Felsőbányai Hírlap, 1917 (22. évfolyam, 2-24. szám)
1917-05-10 / 10. szám
A. Uj vasúti terv. Merész, de a maga excentrikussága mel- | lett nem lehetetlen, hogy gyakorlatilag a bányászat érdekében nagy eredményre vezethető előterjesztést tett id. Kuszkó Józseí m. kir. építészeti művezető, mint régi felsőbányái vérbeli bányász család leszármazója a pénzügyminiszterhez. Régi terv a felsőbányái, illetve a nagybá- I nyai vasúti végállomásnak a mármarosi vasúti vonalakkal való összekapcsolása, mire most a mi vasutunknak van előmunkálati engedélye, j amely vasútnak szükségét a mostani tapasztalatok igazolván, biztosra vehetjük, hogy akár a háborúban, akár a békében, gyorsan ki lesz az építve. Van erre már több felvétel. Érdekes pályának a tervezete Színik An- i tál budapesti igazgató-mérnök, midőn Giródtót- j falutól a Zazaron átvezetve viadukt és szerpentin rendszerével a legszebb vasúti vonal kivitelét tárta elénk, mindenütt a hegyek déli lejtőin biztosítva ezzel a kedvezőbb elhelyezést és az | erdők faterményeinek szállithatását. A seme- | ringi és körmöczbányai vonalaknak lett volna ez méltó társa. A szép terv azonban még elő- j munkálati engedélyt sem nyerhetett, mert talán a vasutunk reálisabb irányú eljárását vették jobban figyelembe. Id. Kuszkó József a vasútépítést bányászatiig ajánlja a pénzügyminiszter figyelmébe, úgy, hogy a vízválasztó hegységben a vasútépítés nehézségeit a felsőbányái pályaudvarból kiinduló alagúttal, még pedig nem is rövidebb mint 7 8 kilométeres hosszú alagúttal ajánlja megoldani, mi által a pálya hossza a tervezett 60 - 65 kilométerről 20-23 kilométerre apadna s igya fentartás, tekintettel az alagutban való kedvezőbb helyzetre, egynegyedre devalválódna, mi tőkésítve kiegyenlítené a költség különbözetét. Azonban nem ez az ő főóhaja, hanem az, hogy igy Felsőbánya és Máramaros között ezzel egy hatalmas aitáró létesülne, mi az Ilobától Er- zsébetbányáig elhúzódó Guttin-Vihorlát érchegységet mintegy derékban, keresztmetszetben tárná fel bányászatilag s a bánya műveleteket a telérek átmetszése által a felső rétegekben víztelenítené, de esetleg e terv kivitele a Magúra, Sólyom, Zubák, Csonka, Hegyes, Világos hegyekben rejlő nagy bányareménységeket is valóra váltaná. Szép és merész gondolat, csak ne kerülne 20 millióba, vagy talán többe ? A vasút reményvágatokra nem utazik, no de ép azért fordul a pénzügyminiszterhez, ki talán a mostani pénzforgatagban még ezt is eliminálhatná, odavezet. Én is oda iparkodom és unom a ma- ; gánosságot. Szeretném, ha együtt mennénk. De | ha egyedül akar utazni, az sem baj.- Félek, hogy lovam nem tud az önével : tartani. Mert az enyém egészen ki van merülve; I az öné pedig olyan friss, mintha most jött volna | ki az istállóból.- En nem egyfolytában jövök. Ide félórá- j nyira egy szénégető lakik. Rokonom. Annái kipihente magát lovam, azért látszik olyan frissnek. Onnan láttam meg önt jönni és elhatároztam magamban, hogy társaságában folytatom utamat. De j ha önnek nincs kedvére, megyek egyedül tovább, i- Hiszek önnek - válaszoltam és együtt j mentünk tovább. Eközben élénken beszélgettünk. í De bármiképen akartain is megnyugodni, valami különös előérzet vett rajtam erőt. Nem tetszett nekem az ő sajátságos tekintete. Valami ravaszságot olvastam le róla. Amint igy mendegélünk, hirtelen mintegy villámütés, óriási szél csapott meg bennünket, úgy hogy majd leestem lovamról. Lovaink is nyugtalankodni kezdtek.