Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)

1916-12-07 / 25. szám

FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP

szivének hü felét a magyar lelkűiét legigazibb megértőjét orgyilkos tőrrel fosztották meg életétől, aztán szeretett öcscsét a későbbi trónörököst szintén minden emberi érzést levetkezett gazemberek imádott nejével együtt lesben támadva fosztják meg életüktől; ujó- lag gyászba ejtve a jóságos lelkű királyt s hü alattvalóit. A gazságban részes kis nemzet s alávaló fejedelme nem orvosolván a minden Ítéleten aluli sérelmet, lángba borulnak a nemzetek, fegyverbe áll csaknem egész Európa, messze téreken omlik a sok vitéz, hullanak a vitéz katonák, a hü harcosok, pusztul napról- napra a temérdek kincs, égnek a városok, falvak, egyaránt s mindezekért tudni kell a mindent megfontolva cselekvő öreg királynak, a nemeslelkü, jól érző Fejedelemnek, oh csuda, hogy ennyi csapás, annyi kin hatása alatt össze nem roskadt. Oh Atyánk! ki most már magadhoz vetted az elfáradt királyt, légy nemzetünknek továbbra is atyja, a megdicsőült fenkölt lelkét pedig vedd irgalmadba, szüntesd az egymással hadakozó népek harci szenvedélyét, szüntesd a dühöngő vihart, csillapítsd a szélvészeket, hogy a most fegyverben álló nemzetek immár hadd béküljenek. S ha adtál nyomban a nemzeteknek uj fejedelmet, adj a nemzetünk javát munkáló bölcs fejedelemnek jó szivet, kinek jogara alatt a gyászt majd levetett nemzet hadd épüljön, hadd növekedjék és virágozzék az idők végtelenségéig.

ÍOeSZíécSL.

A helybeli izraeliták zsinagógájában elmondta Fuchsz Benjámin kér. főrabbi.

„S ott halt meg Majse“ - mihez bölcseink azon megjegyzést fűzik — e szavakat az Ur maga könyekkel irta. Bölcseink e szavai a fájdalom és bánat feneketlen mélyét fejezik ki: sirt, zokogott, gyászolt mindenki, ifjak és vének, férfiak és asszonyok, a palotában és kunyhóban, de leginkább hullatott könyeket az ő küldője : Isten maga, kinek szolgálatában állott utolsó lehelletéig.

Gyászoló gyülekezet! Minden honpolgár érzi a következményeiben még beláthatatlan nagy csapást, melyet Magyarország ujjáterem- tőjének, igazságos, fenkölt jó királyának, I. Fe- rencz Józsefnek halála okozott. Nincs kebel széles e hazában, melyből sóhajon kívül más fakadna, minden szív tele fájdalommal, tele gyász- szál. S ha keresünk szavakat a mély gyász feltüntetésére, akkor mondhatjuk, hogy felséges királyunk halálát a nemzeti géniusz siratja, felette a magyar géniusz ölt gyászt.

„Snajszov kmaj dajr vodajr.“ Alkotmányos uralkodásának minden éve a magyar államélet fejlődésének minden terén korszakalkotó!

Azon fenkölt szavakkal „csak egy boldog nemzetnek lehet holdog királya“, melyeket felséges királyunk megkoronáztatása előtt legmagasabb trónbeszédében a nemzet képviselőihez intézett, a népboldogitás uj korszakát jelezte, melynek erős alapját, a nemzettel való kibékülést megpecsételő koronázás képezte.

Felség az általa tizenegy évvel ezelőtt látott debreczeni kollégiumról; örömét fejezte ki, hogy engemet, mint mondá: ,.áldásos munkámért“ t kitüntethetett; ,,köszönöm“ szót mondott, tisz- I telgésemért való köszönetét, mikor elbocsátott legmagasabb színe elől. S mondta és tette mindezeket oly véghetetlenül egyszerű közvetlenséggel, szeliden ragyogó kék szemeinek oly bátorító tekintetével, oly fölemelő jóságossággal, hogy az ember önkéntelenül is feledé azt a végtelen nagy társadalmi különbséget, mely közte, a milliók ura és királya s más oldalról az egyszerű alattvaló között van.

De egyúttal meggyőződhetett az ember affelöl is, hogy bár természetesen, tudta a Felség kicsoda az, aki eléje járul s miben áll személyiségének érdeme vagy lényege, de a vele való beszélgetés tárgyára nem készítették őt elő, mert ezt — kétszer tapasztaltam — mindig a forgandó beszéd menete határozta meg.

Lovag Csiky Lajos.

S hogy a béke, a nemzet szellemi és anyagi jólétének üdvös fejlesztése által, megelégedést és boldogságot vonjon maga után, biztosítani kellett a békét kifelé. S felséges királyunk a béke szent apostola lett, ki a legválságosabb viszonyok között is meg tudta tartani népeinek a békét és évtizedeken keresztül ő volt az európai béke leghatalmasabb támasza. S mint „Száz Lolajm“, mint „béke fejedelem“ fejezte be magasztos életét, mert nem vérszomja, nem hóditó kedve, hanem hogy népeinek maradandó békét biztosítson, szólította hű fiait fegyverbe.

