Felsőbányai Hírlap, 1918 (23. évfolyam, 1-25. szám)
1918-07-23 / 15. szám
XXIII. évfolyam. 15. szám. 1918. julius 23. HÍRLAP TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI, LS VEGYES'PARTALM[T LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK KEDDEN. ; Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. ; Egyes szám ára 20 fillér. * ; Felelős "szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyett FARKAS JENŐ j*:j A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére j:| Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklatná I ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz,.Nagybányára inté- i*:| , zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. A rendőrség állomositása. Végre! Ezzel a felkiáltással üdvözölhetjük a m. kir. állami rendőrség szervezéséről szóló és Wekerle Sándor ministerelnök mint belügyminiszter által e hó 9-én az or- szággyűlés elé terjesztett törvényjavaslatot. Ä rendőrség államosítása régen vajúdó, a megvalósításra rég megérett kérdés. Valóban csodálkoznunk kell felette, hogy már régen nem valósult. Hiszen a legkonzerva- tivebb municzipalisták körében sincsenek számbavehető ellenzői. Azzal pedig mindenki tisztában van, hogy a közbiztonság és az államrendészet érdekei feltétlenül szükségessé teszik, hogy a jelenlegi laza rendőrségi szervezetek helyébe modern rendőrség lépjen, a mi csak állami alapon képzelhető el. De lássuk a rendőrség állomositásáról szóló törvényjavaslatot. Tehát ismét egy állomositás! Nálunk a czentralisták és municzipalisták közel évszázados harezot vívnak egymással. Sokszor hittük már azt, hogy a közigazgatást rövidesen államosítani fogják. Sokszor hallottuk mondani, hogy a közigazgatás államosításának küszöbén állunk. Pedig ez a küszöb csak délibáb volt. Az álamositás kérdését illetőleg két tényt szögezhetünk le. Egyik, hogy nálunk a közigazgatásnak a maga teljes egészében való államosítása, bár annak megkísérlése mindig nagy izgalommal járt, eddig még senkinek sem sikerült; a másik pedig, hogy a részletekben való államosítás mindig simán ment és mindig bevált. A mit eddig álla- I másítottunk, pedig 1867. óta már igen sok ; mindent államosítottunk, abból eddig még | semmit sem bántunk meg. Ezért csak helyeselni lehet, hogy We- ! kerle Sándor is folytatja a részletekben való j államosítást. Reméljük, hogy a rendőrség j államosítását hamarosan követni fogják egyéb ! államosítások is. Ha mostani rendőrségi szervezetünket i tekintjük, azt látjuk, hogy jelenleg az állam- j nak csak Budapest székesfőváros és a rendőrileg ehhez csatolt Újpest r. t. város és még néhány szomszédos község területén, valamint újabban Fiume városában és kerületében van saját rendőrsége. Ellenben a többi törvényhatósági és rendezett tanácsú I városokban a rendőrhatóság gyakorlása és a j rendőri szolgálat végzése az önkormányzat j körébe tartozik, azzal az egyetlen megszo- j látással, hogy a rendőrfőkapitányt, illetőleg j rendőrkapitányt a főispán nevezi ki. A nagy- j és kisközségekben a rendőrhatóságot autonóm vármegyei tisztviselő: a főszolgabíró gyakorolja, rendőri szolgá’atot pedig vegye- ; sen részint községi rendőrök, részint a m. kir. csendőrök látják el. Ezeken kívül külön j szervezetként, megfelelő specziális hatáskör- j rel van még a m. kir. határrendőrség, ! melynek létszámába tartozik a fiumei m. kir. állami rendőrség személyzete is. Wekerle törvényjavaslata a székesfő,vá- j rosi m. kir. állami rendőrség jelenlegi kii- j lönállását érintetlenül hagyja, ellenben a rn. | kir. határrendőrségek személyzetét beolvasztja ! ! az uj „rn. kir. állami rendőrségbe“ és egyúttal a határrendőrség hatáskörét kiterjeszti az összes rendőri feladatokra. A rn. kir. állami rendőrség és a budapesti in. kir. állami rendőrség között viszonosság lesz annyiban, hogy az egyiknek létszámába tartozó alkalmazott a másikba akarata ellenére is kinevezhető lesz. A m. kir. állami rendőrség működni fog, és pedig gyakorolja a rendőrhatóságot és közegeivel ellátja a rendőri szolgálatot: valamennyi törvényhatósági és r. t. városban. Ezenkívül a belügyminister intézkedése alapján indokolt esetekben működhetik egyes községekben, vagy községi csoportokban is. Minden egyes törvényhatósági városban külön rendőrkapitányság lesz. Rendszerint ugyanez áll a r. t. városokra és a m. kir. állami rendőrség hatáskörébe bevont községekre' is, de a belügyminister kivételesen több r. t. várost vagy községet uralhat egy