Felvidéki Méhész, 1918 (2. évfolyam, 2-12. szám)

1918-10-01 / 10. szám

4

Felvidéki Méhész

A tavasz és nyár napjaiban szorgalmasan gyűjtenek, hajtja őket a fajföntartás ösztöne, a vágy, hogy minél dúsabban raktározzák el az édes nektáriát, minél gazdagabban láthassák el a családot télre élelemmel. Gyűjtenek magukért, a jövendőre tekintve, nem pedig mint igen sok kapzsi ember gondolja, azért, hogy megédesítsék a mi kenyerünket. Amit gyűjtenek, elsősorban az övék s csak ha olyan bőven van a nektária a virágokban, hogy a család élelmén kívül is tudnak összehordani, az a miénk, azzal fizetnek meg fáradozásunkért, szerető gondviselésünkért.

Mikor tehát eljön az ősznek verőfényes ideje, mikor elő akarjuk készíteni kedves bogarainkat a téli pihenésre, vagyis beteleljük őket: ennek a szemelőtt tartásával kell a dologhoz fogni. Minden családnak annyi élelmet kell hagyni, ha nekik nincs, a magunk készletéből adni, amennyi elég a tél hidegében a táplálkozásra, tavasszal a család fejlődésére, vagyis a íiasitás táplálására.

Hogy mennyi elég erre, pontosan meghatározni nem lehet, mert nagyon sok körülmény játszik közbe abban a tekintetben, hogy mennyit fogyaszt egy család. Függ az a család népességétől, a kaptár minőségétől, a tél hidegétől, az anya petéző képességétől. Népes család kevesebbet fogyaszt, mert nagyobb meleget sugárzik ki a sok apró bogár teste, mint ha csak kevesen fogódznak össze a téli csomóban. Ha jó a kaptár, melyből nem száll ki elől, oldalt és hátul a meleg, szintén nem fogy annyi méz, mint az olyanban, melyből mindenütt kijárhatnak a méhek. Enyhébb télen kevesebb fűtőanyag kell, mint mikor a hidegtől még a fák is szétpattannak, tehát olyankor ismét nem fogy annyi élelem. Ha öreg, vagy hibás az anya, mely nem tud jól petézni, sokkal kevesebb mézzel érik meg, mintha fürge, szorgalmas anyja van a családnak. Ellenben aztán tavasz jöttével, mikor már kissé enyhül a levegő s a kaptárokban megmozdul az élet, megkezdődik a fejlődés, több méz fogy az olyan családnál, mely népes és jó anyával bir, mint a szegényebb, gyengébb családnál. Tehát konkrét számokban kifejezni nem lehet a méz mennyiségét Átalában 8—12 kiló között váltakozik az a mennyiség, melyet ősztől a tavaszi jó hordás megkezdéséig elfogyasztanak. A fő elv mindig az legyen, hogy 'nkább többet, mint kevesebbet hagyni. A maradványt el lehet szedni tavasszal is, ha a megcukrosodás miatt egy kis kárt szenvedünk is, — mert a megcukrosodott méz a lépből csak részben jön ki, — az nem oly nagy kár, mint az, ha kevés volt a táplálék,

*

mert azt télen, vagy kora tavasszal pótolni nagyon nehéz, sokszor lehetetlen.

Az első tehát, amiről biztos képet kell szerezni, a család mézkészlete. Felesleges az összes lépek kiszedése, mert ha 3—4 pár keretet veszünk is ki, tájékozva leszünk kellőleg. Ha ugyanis az utolsó vagy utolsóelőtti lépben befedelezett méz van s az alsó sorban is fél keretekben van a bepecsételt méz s a család is az alsó soron tanyázik, egészen biztos, hogy a felső sorban beljebb befödelezett keretek vannak. Egy befödött keret nettó súlyát átlagosan 1 kilogrammra lehet számítani, tehát ha a felsősorban marad 8 födött keret és alól ugyanannyi félkeret, elegendő táplálék fog rendelkezésére állani a családnak. Ezért hagynak a méhészek a kaptárban leginkább 16 keretet (országos kaptár), bár szerintem az erős családnál nem fölösleges az összes keretek benn- hagyása sem, mert akkor kora tavasszal nem leszünk kénytelenek bővíteni a kaptárt az olyan családnál, melynek népe össze van zsúfolva. Sokan azonban az összes keretek kiszedését és elrendezését ajánlják, ami egyrészt fölösleges fáradság, nagy méhészetben szinte kivihetetlen, másrészt nagyon megzavarja a nyugalomra készülő családot. Fölöslegesnek tartom azért, mert a méhek tudják, hogy mit, miért cselekszenek. Ők azt a téli fészket úgy rendezik el, ahogy az eéljuknak legjobban megfelel, miért abba belekontárkodni ? Ez csak abban az esetben indokolt, ha mi nyújtjuk nekik a táplálékot, ha mi adunk nekik kereteket, mert ezesetben azokat úgy függasszük be, ahogy elrendezték volna ők maguk, vagyis fölül az egész, alól a fél kereteket. Nem találom szükségesnek a rendezést az erős, mézzel kellőleg ellátott családoknál azért sem, mert hiszen a család állapotáról, az anya koráról, jóságáról a tavaszi és nyári vizsgálataink, figyeléseink, feljegyzéseink alapján úgyis tudomással kell bírnunk.

A második, amire nagy figyelemmel kell lenni a betelelésnél, hogy sem gyenge családot, sem olyat, melynek kimerült anyja van, telelőbe ne vigyünk, mert az haeztalan fáradság és hasztalan kiadás lenne, tavaszt úgy se ér, vagy ha igen, örömünk nem sok lesz benne, mert az egész nyári gondot, fáradságot okoz s a vége az lesz, hogy előbb, utóbb elpusztul. Ha 2 gyenge családot egyesítünk, mézkészletét összetesszük, nyerünk egy középerősségü családot, melyek mézkészlete is elegendő lesz, nem kell neki odaadni azt a mézet, melyet már a magunk hasznára félre tettünk.

Összefoglalva tehát a fentieket, kimond-