Ami az utolsó öt évtizedben a nemzet üdvére nagy és maradandó alkotva lett, azt leginkább a céltudatos, népeinek boldogságát szüntelen szem előtt tartó királynak köszönhetjük.

Nagy volt mint király, mert nagy volt mint ember! Mi külömbözünk, széttagzódunk vér és rang, nyelv és vallás, vagyon és hivatás szerint, de egyben összetalálkozunk, egyformák vagyunk, emberek vagyunk. Es amennyiben emberek vagyunk, egy a célunk, egy a rendeltetésünk. Higid j lechó odom má tojv űmó Haschém dajzés mimchó j ki im aszajsz mispot veáhávász eheszed, vehacné 1 lechesz im Elajkechó.“ Jelentették neked ember mi jó és mit kíván tőled az Ur egyebet, mint igazságot tenni, kegyességet szeretni és aláza- I tosan járni Isten előtt.

Az embernek jelentették. Nem Siszrvélhez I szól Micho próféta, hanem az emberhez. Toll j vagy ecset, véső vagy csákány, könyv vagy ! kasza, jogar vagy pásztorbot a szerszáma, mindegy : nem lehet több mint ember, nem lehet \ kevesebb mint ember. Nem emeikedhetik föléje, nem sülyedhet alája. De csak akkor érdemli az ember nevet, ha igazságos lészen, kegyességet ; j szeret és alázatosan halad Isten előtt.

A legelső magyar ember a király. Elhunyt jó kiályunk ám nemcsak méltóságra és hatalomra, nemcsak királyul a királyok közt, hanem prófétánk tanítása szerint, a legelső volt mint ember, emberek között. Példát mutatott a világnak az igazságban, a szeretetben és Isten előtti alázatosságban.

„Ezek miatt sírok én, szemem, szemem víztől folyik szét“, sírunk, gyászolunk, mint édes hazánk !

; hű'polgárai, de sírunk, gyászolunk mint emberek, j mint zsidók. Hiszen felséges királyunk atyáskodó ; uralkodása alatt lettünk mi zsidók polgárilag egyenjogositva és szent vallásunk a törvényesen bevett vallások közé sorolva. Igazságossága, szeretete, ledöntötte a válaszfalakat polgár és polgár, ember és ember között, jóvá tette évszázadok bűnét és szégyenét, mert érezte, mert tudta, hogy egy az Isten, kit imádunk, egy a király, kit szeretünk és egy a föld, mely ápol és majdan eltakar.

„Szemem, szemem víztől folyik szét.“ Nagy a mi gyászunk mint zsidók, de még nagyobb a mi gyászunk mint hithű orthodox zsidók. Az orth. zsidó hitfelekezet különállását, autonómiáját, összes jogait királyi kegyelmének köszönheti. Külön szervezetünket a 70-es években és ezen szervezet kibővítését 11 év előtt legmagasabb szentesítésével látta el. Igazságossága és szeretete mindenkor legkegyesebben megvédte, megoltalmazta a hagyományos zsidó hithűséget, a neologia vallási nilizmusa ellen.

Alázatosan haladt Isten előtt, nagy ember volt, igazi hős. „Ezehü gibajr hakajvesch esz jicraj“ tanítják bölcseink, csak az érdemli a hős nevet, ki nem szolgálja szenvedélyeit, ki hajlamán, érzelmein uralkodik, ki szerencsétlenséget és és balsorst kitartóan tűr, ki a legbusabb helyzetben sem csügged el, ki képes panasz és zúgolódás nélkül látni és elviselni szeretteinek elhalását.

„Mitajch beszpédáj sei odom niker im hű odom godajl.“ Hogy mikép fogadja a földi lény Isten végzetét, hogy mily megadással fogadja Isten ítéletét, az tesz bizonyságot nagyságáról és hősiességéről. Ha fájdalmán uralkodik, ha nem zúgolódik, akkor hős.

Királyunknak hosszas, de szenvedésekben gazdag életet adott az Ur. Hiób szenvedéseit élte át, szenvedéseket, melyek érték mint királyt, mint embert, mint apát, mint férjet. Nincsen j még egy fejedelem, kire a gondok és fájdalmak | oly sűrűn, oly súlyosan nehezedtek volna rá, mint királyunkra, de ő zokszó nélkül, hősiesen ! uralkodott érzelmein. Dávid királlyal szól: „Me- j lamti laj eítach pi ki aíó osziszó“ elnémul zu- ! golódásom, ajkam nem nyitom panaszra, meg- j nyugszom azon tudatban, hogy Uram Isten te ; akartad igy. Panaszát nem hallotta senki, vigasz- j

