Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)
1918-04-01 / 4. szám
4 Felvidéki Méhész. Az 1913-ik évi cukoretetós. 1913 sokáig mérföld jelzője lesz a magyar méhészet történetének. Számtalan méhcsalád pusztúlása és méhészexiszlentia megrendülésének szomorú emléke fűződik ehhez az évhez. Megállapítást nyert, hogy Magyarország méh- állományának több mint fele esett a pusztulásnak áldozatául ez évi Ínség következtében. 1913-ban sem augusztusi, sem azt követő őszi hordás nem volt. Mire a telelés ideje elkövetkezett, a sejtek alaposan kiürültek. Fájó szívvel kezdtük meg a »telelést«. Egyedüli mentőeszköznek a cukor látszott. A méhészek, élükön az Országos Méhészeti Egyesülettel, valósággal meg ostromolták a kormányt adómentes cukorért. Kormányunk azonban először Ausztriában óhajtott tájékozódni a felől, hogy a nyers cukor ott bevált-e a méhek téli táplálására. Tudomásom szerint a nyert informátió a cukorra nem volt a leghízelgőbb; a kormány azonban az Orsz. Egyesület és a bajba jutott méhészek energikus követelésére és a tényleg bekövetkezett nagy Ínségre való tekintettel az adómentes, most emberi táplálékul is szolgáló nyers cukrot kénytelen volt engedélyezni. Sajnos, a cukor későn érkezeit meg, miért annak feletetése csak szeptember végén, október elején történhetett meg. Én 250 kg. 6°/c fürészporral és homokkal denaturált cukrot kaptam. Amint megérkezett, azonnal hozzáláttam a keserves munkához. Egy nagy edényben felforraltam félannyi vizet, mint amennyi cukrot benne feloldani szándékoztam. A felszállt fürészport lekanalaztam, majd a folyadékot a cukorkristályok elolvadása után a homokról leöntöttem és kellő sűrűségének eléréséig tovább főztem. A 250 kgr.-nyi cukor oldatához mintegy liter hangyasavat kevertem. Az etetés a mézürben a rácsra illesztett vályúból történt. Körülbelül 120 családot kellett etetnem. Egy-egy család jó 3 kgr.- nyi oldatot kapott. Hanem mondhatom, az első beadásoknál a méhek nem szívesen fogadták az illatára sem valami kellemes táplálékot. Sok család csak biztatásra, mézzel való csalogatásra kezdett az elhordásba. Végre, nagy nehezen mégis csak elraktározták sejtjeikben, de a lepecsélelé-sre már nem igen jutott idő. Mután tehát szomorúan tapasztaltam, hogy szegény méhecskéimnek a táplálék nem Ízlett, aggodalmam tovább sem szűnt meg. Egész télen nem volt egy tisztuló kiröpülésre alkalmas nap sem. Sőt a januárban és februárban egyfolytában 6 hétig tartott kemény tél azt is lehetetlenné tette, hogy a méhek a kiürült keretekről más keretekre húzódhatlak volna. így némely családnak egyrésze az éhségtől már télen elpusz- lúlt. A röplyukon beszagolva érezni leheléit, hogy a méhek nem bírták a nehéz táplálékot, kénytelenek voltak a kaptárban üritkezni. Az első kaptárnyítás alkalmával szomorú kép tárult elém A keretek, melyekből a méheknek táplál- kozniok kelleti, teljesen össze voltak mocskolva. A kaplárbót isszonyu bűz áradt ki. A méhek csak úgy dűltek kifelé, nagy vészük vissza sem tért többé: elpusztullak kint a szabadban, ahol már a jólevegő sem segít helett rajtuk. Nehéz volt a tisztogalás munkája. Alig győztem. A családok nap nap illán fogylak, a vérhas teljes erejében dühöngött. Áprilisra már csalt 25 nagyobb részben jó családom maradt, 115 azonban megsemmisült. így jártak az ínséges vidékek méhészei mind, akik azonban nem etettek, legalább elkerülték a pusztulás csúnyaságát: a vérhast. Tekintve, hogy a cukrot későn kaptuk, nem állíthatom, hogy az idejében feletetve sem lett volna alkalmas a méhek telelésére. Amint azonban nehány kilónyí megmaradt cukorral tett próbából később meggyőződtem, a nyers- cukortól minden időben óvnunk kell ínéheinket. Sőt egyáltalán soha se támaszkodjunk semmiféle cukorral való etetésre. Első pörgetésünkből tartsunk vissza családonkint vagy 2 kgr.-nyi mézet, szükség esetén ez lesz az igazi táplálékuk. Ennyi kíméletet csupán hálából is megérdemelnek az állatok e legnemesebbjei. De eltekintve a méhek oktalan ki- nozlatásától, nemzetgazdasági szempontból is szükséges, hogy a méhészet természetességétől ne térjünk el túlságosan. Mert abban a percben, amelyben méhészetünk létének és fejlődésének alapjául a cukrot tesszük, tehát a méheket egyszerűen a mézgyártás iparának szolgálatába szegődteljük, a magyar méz elveszti a világpiacon elismert jó hírnevét. Ezt pedig megakadályoznunk elsősorban nekünk, méhészeknek kötelességünk. Nagymajtény. Fisoher Pál tanitó, méhész. * *• * Fischer Pál értékes és keserű megfigyeléseihez nincsen megjegyezni valónk, hiszen köztudomású a denatúrált cukorral való visszaélés következménye. Csak nehány apróbb megfigyelésről számolunk be. Pozárik György, salgótarjáni igazgatótanító, aki a gyártelep munkásai közűi 11 tagot sz'erzett egyesületünknek, igy ír:
