Felvidéki Méhész, 1917 (1. évfolyam, 1-8. szám)
1917-08-01 / 4. szám
4 Felvidéki Méhész. A virágzás 6-ik napja után az enyhébb éjjelek beköszönésével és az esteli hideg harmatok elmaradásával ismét régi, jó barátok lettek : a méh és az akácvirág. A tavasz tömérdek virága maradt el. Fehér lóhere nincs. Közönséges harmat is alig van. nemhogy mézharmat volna. A méhek már akácvirágzáskor előrelátók voltak, s a heréket akkor leöldösték és kiszorították már, jeléül a rajzás elmaradásának. A rajok nevelésével saját magukat sem merték terhelni, másrészt sejtették, hogy az elkészített és kibocsátott rajok életképessége nem biztosított. Nálam egyetlen raj sincsen. A kasos méhészeknél is alig van, s ahol mégis lett, ott az anyatörzset gyöngítette le. A rajzás elmaradásának a legfőbb oka az alkalmatlan időjárás. Emiatt nincsen virág, s ha kevés van is, .abban sem termett méz, márpedig enélkül nincsen raj. A méz ára is folytonosan emelkedni fog. Bizonyosra vehető, hogy újévre kétszeresére emelkedik az. Figyeljük csak meg a kasos méhészetet, nincsen ott méz; az őszi »szüretelés« tehát elmarad. A nagy szárazság, a korlátolt munkaerő befolyásolja a cukorrépatermelést is. Ez sem Ígérkezik tehát elsőrendűnek. A cukorrépa és a cukor pedig nagy befolyással volt mindenkor a méz keresettségére. Lázári. Bakos István. JL közép-kijárat. A gyakorlati méhészet beigazolta, hogy az országosméretű három-keretsoros kaptár nem felel meg azoknak a kivánalmaknak, amelyeket a bő mézelési időszakban attól megkívánunk. Kicsiny a mézűr, így a mézhozam is kevés, s a méhészt rászorítja a gyakori pörgetésre. Minthogy a méhészet igen sokunknak nagyon is mellékfoglalkozása, az időt el kell lopnunk rendes munkánk köréből, így a gyakori pörgetés legtöbbször lehetetlenné válik, a mi természetesen az eredményt csökkenti. Hogy e hibán segítve legyen, született meg a négy-keretsoros kaptár. — Ennek a kaptárnak is van hibája, ha az csak alsó kijárattal van ellátva. Hogy a négysoros kaptár kellő mértékben kihasználható legyen, elmaradhatatlan kellék az alsó- és közép-kijárat. Ha a méhek hordási képességét ki akarjuk aknázni, azoknak a mézűrhöz való jutását meg kell könnyítenünk, meg kell rövidítenünk. — Az alsókijárattal bíró kaptárnál a beszálló méheknek 42—61 centimétert kell megtenniük, míg a mézűr fölső keretsorához eljutnak, ha gyűjtésre, vagy egyébb okból kíszállanak, ugyanannyit. Az út hosszúságának felére való apasz- tását célozza a közép-kijárat, melynek az alkalmazásával a méh igen gyorsan jut úgy az alsó, mint a fölső keretsorhoz, s így a hordás gyorsabb lefolyású lesz. Meg kell itt jegyeznem, hogy a méheket az első kiröpüléskor a középkijáralra kell szoktatnunk, mert később már azt nehezen szokják meg. Ezirányban tett kísérletem azt mutatja, hogy a középkijáratra szoktatott méhek sokkal gyorsabban hordták tele a kereteket mézzel, mint csupán az alsó kijáraton át dolgozók. Ha a negyven kerettel bíró kaptárral eredményt akarunk elérni, úgy igen erős törzseket kell nevelnünk. Hogy ezt elérhessük, úgy a fölső, mint az alsó két-két keretsorra egy-egy rajt fogunk be, s a kijáratokat úgy alkalmazzuk, hogy a középkijárat az alsó űrtől el legyen zárva. Ha a két raj megerősödött, a fölső űrből az anya eltávolításával s a Hanneman- rács megnyitásával egy családot csináltunk a kettőből. Az eltávolított anyát tetszésszerint fölhasználhatjuk. A főhordásra erős törzsekhez csak úgy juthatunk, ha az őszi beteleléskor alúl is, fölül is külön családot helyezünk el. Ősszel úgy jutunk családokhoz, hogy a kasos rendszerrel méhészkedők kénhalálra ítélt családait mentjük meg átdobolás útján, Évek hosszú során át így cselekszem, a méheket a kidobolás után 12 — 14 keretes kis kaptárokba helyesen, s a hűvös idő beköszönéséig a kis- kaptárt a kidobolt kas helyére állítom. Ha már nem járnak a méhek, átteszem a négysoros kaptár fölső űrébe. Az ezeknek a családoknak szükséges mézet a legutolsó pörgetéskor azoktól a családoktól veszem, amelyek a legerősebbek. A négysoros kaptárban elhelyezett két család igen jól kitelel, s tavasszal serényen munkához lát. Fölerősödés után a két család egyesíthető. A fölső űrben levő hasításból adhatunk a gyönge családoknak is, az anyák közűi pedig tetszésünk szerint válogathatunk. A fölöslegesnek látszó anyát tartalékba helyezzük, mellyel az előfordúló anyátlanodást csökkentjük. Tudjuk jól, hogy éppen tavasszal igen keserű perceket okoz az anyátlanság a méhésznek. Tapasztalataim azt igazolják, hogy a két kijáró alkalmazása fölötte szebb eredményt hozott, melynek a beállításával bárki könnyen végezhet kísérletet, veszteség bizonyára nem fogja érni. Czégénydányád. Fülöp Lajos, gazdatiszt.
