Felsőbányai Hírlap, 1918 (23. évfolyam, 1-25. szám)
1918-08-20 / 17. szám
XXIII. évfolyam. 17. szám. 1918, augusztus 20. TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁG!, ÉS VEGYESTARTALMU LAP. A1EGJEEENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK KEDDEN. li Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. J;j Egyes szám ára 20 fillér. n Felelős szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyett FAKRAS JENŐ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő rímére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 4tí fillér.- --------------------------------------------- I -----—. Ga zdasági helyzetünk. Már a háború első idejében igen érdekes és becses jelenségként tűnt fel, hogy a monarkiában a politikai túlsúly eltolódott és Ausztria kezéből Magyarországba ment át. A megfigyelők akkor vezető államfér- fiaink egyéni súlyában s tekintélyében és parlamentünk élépk tevékenységében fedezték fel a jelenség okait. Nagyon érthető, hogy ez a körülmény a Lajthán túli szövetségesünkben a féltékenység érzetét ébresztette fel és azt a törekvést, hogy ez az eltolódás az eredeti mederbe tereitessék vissza. E tekintetben nagyban segítségére volt Ausztriának az az erős gazdasági pozíció, melyet a monarkiában elfoglalt s melyei velünk, mint gyengébb féllel szemben, állandóan vezetett. Az utóbbi időben a mi javunkra ebben az irányban is erősen változott a helyzet. Annak dacára, hogy a termékeink, melyekkel a gazdasági viszonylatokban szerepelünk, majdnem mind maximálva vannak, tehát aránylag olcsó árban találnak elhelyezést, mig az ipari cikkek, az osztrák piac produktumai, maximális hiányában az árakban korlátlanul csapongtak fölfelé,—ismételjük, ennek dacára pénzügyi viszonyaink Ausztriával szemben, állandóan javultak. Ez a körülmény Ausztria pénzügyminiszterének, a költség- vetés tárgyalásánál, a minap elhangzott beszédében is kifejezésre jutott, amikor a miniszter arról panaszkodott, hogy Ausztria a közös jegybankot a quotához viszonyítva, nagyobb arányban kénytelen igénybe venni, mint Magyarország. Ugyanerre az igen örvendetes tényre mutat az a hir is, mely a napokban látott napvilágot pénzügyi sajtónkban, és mely szerint az osztrák bankok többszázmilliós kölcsönért fordultak a magyar bankhoz, melyet az utóbbiak folyósítottak is. Nagy fontosságú tény az, hogy a magyar gazdasági élet ilyen csodálatos fejlettségről és önállóságról tehetett tanúságot. Még néhány évvel ezelőtt sem képzelték volna el közgazdasági életünk legalaposabb ismerői sem, hogy Ausztriának hozzánk kelljen kölcsönért fordulni, még kevésbbé azt, hogy mi egy ilyen kérést teljesíteni képesek is legyünk. És ez a hitetlennek látszó eset, ime most bekövetkezett. Ennek a négyzetes, csupa át- kos és szenvedést magával hordó háborúnak végre egy áldásos hatása! Magyarország csodákat produkált, a magyar elem, a harctéren, mint katona és itthon, mint gazdasági tényező, egyformán elsőrangúnak bizonyult. Magyarország, ez a gyöngének tartott kis állam a háború Jegsulyosabb megpróbáltatásait fényesen kiállotta és kiváló életképességet tanúsított. Ennek az igazságnak pedig nem maradhatnak el a jogos következményei. A háború után — s amenynyire lehet már ezalatt is — minden téren meg kell kapnunk azokat az előnyöket, melyeket hős katonáink kikíizdöttek és az európai koncertben azt a helyet, amely a gazdaságilag annyira életképes és fejlett államokat kényszeriileg megilleti. A MilofW IIizé OwsziiD. A múlt számban ismertettem röviden Oroszág és Szibéria lakóinak életviszonyait, most pedig ismertetem az ott volt ismerős hadifoglyok helyzetét. Említettem, hogy 24 nap utaztunk s a huszan- negyedik napon értünk Kanszba, a hol a kalauz jelezte, hogy kiszállunk és fogolytáborba helyeznek bennünket. A hosszú utazás és a sok nélkülözés nagyon megtört bennünket, tehát egyrészt örültünk kiszálásunknak, másrészt a terjesztett mindenféle rémhírek miatt féltünk, hogy mi fog velünk itt történni. Félelmünk egyrészt nem volt alaptalan, mert már az első napunk éreztette azt. Ugyanis útközben dermesztő hideget az általunk jól fűtött teherkocsikban csak elviselhettük; (itt megjegyzem, hogy a kocsikban kályha volt, de tüzelő anyag az nem, tehát kénytelenek voltunk azt, midőn a vonat valamely állomáson huzamosabb ideig megállt, magunk rekvirálni a kezünk ügyébe eső dolgokból), de mikor december hóban éjjel a kaszárnya udvarán 3 óra hosszáig várakoztattak, a mi hiányos öltözetünkben nem tudtuk melyik lábunkra álljunk, mert a nagy hidegtől nemcsak azok, de mindenünk elzsibbadt. Végrp