nyirkosak a hosszantartó tél után, igaz, hogy itt-ott megpenészedik a hátulsó keretpár, igaz, hogy a kijárónyílása igen távolesik a negyedik keretsortól, igaz, hogy keretei aprók. Egyikmásik hibán kevés jóakarattal segíthetünk is, de hiába fúrunk-faragunk, toldunk-foldunk, kicsiny az a kaptár. Jóakarattal, szelíden, tárgyilagosan és hozzáértéssel mindezek a hibák eloszlottak volna régesrégen, ha a kiskaptár halálos ellenségeivel szóbaállani lehetne. De nem lehet! Ők menten sértegetnek. Személyeskednek, s egyik másik méhész családi szentélyébe is belekarolnak, némelyiknek elemi tudását vonják kétségbe, másoknak — veterán méhészeknek — a gyakorlati tapasztalásait kicsinyítik, lenézik, lemosolyogják. Innen van az, hogy a tárgyilagosságot kedvelők tartózkodóan viselkednek a kaptárkérdéssel szemben. Hiszen a legsajátságosabb modoruk az, hogy a megpendített témától elkalandoznak, s arról beszélnek, amiről szó sem volt. így volt ez most is. És nagyon helyesen, nagyon találóan jegyezte meg a »Tülekedés«, hogy mihelyt a kis- kaptárt dicsérik, vagy a kaptárkérdést szóbahoz- zák, a n8gykaptárosok menten harapnak. Pedig csak parányi jóakarattal is, eldönthető volna a kaptárkérdés is. Hanem azon a hangon, azzal a beszédmodorral, azzal a hanglejtéssel és azzal a stílussal, amellyel a kiskaptár ellenségei ezt a témát »kezelikt, a kaptárkérdés sohasem tisztázódhat. Amig a tárgyalilagosság tisztaságával nem mérik értékes tapasztalásaikat, nem lesz vége a kaptárvitának sohasem! * * * Elkészültünk arra, hogy a Tülekedés címen megírt értekezéshez sok tesz a hozzászólás. Helyet adtunk eddig két különböző irányú fölfogással megírt cikknek. Megjegyezzük, hogy szigorúan alkalmazkodunk elveinkhez és a tárgyilagosság áljáról le nem térünk. Az eddig érkezett hozzászólások közűt valamennyit nem közölhetjük, miért is kérjük mindazokat, akik egyszer hozzászóltak e tárgyhoz, másodszor ne fejtegessék ezt a kérdést, mert újabb hozzászólásaikat nem közölhetjük. Kaptárvllát, tülekedést nem akarunk. Szerkesztő. A Nógrád vár megyei Méhészkor hivatalos közleménye. 17. Fölkérem a Nógrád vár megyei Méhészkor igentisztelt tagjait, szíveskednének sürgősen bejelenteni, kik szándékoznak a folyó év nyarán Balassagyarmaton tartandó méhészeti és kaptárkészi- tési tanfolyamon résztvenni. Balassagyarmat, 1918. április 30.-án. (Zrinyi-útca G. szám.) Az elnökség megbízásából: Tóth Kálmán, s. k. méhészköri titkár. Május a méhesben. Ki hitte volna, ki remélte volna, hogy a múlt évi keserű csalódások után olyan reményt- fakasztóan vigasztal meg a soha nem tapasztalt enyheséggel, elejétől végig virágosán lefolyt április hónap. Soha ennyi virág, soha ilyen gazdagon nem fehérlettek a gyümölcsfák, mint az idén. És volt bőséges harmat, meleg eső, s leszámítva egy-két nap hűvös széljárását, még a hideg éjszakáktól is megkímélt a természet. Ha május is olyen nagyon szeret bennünket, mint az elmúlt április, soha el nem ért mézszüretre lehet kilátás ott, ahol a méhcsaládok tavaszi fölsegítéséről gondoskodás történt. Arról értesülök, hogy néhol nagyon gyöngék a méhcsaládok, sőt sokan arról panaszkodnak, hogy élelemhiány miatt sok családjuk pusztáit el, de vígasztal az a tudat, hogy aki gondoskodott tavaszi élelemről, vagyis tartalékmézet hagyott a családok részére, nem esett kétségbe azok gyöngeségén. Kiteleléskor — sokhelyütt — azt tapasztalom, hogy a méhcsaládok szokatlanul sok mézzel kerültek ki a télből. Egy-egy család 2 — 3 kiló mézet hagyott meg, természetesen ott, ahol nem fukarkodtak a teleléskor. Milyen nagy segítség most ez a méz I