- Vihar tört ki - szóltam. Mi lesz ve- j lünk, ha nem szűnik meg. És nemcsak nem szűnt a vihar, hanem folyton erősödött.,Csakhamar a hó is nagy pelyiiek* ben hullott. Óriási erőfeszítéssel tudtunk csak tovább haladni. Lovainkat, mintha most ültünk volna először rájuk, semmiíéleképen nem tudtuk kormányozni, csak saját akaratok szerint mentek. Egy óra múlva kétségbeesve vettük észre, hogy a rendes Úttól eltértünk, eltévedtünk. Most már csak mentünk, ahová lovaink vittek. Bukdácsoltak lovaink. Belc-belesüppedtek a hóval födött gödörbe. Alig tudtuk őket kiszabadítani. Végre FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP hogy a kincstári bányászatban elérhető nagy szerencse mellett ezen bányaműben segítséget í nyerjen hadi kölcsönei törleszthetésére. Biharban egy társulatnak a szomszédos ; két völgyben volt bányászata s az összeköttetést költséges sodrony-pályával tartotta fenn. j De a bánya tüzelő anyagban is hiányt szenve- \ dort a sodrony-pálya miatt s igy, hogy sodrony- j pálya vonalát rövidítse, a két völgyet egy alag- ! úttal kötötte össze ; s mi történt ? Az alagút j áttörése közben lignitre (kőszén) akadtak s e j szerint az alagút nem hogy költségbe került | volna, hanem tüzelőanyag forrása lett. Ha ott szerencse követte a bányász mun- | kaját az alagút építésben, miért ne követhetné j itt is ? Merész a terv, de gondolatnak jó, csak ne j jusson a Götmann-féle terv sorsára. Götmann volt ugyanis a múlt század ele- j jén az itteni kincstári bányák egyik vérbeli, j szakképzet fő bányász tisztviselője, ki ezen bányavidék érdekében egy aitáró tervet dolgozott | ki, mely az Iloba alatt levő kezdő ponttal az ! ilobai, sikárlói, misztbányai, láposbányai, borpataki, veresvizi, fokhagymási, kereszthegyi, amadei, Herna, kisbányai, Felsőbánya keleti, nyugati, heveshegyi, sujori alsó, felső, kapniki és rótai bányák alatt vezetve érte volna el Er- zsébetbányáu a végpontot, mintegy 60 kilométer hosszban. A költséget úgy kívánta fedezni, hogy az összes bányavidék beváltmánya - a kincstárt is beszámítva - egy kis százalékot áldozzon e célra. A bán3?ász tudja csak mi lenne előnye s j ha akkor ennek a tervnek a kivitelét megkez- j dik s évenként 500 méter hajtás történik, a | mű már be lenne fejezve és a bányavizek le- j csapolva. Es a terv a bányakapitányságnál van mint j emlék kifüggesztve, talán még rákerül a sor; i vajha ne érné annak sorsa a felsőbánya-már- j marosi összekötő vonalat is. Bányászatilag ezért kívánhatunk hozzá Jó szerencsét! stoii Béla. Osztálygyülés. Már a múlt számunkban jelentettük, hogy j az Országos Magyar Bányászati és Kohá- I szüli Egyesület Nagy hány a vidéki Osztálya \ múlt hó 14-én tartotta meg közgyűlését. Most pedig az annak lefolyásáról felvett jegyzőkönyvet az alábbiakban közöljük: Jegyzőkönyv. Felvétetett az Országos Magyar Bányá- ! szati és Kohászati Egyesület Nagybányavidéki j Osztályának Nagybányán, 1917. évi április hó 14-én délután 3 órakor a m. kir. bányaigazgatóság tanácskozó termében megtartott közgyűlése alkalmából. Jelen voltak : Farkas Jenő alelnök, György Gusztáv titkár, k. Pauer Victor ellenőr, Beregszászy Kálmán, Fábián Lajos, Lacheta János, Öblatek Béla, Stoll Béla, Váradi Albert és Veress József rendes tagok. Tárgysorozat : 1. Elnöki bejelentések. 2. Titkár jelentése az 1915-16. évekről. 3. Pénztáros jel. stb. 1915-16. évekről. 4. Pénztárt vizsgáló bizottság jelentése. 5. Előirányzat az 1917. évre. 6. Tisztujitás. 7. Indítványok. 1.) Farkas Jenő alelnök mint elnök, szívélyesen üdvözli a megjelent tagokat, az ülést megnyitja. A jegyzőkönyv vezetésére a titkárt, mig annak hitelesítésére Oblatek Béla és Veress József urakat kéri fel. Elnök jelenti, hogy Neubauer Ferencz m. kir. ministeri tanácsos, elnökünk, hivatalos át- hel.yeztetés folytán városunkból eltávozott s ez alkalommal osztályunknál viselt elnöki áilásáról az osztályhoz intézett levelében lemondott. A titkár által felolvasott levél után elnök, szép szavakkal méltatja a volt elnök működését s ajánlatba hozza, hogy buzgóságáért tiszteletbeli elnöknek válasszuk meg s táviratilag üdvözöljük. György Gusztáv titkár a következőkben ajánlja elnök javaslatát elfogadásra: Mélyen tisztelt közgyűlés! Osztályunk alakuló közgyűlése alkalmával 1901. évi január 19-én e teremben választottuk meg Neubauer Ferencz