rendőrkapitányság működései körébe és az ily helyeken esetleg rendőri kirendeltségeket is szervezhet. A másodfokú rendőrhatóságok a kerületi m. kir. rendörfökapiiányok lesznek, a kiknek hatósági területe és székhelye a csendőrkerületi parancsnokságokéval össze fog esni. A belügyminiszter felhatalmazást nyer, hogy a m. kir. államrendőrség személyzete keretében központi nyomozó hatóságot szervezhessen az államrendészeti ügyek országos nyilvántartása, irányítása, ellenőrzése és esetleg közvetlen intézése, továbbá a jelenA „Felsőbányái Hírlap“ tárcája. Asszomj fájdalom. — Éva von Coliam'. Halljátok-e egy millió asszonynak Nagy sírását a harci zajon üt? Árnyak borulnak kunyhó födelére, Az emberiség egy síró család. / , Anyák, testvérek és árvák zokognak, Mert boldogságuk eltemetve mind; De hősiesen állnak a harcban S megedzett szívvel viselik a kint. Tövis koszorú borult homlokukra, Tör járta által forró szivüket; És mégis, mint, egy isteni erővel Megállónak a viharok felett. A erősek és elhagyatottságuk’ Enyhítgeti a biztató remény; A nélkülözés s fájdalmak megtörnek Kötelességük szikla erején. El munkakedvük lobogó erővel, A szomorúság nem alázza meg; Lelkűk keserves, kínos Golgotáját, Megkönnyíti a hazaszeretet ! . . . Fordította: Révai Károly. Egy őszi virradatkor. Irta: Komáromi János. Egyszer ősszel megint reménytelenre fordult a sorsunk. Tizennégyben volt ez, pontosan halottak napjának előéjszakáján. Akkor már dér lett a harmatból, a vadlibák í elmentek a lublini lápokból, szürke felhők lógtak j a menybolton, a kukoricás susogni kezdett miri- ! den kis szellőrezdülésre s mi két hét óta vereked- ! tünk a rudniki erdőkben és a Szán mocsarai között, j Rongyosan, éhesen, dideregve és reménytelenül I de azért szünet nélkül verekedtünk. Ezen az éjszakán Niszkó alá vánszorogtunk, ! mert úgy volt, hogy valami osztrák ezredet fogunk : felváltani a halott városkában, melynek akkor i alig volt már egy ép háza: a nagypiacot, az ! utcákat a kerteket ezer gránát szántotta végig I mindennap s a néhai utcasort nem jelezte egyéb, i mint egy-egy meredező tűzfal, egy-egy üszkös kémény. Az orosz megvetette a lábát az innenső i parton s hirek jöttek, hogy este óta számtalan | katonájuk özönlik át a vizen. Éjfél után a rögtönzött sáncok közt hevert j már a honvéd ezred, a sáncok között, melyek i hol a városka előtt kanyarodtak el, mint a vakondtúrás, hol nekimentek a csonka házsoroknak, s ; a harmadik-negyedik lépésen túl már belevesztek : a kietlen és hideg éjszakába. Különben vihar is jött | ránk s az utmenti akácok kétségbeesve táncoltak j és rázták mezítelen karjukat a szélben. Az osztrákok annyit mondtak nekünk, a ! bucsuzásnál, hogy nagyon vigyázzunk, mert odaát ! készül valami. A cserkésző-őrök jelentették este ! tájban, hogy az ellenség mozgolódik. Mi tehát vigyáztunk. A szakasznál két ember őrködött, az egyik épen Luka Benedek önkéntes- tizedes volt, nekem kebelbeli pajtásom. Luka Bence a földhányásnak vetette a vállát s a puskája mentén szorongva figyelt előre, a ki nem fürkészhető éjszakába. Úgy volt, hogy háromig ő áll poszton s azután én váltom föl szürkületig. Luka Bence tehát szorongva leselkedett, mi pedig összebújtunk azalatt az árok alján, hogy dideregve elszunyókáljunk félórát negyedórát. A szél jajgatva zúgott s ezen a zúgáson át csak elvétve s csak nagyon messziről hallottunk olykor egy-egy puskalövést. De az is csak rémlett talán. Aztán elaludtunk . . . Luka Bence kérve-kert ugyan, hogy ne hagyjam magára, mert neki ki nem mondható, gonosz sejtelme van. Én biztattam is, hogy csak épp a fejemet teszem le a bornyura, de szememet nyitva hagyom azért . . . S a következő percben már aludtam a puska agyán. Nem sokáig tartott, mert talán egy óra, talán másfél óra múlva a sánc hosszán végigment a főhadnagy, annyit súgott nekünk, hogy aludni nem szabad, "mi fogadkoztunk is, hogy nem alszunk, de ahogy a szuroksötét elnyelte a íőhadnagy alakját a fejünk megint lehanyatlott . . . Ismét hosszú idő mehetett el, de ki tudta azt fejében tartani akkor!? Ma már annyira emlékszem, hogy a hidegtől és az éhségtől többször fel-felriadtam s hogy olyankor egy pillanatra feltűntek előttem a virasztó Luka Bence sötét körvonalai, ahogy bánkódva dűlt meg a földhányásnak s figyeit-figyelt a földöntúli sötétségben . . . Aztán nem láttam többé se Luka önkéntespajtásomat, se az éjszakát, a szélzugás is elaludt a számomra, mert fáradt szemem lecsukódott megint . . .
