Felsőbányai Hírlap, 1918 (23. évfolyam, 1-25. szám)
1918-07-09 / 14. szám
TÁRSADALMI KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK KEDDEN. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. Moldováti Ferenc helyett FARKAS JENŐ ’ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére • Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá , ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Kertészkedjünk. Soraim célja felhívni a városbeli tisztviselőknek és tanítóknak, kik legérzékenyebben érzik a háború súlyát, figyelmét, hogy a trencséni tisztviselők mintájára kertészetet rendezzenek be. Nagyobbszabásu tervről lévén szó, nem tartom időszerűtlennek, hogy már most ismertessem a mi kertészetünket, s igy jóelőre megbeszélhessék a teendőket a jövő évi eljárást illetőleg. Erre az évre elkéstem a tervemmel, de nem is lehet azt máról-holnapra elintézni. Elkéstem azon oknál fogva, hogy mi is csak ez év tavaszán fogtunk hozzá, de — jobb későn, mint soha. S most, hogy kertészetünk gyönyörűen virul, reális alapot adhatok, soraimnak. Kertészetünk története ez: A város praktikus érzékű vezetősége, látva, hogy a szegény tisztviselői karnak nemcsak a ruha, a cipő, a házbér, a kenyér beszerzése okoz nagy gondot, hanem egy kevés krumpli, bab, borsó, sárgarépa, petrezselyem, káposzta, mák, stb. beszerzése is mily gondot ad, elhatározta, hogy az utóbbi hiányon próbál segíteni, hogy ne kelljen a háziasszonynak ilyen cikkekért is naphosszat állania és várakoznia, mig rákerül a sor; ha ugyan rékerül. Nemes elhatározását tett követte. Van a városnak nagyobb darab földje, meg legelője. Az előbbi egy részét kivonták a bérletből, az utóbbit pedig fölszántották s ilyenformán 20 kataszt- rális hold elsőrendű földet engedtek át a kertészkedő csoportnak. E csoportban a A „Felsőbányái Hírlap“ tárcája. Emlékeim? — Irta: Kárpáti Endre. — I. Az öreg emberek, már mint az én korombeliek is, rendesen megnyugosznak, beülnek megszokott karosszékükbe, pipaszó mellett a múltak fölött tépelödnek és a munkát teljesen abban- hagyják, hogy hát ők már eleget dolgoztak a hosszú évtizedek alatt, folytassák azt a fiatalok. Engem megmentett a Gondviselés ettől a meddő élettől. Én még most sem tudom elhitetni magammal, hogy eleget dolgoztam, nem kell már többet dolgoznom, nem kell a teljes nyugalomra gondolnom, hogy mennél tovább nyújthassam most már nem sokat érő napjaimat. Azért munkásszerszámomat a tollat, amelyet hatvan évig oly szorgalmasan forgattam, nem hagyhatom cserben. Itt ülök naponkint, órákon át iró- asztalamnál, amellyel oly szoros barátságot kötöttem és, amint pipám füstjén át egy-egy esemény a múltból lelkiszemeim elé tolakodik, azon melegében lefirkálom. Úgyhogy most már nemcsak 20 füzet iskolai tankönyvem, 27 évfolyam Őrangyal, gyermekujság, amelyet mint tulajdonos-szerkesztő kilenctizedrészben magam irtam, továbbá, a számát sem tudom, hány különféle kötet és füzet kiadványom disziti könyvtáramat, hanem főleg az utóbbi esztendőkben tárcairással töltöttem napjaimat, amelyek eddig 150 tárcával, 8 vaskos kötetben kerültek könyvtáramba. Ezek szegény tisztviselők, hadi özvegyek, hadi árvák, s a hadbavonu .ak hozzátartozói tartoznak s összesen 253 családot alkotnak. Ezek között kellett a tőidet feloszlatni. Kemény Béla mérnök föl mérte a földet s minden egyes családnak 100—150—200 o-öl terület jutott. Mi is 200 o-öl földet kaptunk. A kertészkedő csoport idejében bejelentették a Közélelmezési Hivatalnál s annak utján teljesen ingyen, csak a szállítási költséget kellett megfizetnünk, Kaptunk vetőmagnak burgonyát, babot, borsót s különféle zöld- ségmagvat. Van egy végrehajtó bizottság, amely szétosztotta a magot, ellenőrzi a szántóföldek megmunkálását s a termékek őrzéséről gondoskodik. A katonai munkásosztagból kaptunk őrséget, amely csekély költség mellett a termest őrzi s aki igazolványt nem tud felmutatni, hogy neki is ott földje van, azt közelébe sem ereszti. Az igy felmerült költséget a csoport tagjai fedezik majd. A városi pénztáros számítása szerint egy o-öl összes pár fiiérbe fog kerülni s egy-egy család 5—6 koronát fog fizetni az egész darab iőldért A kiosztás után, amely a legnagyobb rendben történt, másnap-harmadnap hangos volt a nagy darab föld a „munkások“ zajától és jókedvű munkájától. Ezek a munkások pedig magából a tisztviselői karból, jobb módhoz szokott, de most a szükséggel küzdő asszonyokból, segédkező gyermekekből és egyenruhás szolgákból