m. kir. ministeri tanácsos, kér. bányaigazgató urat egyhangúlag, nagy lelkesedéssel elnökünknek, aki ezen tisztséget, megszakítás nélkül 1916. évi október hó 6-ig, vagyis közel 17 éven át töltötte be, a mikor is Őfelsége magas kegye, a budapesti központi bányászati ügyosztály élére állította s igy körünkből kénytelen volt távozni. Büszkeséggel tekintünk vissza elnökünk itteni működésére, mert az Ö személyi kiválósága, szaktudása, tiszttársai irányában mindenkoron tanúsított jó indulata tette lehetővé, hogy osztályunk az ügyrendi szabályzatában kitűzött céljának mindenkor oly sikeresen tudott megfelelni. Az Ö érdeme, hogy osztályunk tagjai között a kívánatos kollegiáiitás, a régi bányász szellem ébrentertása, az egymás irányában tarle kellett szállnunk róluk, mert annyira ki voltak merülve, hogy nem bírtak el bennünket. Ugv vezettük most már őket kantárnál fogva. Mi gyalog mentünk, de nem tudtuk, hogy előre, vagy hátrafelé tartunk-e. — Uram segíts! Könyörülj rajtunk! - kiáltott utitársam hirtelen. — Vigyázz! Nem habod? Farkasok jönnek. No innen élve nem menekülünk. Az óriási szél zúgása közben szakadozottan hallatszott a farkasok ordítása. Vérünk szinte megfagyott ereinkben. Csakhamar az egyes ordításra karban válaszolt egyik-másik farkascsorda. Szótlanul siettünk az övigérő hóban. A farkas- orditás mindig közelebb hallatszott. Majd közeliinkbe értek a farkasok. Láttuk szemük csillogását. Hallottuk fogaik csattogását. Társamtól meglehetősen távol estem. A nagy hóban nem tudtunk egymás mellé kerülni. Egy kanyarodásnál sikerült annyira közelednünk, hogy egymástól pár szót válthattunk. — Félek, hogy bármennyire sajnálom is, de lovainkat föl kell áldoznunk - szóltam csöndesen. — Én is épen arról gondolkozom. A farkascsorda folyton növekedik és közeledik. Nincs messze a perc, hogy mindnyájan elvesszünk. De próbáljuk meg, tüzeljünk rájuk, talán elriasztjuk őket - beszélt utitársam és a következő percben pisztolyával a csordára lőtt. Egyik farkas elesett. A többiek rárohantak, szétszaggatták, íölíalták. Ez alatt mi tovább siettünk. De pár perc múlva éktelen ordítással, fogaikat csattogtatva már megint körülöttünk voltak. Borzasztó volt az orditás, a szél zúgása, a hó kavargása. Most társam példáját követtem. Lőttem a csordára. Az előbbi jelenet. Csakhogy még nagyobb dühvei jöttek vissza. Nem maradt egyéb hátra, mint hogy lovainkat föl kellett áldoznunk. Akkor talán megmenekszünk. Közelebb mentem társamhoz. Kezet fogtunk, megesküdtünk egymásnak, hogy összetartunk, nem hagyjuk el egymást. Erre lovaink kantárát eleresztettük, egymás kezét erősen megfogtuk és törtettünk előre az óriási viharban. Alig mentünk néhány lépésnyire, hallottuk lovaink fájdalmas kiáltását, amint a csorda őket megtámadta és szétmarcangolta. De türtőztettük fájdalmunkat. Mert csak igy remélhettük, hogy menekszünk. Jó idő múlva tisztásra értünk. Onnan megláttuk az utat, amelyet elvesztettünk. Alig pár lépést mentünk, szemünkbe ötlött a falu tornya, ahová menni akartunk. Megvigasztalódva, fölbátorodva törtettünk most már az utón előre. De örömünk nem tartott sokáig. Csakhamar sarkunkba értek a farkasok. Lovainkat már fölfalták és újabb zsákmányra siettek.- A hegy tövében van egy csőszház. Ha odáig elérkezhetünk, megmenekszünk - szólt társam. És amint csak erőnk engedte, futottunk, estünk-bukdácsoltunk a nagy hóban. Még egy lövéssel lelőtt társam egy farkast, amelyet a többiek szétszaggattak. Éz az idő mentett meg bennünket. Mert inig a farkasok elesett társuk húsáért viaskodtak, sikerült a csőszházhoz elérnünk. Hirtelen beugrottunk és ajtaját bezártuk. Iszonyú éjszakánk volt. A nagy hidegben csak úgy menekültünk meg a megíagyástól, hogy folytonosan futkostunk, ugráltunk, kezeinket ösz- csapdoßtuk, amennyire a szűk viskó engedte. Odakünn meg a farkascsorda körülfogta a házat folyton ordítva, mig csak a sötétség tartott. Amint