Felvidéki Méhész, 1917 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1917-10-01 / 6. szám
8 Felvidéki Méhész. Október a méhésben. Szeptember hónap aránytalanul jobban fizetett az elmúlt hónapoknál. A sikvidéken dúsan termő tisztesfű enyhe esők után hihetetlen mennyiségű nektáriát szolgáltatott. Azok az alföldi méhészek, akik kristálycukor engedel- mezéséért nemcsak folyamodtak, de méhészetük megmentése érdekében csaknem rimánkod- tak, siránkoztak, ma azt írják: »Hála Istennek és hála a tisztesfű virágának, nemhogy cukorra szorúlunk, de fölösleg is lesz!« A hegységek lejtőin, a völgykatlanokban, a dombos vidéken és a folyómenti síkságokon meg a napraforgó ontotta a nektáriát. Soha nem tapasztalt kedvező időjárás volt szeptember hónapban, s miután a gazdaságokban az olaj intenzívebb termelése végett sok napraforgót ültettek a kukoricaföldek köré, amelynek a virágzásakor igen enyhe, lassú eső pörmetezett, harmat is dúsan hullott a virágokra, a melegebb napokon igen erős volt a hordás. így esett meg az a ritka szerencse, hogy a betelelés gondja miatt gyötört hegyvidéki méhészek aggodalmai is eloszlottak. Jól sejtettük tehát, hogy a betele- léshez nem lesz szükségünk kristálycukorra. A tavaszi fölerősitéshez múlhatatlanúl kelleni fog a cukor, mert a családok nagyon elnéptelenedtek, s ha koratavasszal nem segítjük föl, félő, hogy az akácvirágzást nem használhatják ki a családok s rajunk sem lesz. Márpedig két egymásután következő rossz esztendőt nehezen viselnénk el. Október hónapban megszűnt már a hasítás minden családnál. Ez a természetes állapot. Azért mondom természetes, mert megesik, hogy hosszantartó, meleg őszünk lesz, s itt ott akad hasítás e hónap végén is. No de hiszen ez nem rendes állapot, s igy hát természetes sem lehet. Nagyon jól tudják a sonkolyosok, hogy októberben nincs már hasítás a családban, s ilyenkor indúlnak a kasos törzsek lekénezése végett körútjukra. Sokszor figyelmeztettük méhésztársainkat, hogy tőlük telhetőén gátolják meg ezt az embertelen állatkínzást, s hacsak módjukban van, vásárolják össze a kasok népét s használják föl a gyöngébb családok fölerősítésére. A kasok családok népének a kidobolásá- ról volt már szó lapunk múlt hónapi számában „Egyesítés“ cím alatt, szívleljék meg jószándékú méhésztársaink az abban olvasható útmútatásokat, s cselekedjenek akként. Októberben egyébként nincs már dolgunk a méhesben. Annál több a tennivalónk a mé- sen kívül. A lépek gondos tisztogatása, elraktározása és időnkint történő kénezése első kötelességünk legyen, hiszen ez a forgótőkénk, amelyből mennél többet .szerezzünk be, annál biztosabban és sredményesebben, no meg annál »súlyosabban« használhatjuk ki a jövő év virágzását, főhordását. A mézeslépek eltartása nem ad annyi gondot, mint az üreseké, mert a penész, a moly és pók nem ártanak azoknak oly mértékben, mint a száraz, törékeny, üres lépeknek. Zárt, szellős, pormentes helyen egymástól kissé távol függő állapotban szépen megérik a födött mézeslépek a tavaszt, csak arra legyen gondunk, hogy az egér, meg a cickány egykönnyen hozzá ne férjenek a mézhez, mert pocsék kárt tesznek a lépekben. Ezért ajánlatos hetenkiut egvszer-kétszer átvizsgálnunk a kereteket, s óvatosságból helyezzünk egérfogót a közeibe. Az üres kaptárokat, a kikerült Hanemann- rácsot, kaparót, fogót, söprőgaratot, kerelbakot, az anyanevelő kaptárokat, az átmeneti ládiká- kat és a pörgetőf, valamint az üressé vált mé- zesbödönöket takarítsuk ki, hozzuk rendbe, raktározzuk el úgy és olyanformán, amilyen sorrendben szükségünk lesz azokra, nehogy a bekövetkező eshetőségek alkalmával kapkodnunk kelljen. A méhes körül immár nyugalomnak kell lennie. Semmi sem lehet annyira ártalmas a különben gondosan betelelt méhcsaládokra, mint ha pihenésük közben valami zaj, zörgés, lárma vagy dobolás fölriasztja őket. Azért cselekszik helyesen az a méhész, aki gazdasági épületektől távol tartja méheit. Ha netalán dolgunk akadna a méhesben — ami bizony néha elkerülhetetlen — járjunk csöndben, nesztelenül, mintha alvó kisded bölcsője volna ott. eladó méze és :: viasza lesz, jelentse be készletet :: :: egyesületünknek ::
