Felvidéki Méhész, 1917 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1917-12-01 / 8. szám
4 Felvidéki Méhész. szán már svégzett méhész« lesz, s a kaptárokat mindnyájuk kotlók fészkének rendezi be. Ezért van égető szükség a mi egyesületünkre, hogy az ilyen téves fölfogásokat kiirtsa fölvilágosító közleményeivel, s a kezdőknek igaz támassza, igaz tanácsadója, igaz segítője legyen. Végűi — a Szerkesztő úr szíves hozzájá- rúlásának a reményében — visszatérek lapunk augusztusi számában foglalt egyik közleményre, hogy arra nehány szóval reflektáljak. Az »Ugocsai nagyméhészet« — miként az idézett lapszám is tanúsítja, csakugyan megszületett, melynek a megteremtésében magamnak is része volt, hanem a megalkotás dicsőségét át kell ruháznom arra, akit az méltán és jogosan illet: dr. Morvay Zsigmond főispán úr Öméltóságára. Ő volt az, aki már főszolgabíró korában, kezdettől fogva támogatott szűnni nem akaró jóindúlattal s amikor végűi a folyó évben személyesen győződött meg arról, hogy a hozzáértés, a szaktudás, a hivatás megvan arra, hogy a méhészet nagyobb szabásúvá fej - lesztessék, erre is megtalálta a helyes megoldást, s így az 1913. évben a csak kasokkal megalapított méhészetből az 1918. évben már nagyobb szabású, csakugyan 100 kaptáros »nagyméhészet« lesz. Tiszta szívemből kívánok minden kezdő méhésztársamnak olyan nemesszívű támogatót és jóakarót, amínőt én találtam dr. Morvay Zsigmond főispán úrban, s ha fölkeltettük az érdeklődést sok, nagyon sok magasállású, ve- zetőpoziciójú tisztviselőben, akkor a magyar méhészet soha nem remélt hírnévre tenne szert, s akkor a magyar méz és egyéb méhtermék a világpiacon óriássá növekednék, olyan óriássá, hogy messze kimagaslanék, túl, még az amerikai méhészet mondvacsinált hírnevén is! Finta József jegyző. „SMezdő méhész Nagy Géza egy év alatt második kiadást ért, s a kolozsvári méhészeti kiállításon állami ezüstéremmel kitüntetett, kizáróan gyakorlati irányú szakmunkája 1 korona 10 fillér beküldése ellenében portómentesen kap- SZATMÁR- ható a »FELVIDÉKI MÉHÉSZ« NÉMETI. szerkesztőségében. 1—3 A kaptárok elhelyezése. Azt hiszem szolgálatot teljesílek azoknak a kezdőknek, akik bármilyen körülmények következtében a méhtenyésztők sorába léplek, midőn pár éves megfigyeléseim nyomán a kaptárok elhelyezésének a kérdését szóvá teszem. Méhészkedésem kezdetén méhlakásaim elhelyezésére egy kis színt épiteltem, melynek délkeleti oldalában két sorban 30 család fér el. Az alsó sorban levő kaptárokat két év alatt be is népesítettem, azonban mindjárt kezdetben sajnálattal tapasztaltam, hogy a 18 családból évenkint július hóban 4—6 család rendszerint elanyátlanodik, holott ezek a családok rajzás után fiatal anyát hagytak hátra a visszamaradt népesség további existenciájának biztosítására. Szorgos figyeléseimmel aztán rájöttem arra, hogy ez az állapot legnagyobb részben onnan származik, hogy a fiatal anyák első kiröpűlé- sük után való visszatérésükkor, az egyes kaptárok kijárónyílásának sűrű állása következtében saját lakásukat eltévesztik és a szomszéd család kijárójára szállva, annak áldozatai lesznek. A dolgon úgy igyekeztem segíteni, hogy a következő benépesítendő kaptáraimat szabadban, a kertben, minden gyümölcsfa északkeleti árnyékában egyenként helyeztem el. Már az első néhány év alatt meglepő eredményt láttam. Mig u sűrűn egymásmelleit levő családokból ezután is 28-30%-lelt anyátlan, addig a fák alatt szétszórt kaptáraim lakóinak csak 3-4 %'a anyállanodott meg. így pl.: a méhszinbeu 18 családból az 1915. évben 5, az 1916. évben 6. az 1917. évben 5 család, — ezzel szemben a fák alá elszórt 18 családból az 1915. évben 1, az 1916. évben 2 család vált anyátlanná a tavaszi mézhordás befejezése után. Az 1917. évben pedig anyátlanság elő sem fordúlt. E számokból világosan megállapítható, hogy bármi legyen is az anyátlanság oka, sokkal célszerűbb, hacsak arra elég terület áll rendelkezésre, a kaptárokat egymástól elkülönítve úgy helyeznünk, hogy az azokban levő családok egymásra zavaró hatást ne idézzenek föl. Mig egyfelől a különálló család zavarta- lanúl nyugodt munkát végez, nagyobb hordási eredményt ér el, — addig az összezsúfolt családoknál állandóan anyásítási eljárást kell végezni, a mi fölösleges munkát okoz és fölöslegessé teszi azt a gondot, hogy sok tartalék anyát tenyésszünk. Másfelől az összezsúfolt lakásoknál lépten- nyomon felüti fejét a rablás, melynél kellemet-
