Felsőbányai Hírlap, 1917 (22. évfolyam, 2-24. szám)
1917-06-21 / 13. szám
FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP levert. Vallási histériában szenved egész nap a fogház könyvtárában tartózkodik és a könyvtárban lévő vallásos könyveket olvassa. Időről-időre a menyezetre emeli megtört szemeit és igy kiált fel: „A sors büntetése, mely nem ismer kíméletet.“ Makarow exminiszter ur magába vonulva fizikai munkát végez, meiy véleménye szerint az egyedüli vigasza a vigasztalan helyzetében. Kurlow és Rennenkamf tábornokok nagyon hallgatagok Pedig valaha, nem is olyan régen csak az ő szavuktól zengett egész Oroszország. Suhomlinov egykori hadügyminis r, aki oly hűtlenül elfelejtkezett a kötelességteljesités legelemibb szabályairól, egészen nyugodt. Egyedüli bánata, hogy a fogház szabályai nagyon kevés kényelmet engednek meg, ő pedig a legnagyobb luxushoz volt hozzászokva. A legutolsó miniszterelnök, Galyein herceg a legnyugtalanabb valamennyi elfogott között. Az ideiglenes kormányhoz egy memorandumot nyújtott be, mely szerint ő akarata ellenére volt kénytelen elfoglalni a miniszterelnöki széket és csak azért tette, mert a cár életveszélyesen megfenyegette, ha az elnöki széket nem volna hajlandó elfoglalni. A memorandum végén hűségnyilatkozatot tesz az uj kormánynak. Steglovotow a régi országgyűlés elnöke a legnyugodtabb és fellépése kifogástalan. Az utolsó hadügyminiszter Bjelalev úgy sir, mint egy gyerek és egész nap hangoztatja ártatlanságát és csak fatális tévedésnek tartja, hogy őt elfogták. Goremkyn, aki a háború kitörésekor miniszterelnök volt, élő halott. Keservesen panaszkodik és zúgolódik az élet mostohaságai ellen. Annyira beteges testben és lélekben, hogy napokat tölt ágyban, de állapota változatlanul rossz. Maklekow, az egykori belügyminiszter a legvidámabb az összes foglyok közt. Egész nap tevékenykedik és ha cellájából ki nem mehet, úgy fel és alá járkál, dacára magas életkorának (70 éves) megtartotta jó kedvét és mindenkivel szemben nyájas és barátságos. Kiadó laptulajdonos: Nánásy István. szives tudomására hozzuk, hogy Fink Leó, a hires Keresztély-féle fővárosi zongoragyár hangverseny hangolója városunkba érkezett és itten, valamint a környéken is egyes hangolásokat 10 koronájával végez vidékre való megjelenés 30 korona. Javításokat külön alku szerint. Előjegyzéseket szívességből elfogad Nánásy István könyvnyomdája Nagybányán. Bi m VESZPRÉMI LáJOSNE ezelőtt Dézsy Lászlóné h NŐI KALAP DXVATTERME a Nagybánya, Rákóczi-tér 13. IVlinorita rend bérháza. Veszpréray Lajos könyvkereskedése mellett. m Ajánlja a tavaszi és nyári idényre a legdii „osabb és legjobb anyagú = Bécsben és Budapesten személyesen vásárolt — Leányka és fiú matróz-kalapok nagy választékban kaphatók. Arczfátyolok minden színben. Javítások és átalakítások a legdivatosabb formák szerint, szolid árakon. Gryászkal&pok azonnal készülnek. Divatos kész női blúzok, ingek é3 köt nyék kaphatók! ^ m PT* BÉKE LESZ MINDEN HÁZNÁL, HA A MRWTHOLOS SÓS BORSZ PSZT A LEGKITŰNŐBB HÁZI,SZELT HASZNÁLJA. FŐRAKTÁR: Ha rá esek V. Utódai ezégnéí, Nagybányán. Kapható minden jobb fűszer üzletben, drogériában és gyógyszertárban. ü BBSS nSUBaB3BS£l££Ba»5asie!«*M%S»<9eB?WBa 3383 BBaSBBBSBBEBBS------------------------------“■"Nürif NANASY ISTVÁN VILLÁMERŐRE BERENDEZETT KÖNYVNYOMDÁJA NAGYBÁNYÁN, LAKATOS-U. 1. SZ. B(3 BB BB Tisztelettel hozom a n. ó. közönség szives tudomására, hogy három gyorssajtóval, a legújabb betűkkel és diszekkel, úgyszintén minden- aafóle segédgépekkel felszerelt ■■ könyvnyomdámmal vállalkozom minden e szakmába vágó munkák gyors, csinos és jutányos áron való elkészítésére. ss BB ALAPÍTVA 1892-BEN. TELEFON-SZÁM 43 a „Felsőbányái Hinlap“ kiadóhivatala, '”'r-»■■■■ »I- ■■■■—rr-~‘wwmnrnrswBrrrir--rmai rsL _______-,rr~ ss< ssfiSK&SBSSöfflBia — -------------------he «« graarüa BB«iwmNiSfliniim—iíuki * bbhbbb üe m ■■ b« Nyomatott Nánásy István könyvnyomdájában, Nagybányán.