elhelyeztek bennünket egy ujjon- nan épített téglaépületbe, amely még sohasem volt fűtve s amelynek falait belül is teljesen dér borított. Állandó kísérőnk az éhség is kinzott, mert már a szokásos 24 órai étkezési időköz rég elmúlt ; ennivaló helyet azonban ujjabb Ígéretet kaptunk, hogy mindjárt lesz menázs; de ezt az A „Felsőbányái Hírlap“ tárcája. Emlékeim. — Irta: Kárpáti Endre. — (Folytatás.) , VI. Végtelen nehéz szívvel távoztam igazgatómtól, néhai Böhm Ágostontól Nyegrushoz. Mikor beléptem hozzá, megütődve kérdezte, mi bajom, hogy oly levertnek látszom. Elmondtam. Mosolyogva hallgatta. — Hát bizony nehéz ember az. Sokszor kell tűrnünk sajátságos rendeletéit. De majd beleszokol, mint mi — volt válasza. Csak most került a szó a hivatalos dolgokra. Átnulva hallottam, mily sok megpróbáltatásnak vannak kitéve a tanítók. A város, mint kegyur, az igazgatói tisztet maga akarta gyakorolni. Meg is bízta azzal Bojthort, aki azoflban. igen bölcsen, azt nem gyakorolta. Iskolai törvényünk nem volt s igy a plébános, a hivatalos igazgató, saját akarata és nézete szerint igazgatta az iskolát. Most már izgatottan vártam, miképen fogadnak a városban. Amint magunkat kibeszélgettük,. elvezetett Nyegrus Bojthorhoz, akinél részemre szobát és ellátást biztosított. Bojthor igaz szeretettel fogadott. Megegyeztünk a fizetésre nézve is, havi húsz forintban. Igazi atyai jóbarátom lett, kedvesen emlékszem a vele töltött időre. Csakhamar fölvilágosított, hogy igazgatóm nem tiszta képet festett elém a városról; mert ő maga sem igen tudja, hogy mily szellem uralkodik itt. Amennyiben lakásából csak a legritkább esetben távozik s a közönséggel hivatalos dolgokon kívül alig érintkezik. Biztosított, hogy a nép között a legnagyobb szeretet uralkodik és rövid idő alatt otthon érzem magam a kis városban. Pár nap múlva Bojthor elvezetett és bemutatott egyes családoknál. Mindenütt á legnagyobb szívességgel fogadtak. Rövid idő alatt korántsem találtam a társadalmi életet oly sivárnak, mint azt igazgatóm föstette. Mintha mind testvérek lettek volna az egyes családok tagjai. Az az elevenség, jó szív, kedvesség, amelyet úgy az idősebbeknél, mint a fiatalságnál találtam, csakhamar megszüntette bennem azt a nehéz aggodalmat, amellyel a bemutatkozásokhoz indultam. Mikor október elején a tanitást megkezdtük, már elfoglaltam a város lakosai közt azt a helyet, amelyet állomásomnál fogva várhattam. Az egyes családoknál gyakoriak voltak az összejövetelek. Ezekről nem hiányoztam. És mivel jól játszottam a zongorán, lassankint nélkülözhetetlenné váltam: Vissza-vissza gondolok ezekre a kedves családi estékre. Ott látom a Szmik bácsit, megszokott karosszékében, amint a jókedvű fiatalságban gyönyörködik ... a Szmik nénit pedig, amint körüljár, mindenkihöz van pár szava ; ezalatt gondosan körülnéz, hogy nem hiányzik-e valami ami az est sikerét zavarná. így jár-kel az öreg Füs- tösné, meg a Török néném is. Látom mosolygó arcukat. Sztancsekéknél a Nelli kormányozta az estét. Szeitzéknél a fényes vacsora és a házigazda igaz magyaros vendéglátása élénkké tette a hangulatot. Lánczky, Puskás, Farkas, Herr bácsinál mintha komolyabb lett volna a hangulat, de azért föl-föl hangzott a „Hogy volt?“ Néha még az öregszámba menő bácsik is táncra kerekedtek és maj'dnem nyögve kiáltották: „Sohase halunk meg!“ Az ilyen összejöveteleknél rendesen megvártuk, mig a Hegyeshegy felől föltolták a napot. És azok a kedves leányok, azok a kis bak- fisok, Wágner doktor szerint „eladók!“ Kiket említsek még? Azt a méltóságos igazi nagyúri alakot, a Szeitz Marit, vagy testvérét, az örökké mosolygó, jókedvű Tinucikát . . . vagy a zsipik- szemü Farkas Angellát ... a töltött galamb Török Kamillát ... a két gömböc Herr leányt azt a jéghideg Lánczky Kamilát . . . meg a többi szebbnél-szebb, háziasán nevelt, vigkedélyü leányokat, akik egymás közt valódi testvéri szeleteiben éltek. Mily kedves órákat töltöttem azokkal ilyen összejövetelek alkalmával. Legnagyobb ázsiójuk volt a mulatságokon a bányaaltiszteknek, a praktikáitoknak. (így hitták a gyakornokokat.) Persze, mert szép jövő előtt álltak. Ezek között nemcsak a felsöbányaiak, hanem a nagybányaiak is szívesen látott vendégek voltak, és hűségesen meg is jelentek. Mily élvezetessé tették ezek mókáikkal, élénkségükkel az estet. Ezek voltak a nővilág bálványai. Csak ezek után következtünk mi; az az egy néhány helyi fiatal legény. De hát mi nem ültünk ám a kuckóban. Elővettük minden hódítási tudományunkat. És csodálkoztok, hogy oly sokszor emlegetem kis fészkünket? Néha, csöndes óráimban