kerültek ki. Az egyik nagy felbuzdulással krumplit ültetett, a másik borsót, a harmadik zöldséget és igy tovább. Most láttam gyakorlatilag a közmondás igazságát: „A munka nem szégyen. “ . Mit remélhetünk e kertészkedéstől? Azt, hogy a jövőben nem kell majd minden darab zöldségért drága pénzt adnunk. Any- nyira mentek már a zöldséges kofák, hogy két darab sárgaráépért és egy darab petrezselyemért 1 koronát kértek. En a 200 oöl földdarabon 70 kg. krumplit ültettem el, 3 kg. babot, 3 kg. borsót továbbá mákot, sárgarépát és petrezselymet. Mindenkinek mindenből kellett ültetnie vagy vetnie, amint a vetőmagot is igy kapta. A nagy földdarab paradicsomhoz hasonlít oly reménydusan nő minden s ha az Isten őrködő szeme továbbra is kegyesen tekint le reánk, ezen cikkekből, amelyekhez jóformán teljesen ingyen jutunk, egész évre való mennyiséget kapunk. De ezen anyagi haszonnál még nagyobb az erkölcsi. A szegényebb emberek bizodalma visz- szatér, életkedvet kaptak s munkakedvük fokozódott. A munka valóban nemesit. Most még elején vagyunk a kertészkedésnek, a jövő évben azonban tovább megyünk, nagyobb területen fogunk dolgozni s nagyobb lesz a haszon. Vetőmagot pedig részben kapunk, részben a termésből félretesszük. Előterjesztésem a következő: A város vagy hozzáértők és érdekeltek már most gondolkodjanak rajta, hogy a határ, mely részében volna legalkalmasabb föld a kertészkedésre s.ha lehet, ott vegyenek bérbe nagyobb darab földet. Esetleg több darabot, de az ellenőrzés szempontjából egymáshoz közel a tárcák nem a mostani divatok szerinti, kötél- lelfogott eseményeket tartalmazzák, hanem többnyire a régi, félszázad előtti időkből vannak véve, és a legtöbbjében magam is szerepelek, részint mint apró gyerek, részint mint a sors viharában küzdő férfin. De mindazt a tárcát, hirlapcik- ket, amelyet 1860 óta, főleg tanügyi lapokba irtam, összegyüjthetném! Könyvszekrényem megtelnék. Legutóbbi munkámban tanítóskodásom alatti éleményeimet mesélem el. Eddig 38 önálló szakaszban. Főleg az egyes városokban átélt, most már, a népiskolai törvény megalkotása után alig hihető eseményeket tárgyalom. Ha végére jutok, Isten segítségével „Emlé- keim“-cimen ki is adom . . . Legalább örökséget hagyok unokáimnak . . . II. Az a Marci-gyerek a „Felsőbányái Hírlap“ utóbbi számaiban a régi időkről, a régi emberekről beszél. Hm . . . Hát én is régi ember vagyok ! Vagy a 78 éves ember még nem régi? Csakhogy én nem vagyok felsőbányái. De, elmondhatom, hogy jobban . ragaszkodom Felsőbányához, mint sok más, aki ott született. Mert az volt második hazám. Ott töltöttem legszebb ifjú éveimet. Ott ismertem meg a valódi életet, amelyről addig fogalmam sem volt. Ott álott meg a Gondviselés feleségemmel, aki az élet terhét már évtizedek óta velem megosztja és nehéz óráimban mindig résztvevő, vigasztalóm, bátoritóm volt. Ott találtam atyám helyett, akit 7-éves koromban elvesztettem, gondos atyára, aki igaz szeretettel tárta elém, mint fiatal, világismerettel nem rendelkező ifjú elé az élet küzdelmeit. Ott találtam, különösen az öreg urak között igaz, őszinte, szerető atyai jóbarátokra, akiktől a velük való társalgásom alkalmával sok olyasmit megtanultam, amelyeknek később megbecsülhetetlen hasznát vettem és nem kis részük volt későbbi éveimre való előkészülésemre. Azért engedjétek meg, hogy Marci barátom régi legényei közé sorakozzam és elmondjak egyet-mást Felsőbányán töltött napjaimból, úgy amint azt „Éle- ményeim“-cikksorozatából kiszakítottam. III. Azzal kezdem mondókámat, hogy ne várjatok ám tőlem valami mulattató vidám dolgokat. Ilyenekben ott nem igen volt részem. Meg átalán ismert dolog, hogy a kellemetlen események mélyebb benyomást hagynak lelkűimben, mint a mindennapi, közönséges jelenetek. Az ott töltött 7 évemből csak kevés kedves emléke raktározhattam el, kivévén azon időket, amelyeket később, családom körében töltöttem. És különös, mégis oly végtelen szeretettel függtem mindig azon a kis fészken; mindig oly igen vágyódtam oda! Alig vártam a szünidőt, hogy utrakelhessek ... és könnyezve ültem kocsira, mikor a szünidő végétért és uj lakóhelyemre a messzetávolba kellett mennem. Most is örömmel kopogtatnék be hozzátok; ott szeretném megírni ezeket a sorokat ; de hát az anglius még mindig nem enged. Sokszor eszembejut, hogy életemben egy pár nagy hibát követtem el, ezek egyike . . . hogy nem mentem Felsőbányára, mikor nyugalomba léptem. De hát az elmúlt . . . most csak gon-