i talást nem kért senkitől. Mint tölgy a bérctetőn, tűrte némán, méltóságosan a vihar dúló csapá- i sait. Szenvedéseiben, veszteségeiben király maradt, ember maradt, ki egy pillanatra sem fe- i ledkezett meg arról, hogy kötelességei vannak Isten háza és népei iránt, kiknek jólétéről gon- | doskodni, boldogságukért közreműködni egyedüli | élethivatása. Es mint Jákob ősatyánk a heti szidrában „vjakaj holach ledarkaj, vajifgü baj I malaché elajkim“ ő is csak ment, ment a kitűzött cél felé és ha a legszörnyüségesebb csapások zúdultak is reá, ő rendületlen maradt, minden csapásban Isten szózatát hallotta csak, mely serkentette, buzdította, hogy még nagyobb önfeláldozással teljesítse szent kötelességeit.

Megakarta mutatni népeinek, mily nagy és üdvhozó hatalom rejlik a köz iránti kötelességtudatban. Megakarta tanítani népét miként kell az önösséget leküzdeni, az ént feledni, miként kell kötelességeket tuljesiteni.

A nagy király, a nagy ember nincs többé, de „ki laj bemajszaj jikách hákajl laj jéréd achroó kevajdaj“ halálával nem visz mindent magával, dicsősége nem száll vele sírba. Es mint a Talmud beszéli, mikor Mojse meghalt, elment a hetpeori király a gyászoló Jiszroélhez, hogy mutatnák meg neki, hol van Mojse sírja. Es felszállottak egy hegy tetejére, de akkor ott látták Mojset a völgyben s mikor leszálltak a völgybe, ott látták dicsőült alakját lengeni a magasban. így nem tudták meg, hol van Mojse eltemetve. Úgy, jó királyunkat sem zárja be a koporsó. Ott van ő lent a szívnek mélyében és ott leng felettünk az eszmények magasságában. Emléke örök időkig fog élni és „zécher cadik liorochó“ az igazságos emléke áldásteíi.

Kedveseim! Testvéreink a harcmezőkön, nagy és hős királyunktól tanult kötelességtudat- tal életüket és vérüket áldozzák, hogy a hazának, az összemberiségnek egy jobb jövőt biztosítsanak, bámulatba ejtik a világot, megbecsülést szereznek a magyarnak és igy róják le kegyeletüket jóságos ldrályunk iránt. Mi pedig, kik a csatatereken nem veszünk részt a nagy nemzetvédő küzdelemben, csak úgy róhatjuk le hálánkat és kegyeletünket, ha tanulunk tőle ember termi, igazságot tenni, szeretetet növelni és alázatosan járni Isten előtt. Tanuljunk elhunyt jó királyunktól elfojtani bánatot, fájdalmat, szenvedést és Isten, haza és embertársaink iránti kötelességteljesitést.

Ha igy rójuk le iránta hálánkat és kegyeletünket, akkor nagy és boldog lesz a haza, boldog minden polgára.

Erzsébet — Zita.

E két név mély gondolatokat, érzéseket I fakaszt most a küzdő nemzet lelkében. Hálás, ! soha meg nem gyengülő emlékezetet Erzsébet i királyné ... jogos, szép, szivárványos remény- j séget Zita királyasszony iránt.

Mikor a mi nagyasszonyunk, Erzsébet a I daliás fejedelemnek I. Ferencz Józsefnek menyasszonya lett . . . magyar történettanltójának ajkairól hallotta a magyar nép történetét, ismerte, meg egyéniségét, küzdelmeit, szenvedéseit. És a tündér menyasszony szemében könny rezgeti. Lelkében a magyar nép a legmélyebb helyre jutott. A nemzet őrangyalává, anyjává, I nagyasszonyává, édes mindenévé lett. Amiről I magyar embernek, magyar léleknek már beszélni,

! magyarázni — felesleges.

Az 'uj király oldalán Erzsébet királynénak örökébe lép egy tündér szép, jóságos hitves. Feleség. Akiről ime még királynői volta előtt jóval kimondhattuk, hogy már is szivébe zárta ! a magyarság. Nemcsak fiatalsága és bájos egyé- : uisége, hanem fenséges urához való határtalan ragaszkodás, példás családi életük, mély vallásossága és az a közvetlenség, amelyet az emberekkel való érintkezésben tanúsított, mindenkinek szemében kedvessé és reményteljessé tették alakját. Kitüntető szeretete, amellyel a magyarsággal bánt, már is valósággal nemzeti királynénkká avatja s igy trónra lépte igazi öröme és ünnepe Magyarországnak.

Ez a királyné fenséges férje oldalán a nemzet dicsőséges küzdelmének és önvédelmi harcának körútjáról lép a trónra, mely utat együtt tették meg. Ez a női szív közvetlen látta és ismeri a magyar katona hősiességét, a magyar hadsereg csudás tetteit és a magyar nemzet hűségét jó és szomorú időkben. Látta a szét-