Felsőbányai Hírlap, 1917 (22. évfolyam, 2-24. szám)
1917-10-11 / 21. szám
XXII. évfolyam. 21. szám. f/ 1917. Október 11. társadalmi közgazdasági, és vegyestartalmu lap. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. — Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyett FARKAS JENŐ lí A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére | Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá s ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilltér garmond sora 40 fillér. A negyedik háborús őszön. Most, mikor rátettük lábunkat a háborús évek negyedik őszének küszöbére, nagyot sóhajtva gondolhatunk vissza a békés évekre, mennyi felesleges aggodalom, sopán- kodás, panasz kelt egyikünk-tnásikunk aja- kán a közelgő tél előtt. Most láthatjuk, milyen érzékenyek, férfiatlanok voltunk mindnyájan, mennyire gyöngék voltunk arra, hogy igényeinket mérsékelni tudjuk, milyen gyenge lábon állt akkor mindnyájunkban az önbizalom. — Nern akadt volna ezer közül egy, aki képes lett volna a teljes kétségbeesés nélkül elhinni, hogy lehet ez még sokkal rosszabbul is. És ime lehetett, nem halt bele senki. Az 1914. év, tehát az első háborús esztendő őszén a megélhetés alig adott gondot. A kenyérrel együtt minden élelmicikk könnyen beszerezhető volt; mindenfelé bőven és minden rendelkezésünkre állott, olcsón szerezhettünk, amennyire szükségünk volt. Hol vagyunk ma már ettől az időtől is. Harctéri szempontból akkor állottunk a legszomorubb helyzetben. Nem csak Már- maros volt orosz kézen, hanem a szatmári Avas-hegység ormain is feltűntek a kozák járőrök s ennek dacára megfelelő bizalommal néztünk a jövő elé, pedig akkor még igazán gyenge alapunk volt erre. íme, ma sokakban izgalmat kelt az is, ha Rigától keletre járőreink a túlsúlyban megjelenő orosz erők elől kitértek. Jött a második ősz, a bizalom és megnyugvással, de a megélhetésnek egyre-másra növekedő súlyával. „A Felsőbányái Hírlap“ tárcája. A Mária Terézia-rend magyar vitézei. (A hét éves háborútól a világháborúig.) Másodszor indul virágzásnak a katonai Mária Terézia-rend, melyet a hét éves háború viharai közt majdnem pontosan százhaívan évvel ezelőtt (1757 junius 22-én) gróf Daun tábornagyhoz, a kolini győzőhöz intézett kabinetrendeletével alapított meg Mária Terézia királynő a vitézségükkel és önálló, bátor elhatározásokkal sikert arató tisztek jutalmazására és kitüntetésére. A rend 1914- ben, a világháború kitörésének évében utolsó belföldi vitézének, báró Fejérvári Gézának elhunytá- val kihalt s azontúl már csak két külföldi tagja élt: Alfonz casertai gróf a Bourbonok szicíliai ágából és Ernő Ágost cumberlandi herceg.'A hosszú béke nem kedvezett e katonai rendnek, melyhez hasonló nincs a világ egyetlen hadseregében sem. Nem puszta véletlen, hogy a rend régi tagjai közül magyar ember volt az utolsó. A magyarság — télre nem ismerhető jeléül katonai kiválóságának — az alapitás évétől fogva számbeli előnyben volt a más származásúak előtt. 833 tagja volt a rendnek az első avatásoktól kihaltáig s e 833 közül 166 volt a magyar, 107 az osztrák, 88 a cseh és igy folyton fogyó számA harmadik háborús ősz a közeledő béke reményétől fosztott meg és az oláhországi eseményekkel tetőzte az izgalmakat, melyek a megélhetés terén egyre növekedőben voltak. Elmúlt ez is; tu! estünk rajta, mint egy gonosz álmon, baj nélkül. Itt állunk a negyedik háborús ősz elején. Harctéri helyzetünk kedvező, egyetlen ponton sincs okunk e tekintetben aggodalmakra ; a megélhetés kérdése volna csupán kétségbeejtő, ha az előbbi három esztendő ezer tapasztalatából nCm okultunk és nern szereztünk volna kincsekkel felérő tanulságokat. Ezek a tanulságok nem csupán azért megbecsiilhetetlennek, mert, most, ebben a kritikusan nehéz helyzetben segítségünkre lesznek, hanem különösen azért, mert az elébb-utóbb elkövetkezendő békés időkben is ezek révén remélhetjük jobb és könnyebb boldogulásunkat, nemzetgazdasági fejlődésünk gyorsulását s ez által nemzetünknek egy jobb jövőjét is. Ha csak futólag méltatjuk figyelemre ezeket a tapasztalatokat, nagyon könnyen rájövünk, hogy nem is valami rejtelmekből elővarázsolt titkok ezek, hanem ellenkezőleg olyan egyszerű dolgok, melyeket eddig, a boldog, mozgalmas időkben csak azért nem ismerhettünk, mert nem akartuk, a mi kegyelmünknek terhes volt és főleg nem szorultunk reá, hogy vizsgáljuk azoknak a prédikációknak igazságát, melyek célja az ezekkel való megismerkedés volt. Nagyjában három szóval kifejezhetjük