Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)

1918-12-01 / 12. szám

2

Felvidéki Méhész

sát szabályozó intézkedések életbeléptetéséről, iskolaméhesek létesítéséről és íöntartásáról, a méhegészségügyről, a sajtóügyről és más fontos kérdésről.

Minden kérdést az értekezieten, a mely 4 napig tartott, elintézni nem volt lehetséges. Hiszen a tárgysorozatba fölvett anyag olyan bő, hogy annak a le- tárgyalása, alapos megbeszélése és megvitatása heteket igényel. Éppen ezért az értekezlet — igen helyesen — a kérdéseket egymástól elkülönítve egy-egy bizottságnak adta ki, amely határidőhöz kötötten végez a reábízott föladattal. A bizottságok által földolgozott anyag ismét az értekezlet elé kerül, amely a végleges megállapodás felől intézkedik.

Demcsak jólesőn, de egyszersmint teljes megnyugvással fogadja az egész ország méhészkedéssel foglalkozó lakossága a méhészet újrakeltésére, megszilárdítására és törvényes védelmére megindított mozgalmat. Reméljük, hogy a most lefolyt értekezlet munkája nem lesz hiábavaló, hogy az életrevaló határozatok nemcsak papírosra vetett holt sorok maradnak, hanem csakugyan valóra válik az a

réges-régen várt óhajtás, hogy méhészetünk a radikális intézkedésekben egyszer- smint védelmet is fog találni.

Reméljük, hogy végre — annyi hiábavaló munka és fáradozás után — sikerülni fog a méhészetnek a nemzetgazdaságban olyan helyet biztosítanunk, amely régidő óta megilleti.

Őscsanádi G.

Rajzok az éhrajok

világából.

Irta: Hartwiger Ágoston.

II.

Az 1902. év őszén Fromm Dándor po- mázi méhésztársam panaszolta, hogy két júniusi raja eleséghiány következtében augusztus hó első napjaiban kivonult otthonából.

Az 1905. év nyarán Piliscsabán tartózkodva néhai nagybátyám, Kimberger József, a ki szenvedélyes régi méhész volt, a méhészetről folytatott eszmecserénk közben felhozta, hogy néhány év előtt egyik éhező anyatörzse már március hó utolsó napjaiban a csaknem teljesen télies időjárás dacára, elhagyta kaptárát s örökre búcsút vett gazdájától.

A különös eset, bár nagybátyámat feltétlenül korrekt, szavahihető embernek ismertem,

Ősi mesterségen.

(A Felvidéki Méhész eredeti tárcája.)

Olyan hétszilvafás família a berki Méhes- seké is, mint amilyen Nógrád hegyes-völgyes földjén száz meg száz túrja az ősi skvarkát. majdnem minden Cserhátmenti falucskában áll egy szalmatetős, vadszőllős, galamdúcos Méhes kúria, mellette az elmaradhatatlan szalma- köpüs méhes.

Ez a méhes a család szoros történetéhez tartozik, sőt amint látjuk, nevük is innen ered. mindegyik méhess-porta mestergerendás vendégszobájának falán ott pompázik a nemesi címer: kék mezőben koronás fej s körülötte rajzó méhek. Ámde ezek a méhecskék nem azért rajzanak a kornnás fej körül, hogy össze- szúrkálják, hanem, hogy édes nektárral adózzanak a királyi szájnak. A cimerpajzs tetején szintén koronás fejű medve nyújtogatja hatalmas talpait. Cz a mindennél ékesebben beszélő heraldikai emlék világosan elmondja, hogy a Méhessek őse udvari szállítója volt valamelyik vegyesházbeli királyunknak s a Cserhát nektárdús hársfáiról gyűjtött illatos méz olyan lelkesedésre gerjesztette az édes szájú, de üres kam- ráju királyt, hogy elragadtatásában nemességgel és ezzel a symbolikus címerrel tüntette ki a még jobbágy sorban levő őst.

Berki méhess família azóta sem tudott valami magasabb polcra vergődni. Legtöbbje maga fogja az ekeszarvát, sőt méhess Pista bátyánk már nem is lovakon hanem teheneken szánt. Azért büszke nyakas ember valamennyi méhess. Csupán elvből világért sem mennének olyan hazafias ünnepre, ahol jogegyenlőségről praedikálnak. Örökös harcban élnek a pápok- kal, mert mint armális nemesek hallani sem akarnak a párbér fizetésről.

Mindegyik Méhess pater familiás lelkében nagyratörtő álmokszunnyadoznak, amelyek fényt, dicsőséget áhítoznak a méhes nemzettségre. Azért mindegyik fiú csemete latin iskolába kerül és mindegyikhez legalább is szolgabirói, vagy alispáni reményeket fűznek. De még alig volt példa a család történetében, hogy valamelyik két latin osztálynál feljebb jutott volna, mert amig a méhess-apák ilyen nagyravágyó