az egész titok evangéliumát; az igények lefokozása, az előre való gondoskodás és rendban a más nemzetbeliek. Már az első négy nagykeresztes közt is kettő a magyar: Nádasy Ferencz gróf lovassági tábornok és futaki Hadik András gróf altábornagy. Azok közt a családok közt is, melyeknek több ősét diszitette a Mária Terézia- rend keresztje, számot tesznek a magyarok. Négy Esterházy (Antal, Nepomuki János, Miklós és Vincze,) három-három Gyula (Albert, Ignácz, Sámuel) és Vecsei_ (József, Péter, Siegbert) és két- két Degenfeld (Ágost, Frigyes) és Hadik (András, Károly) neve tündöklik a rend évkönyveiben. Az idők változása mindenekelőtt tanulságos olvasmánnyá teszi annak a harminczöt rendkáptalannak és százhetven felavatásnak történetét, melyeknek során a régi Mária-Terézia vitézek kiválasztása és megtisztelése történt. A nagy királynő védelmében mindig kitűntek magyar hősei s már a hét éves háború folyamán sok magyar nevet iktatnak a rend vitézeinek lajstromába. Az 1758 év március 7-ikén avatják lovaggá gróf Esterházy Miklóst, deczember 4-ikén Draskovich József gróf altábornagyot; 1759-ben Károlyi Ferencz Antal gróf, vezérőrnagyot, 1760-ban Kerekes Zsigmond alezredest, Rhédey János gróf ezredest és Török Andrást a jászkun-huszárok ezredesét, 1761-ben Bethlen Ádám József vezérőrnagyot, 1762-ben Kiss Ferenczet, a császár-huszárok alezredessét és 1763-bRn gróf Gyulay Sámuel ezredest; 1765- ben középkeresztessé herceg Esterházy Miklós áborszernagyot, a rend lovagját, ezerhétszázkilenc- venkilencben lovaggá báró Álvinczy József vezérőrnagyot és Borczyczky Ferencz Ignácz huszárezszeresség. — A háború által mindnyájunkkal megismertetett kolumbus tojás. Ugy-e bár milyen takarosait és észrevétlenül megváltozott konyhánk, ruházatunk s csaknem egész életmódunk, anélkül, hogy valakit abból szégyen, megalázkodás, vagy a legkisebb tekintély csorbulás is ért volna? A jövőre nézve ebből nemcsak azt tanuljuk meg, hogy minden komoly baj nélkül étkezhetünk és öltözködhetünk egyszerűbben is, hanem azt is, hogy nagyon sokat fizettünk ezelőtt csupán tekintélyünk látszatának fenntartására, tehát haszontalanul. Az előre való gondoskodás jól jövedelmező erénye is gyenge lábon állott nálunk; nem számoltunk, nem következtettünk a jövőre nézve. Lehetőleg mindent a ma szempontjából Ítéltünk meg. Erre nézve kitűnő leczkéket kaptunk s ami a fő, azt jól meg is tanultuk. Nagyon hihető, hogy nem is felejtjük el akár milyen jól fog menni a dolgunk. A feleslegtől soha sem szabad félni, a mi ma nem kell, el kell tenni, mindenre eljön az idő és inkább érjen kár ezúton, sem hogy nélkülözni legyünk kénytelenek. Hogy pedig a rendszeresség milyen csodákat tud teremteni, azt is világosan láttuk a háború alatt, rászoktattak, nehezen szoktunk rá, de remélhetőleg nehezen, vagy éppen nem fogunk leszokni róla többé. Ezek azok a csodás dolgok, melyek okából ha nem is teljes nyugalommal, de izgalmak nélkül megyünk most a közelgő tél elé. redest, 1788-ban Lipthay Antal alezredest, 1789- ben Neszméry Ferencz századost, Ócskay József ezredest, báró Splényi Gábor altábornagyot, Kray Pál ezredest, báró Karacsay András vezérőrnagyot, báró Vécsei Siegbert vezérőrnagyot, Kosztolány László ezredest, herczeg Eszterházy Antal őrnagyot, gróf Sztáray Antal vezérőrnagyot, Verebélyi Zsigmond és gróf Gyulai Albert századosokat; 1790-ben Szarvassy József huszárkapitányt, ugyan ez évben középkeresztessé báró Splényi Gábor altábornagyot és báró Karacsay András vezérőrnagyot (mindketten már lovagjai a rendnek), lovagokká báró Wenckheim Ferenc és báró Horváth Kázmér vezérőrnagyokat, Vájná Gábor őrnagyot, báró Révay Imre alezredest, gróf Pajecse- vicli Antal ezredest, Bydeskuty Zsigmond őrnagyot és Fábry Mihály vezérőrnagyot; 1793-ban középkeresztessé báró Álvinczy József altábornagyot, a rend lovagját, 1794-ben nagykeresztessé ugyanőt, középkeresztessé báró Kray Pál vezérőrnagyot, a rend lovagját és lovagokká Dévay Pál vezérőrnagyot, Stephaics Ferenczet, a nádor-huszárok alezredessét, Duka Péter vezérkari alezredest, Eötvös Károlyt a Barco-huszárok őrnagyát, gróf Gyulay Ignácz alezredest, gróf Hadik Károly vezérőrnagyot és Szeredai Antal mérnökkari alezredest, 1795-ben Boros Ádám vezérőrnagyot és bonyhádi Perczel Károly tüzérszázadost; 1796-ban középkeresztessé Mészáros János vezérőrnagy és gróf Sztáray Aantal altábornagy rendi lovagokat, lovaggá Pulszky Nándor mérnökkari századost, Nagy Ferencz ezredest, Mecséry Dániel és Buday
