Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1916-09-14 / 19. szám
XXI. évfolyam19. szám. 1916. sese^pteiraaís©!.' 3.^ = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MiNDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyett FARKAS JENŐ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cimére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora i0 fillér. A menekültek. Az ország minden vidéke újra megtelik azokkal az alakokkal, akikkel már egyszer, ezelőtt egy évvel, az orosz betöréskor megismerkedtünk. Talán az arcvonásaik mások, a nevük más, mint volt egy év előtt, de a sírásuk, a szenvedésük, a szomorúságuk egészen bizonyosan ugyanaz. Jó meleg otthont hagytak el ők is, puha párnákat, kedves falakat, bájos kerteket, elhagyták, mert egy gonosz, agyafúrt szláv ésszel kifőzött terv erőszakos szóval szólt bele az életükbe, mert a gaz árulás rárohant házaikra, otthonaikra. Az ország békés vidékein, ahol még ma is kevésbbé érzik a háborút, egyszerre megszaporodik a nép, mintha nem is volna háború, oly népesek ismét az utcák, pedig éppen ez a népesség jelenti a háborút. Az ország szemefénye, kincseskamrája, Erdély menekültjei kérnek menedéket, jó bánásmódot, támogatást azon vidékek magyarjaitól, akik messze vannak a háborútól, ahová még nem ért el az árulók, esküszegők durva keze. Tudjuk: ez a háború! Tudjuk, hogy a háború íángfolyamát nem lehet ott megállapítani, ahol éppen hosszú évtizedek, vagy évszázadok előtt határcölöpöket vert le, határsorompókat állított fel az emberi ész és értelem. A háború lángfolyama elem, amely elemi erejével ledönt mindent, ami emberi és véges és ami keresztülcsap a politikai határokon. Erdély R „Felsőbányái Hírlap" tárcája Nagyág.*) — Irta : Révai Károly. — Hol eddig bányászifjak kolompoltak S zengett a dal a gazdag kincses érrül: Most öreg ágyuk bombatüzet ontnak Nagyági bércek sziklatetejérül. A kis ház, ahol életem letelt, Most tán vitézek laktanyája lett, S a három templom tágas csarnokában A sebesültek nyugosznak sorjában. Nagyág ! Erdélynek kincses telepe ! • Maros mentének sasfészke ! Mi történt ? Rabló szomszédnak bőszült serege Nyitott számodra végzetes nagy örvényt ? ős Déva város mohos várfalárul Feléd tán ágyuk éhes torka tárul S a vár alatt hömpölygő vad Maros Minden hulláma véres és habos ! Ő, száz mérföldről száll a lelkem hozzád Erdélynek gyöngye, drága kis falu ! A szivemet nagy gyötrelmek kinozzák, Az életem sötét és szomorú. Hol harminc évet boldogságban éltem, *) A román orvtámadás óta Nagyág hadiszintér lett. déli részéből menekülni kellett az embereknek és megvagyunk győződve, hogy a menekülés ideig-óráig tartó és diadalmas visszautazássá fog válni nem hosszú idő múlva. De addig? Addig minden országrésznek, amelyet nem érintett közelről a háború szele, minden embernek, aki távol van, távol áll a háború magvától s csak az újság hasábjairól ismerte meg a háborús veszedelmeket, szive minden melegével, eszének minden mozdulásával, vagyonának minden krajcárjával segítenie, támogatnia kell azokat, akik menekültek. A háború áldozatai ők, azé a háborúé, amelyet nem mi idéztünk fel, nem mi akartunk, amelyet ránk kényszeritet- tek és amelyet most végtelen dühvei és végtelen elkeseredettséggel folytatnak, mert ha nem gyűjtik össze minden erejüket, nem szorítják össze a fogukat és nem küldik maguk elé harcolni az idegen, kis nemzetek fiait, akkor végleg elvesztettek. Az erdélyi menekültek megérdemlik a legnagyobb, legőszintébb, legmelegebb támogatást mindenki részéről, aki itthon ül és akinek nem kellett idegen hordák pusztítása, vadsága, dühe elől menekülnie. Nem tudunk elképzelni olyan nagy adományt, olyan jóságot, amely sok volna, amely túlbuzgóságnak volna tekinthető, ezekkel a lerongyolt, sápadt, mindenüket vesztett menekült testvéreinkkel szemben. A társadalom eddig is szép példáját mutatta az egységnek, amióta a háború tart. Mutassuk meg most is, hogy az orMost minden rögöd rettegéssel féltem; De nem tudok mást, imádkozni csak, Nehogy vad csordák eltapossanak ! Mert látom őket, mint törnek keresztül S hallom, mint pattog százezer golyó ; Füstfelhő tör ki itt-ott az ereszből, Majd lángba kap, mint egy úszó hajó. A házak körül sudár tölgyek égnek S jajgatva szállnak a szikrák az égnek ; Odalenn a szép „Bernát-tér“ felett Lángokban áll a „Révai-liget.“ Majd gyorsan átcsap egy kis ház fedélre, Ahová egykor gólya érkezett És mosolygóan, kelepelve kérte, Hogy egy kis lánynak adjak ott helyet. A zsindely pattog, szarufák omolnak, Minden paránya a tüzes gomolynak Az én szerető szivem égeti S emlékeimet sorra dönti ki. Öreg bányászok! kik még most is éltek, Elő a csákányt, buzogányt, fokost! A honi rögöt kell védeni néktek, Élet-halálnak van kérdése most. Zuzónyilak! mik békés napok sorján Aranyszemet tördeltetek mogorván, Váljatok át most gyilkos eszközzé És sújtsatok le a rablók közé ! Öreg bányászok, az Istenre kérlek, Védjétek azt az ócska kis lakot! szag egy, tüntessünk minden ellenségünk ellen éppen azzal, hogy magunkhoz öleljük azokat, akik szenvednek a hazáért, akik földönfutókká lettek, csak azért, hogy csapataink erejüket összegyűjtve, ott támadhassák meg az ellenséget, ahol a támadásuk lendületet kaphat, ahol biztos sikert jelent minden egyes ágyú és puskalövés. Majd ha vége lesz ennek a nagy istenítéletnek és egy ősz-szakállu tudós megírja ennek az országnak közállapotait a nagy háború alatt, találjon aranyszavakat annak leírására, hogy miként fogadták a még békés országrészekben magyarok tárt karokkal, nyílt szivekkel azokat, akik már közelről megizlelték a háború szenvedéseit. Krisztusi jótéteményt tegyünk és akkor megérdemeljük majd, hogy a béke valóban megváltás legyen a számunkra. Sz. K. Románia. A világháború nemcsak a népek erkölcsi rendjét fordította fel, de a nemzetközi szerződéseket is széttépte. Olaszország és még inkább Románia hadüzenete eklatáns bizonyítékai e szomorú tapasztaloknak. Mig az olasz nemzet a német birodalom és az osztrák-magyar monarchia közt fennállott nemzetközi szövetségi szerződését oly önkényü- leg rúgta fel, a román királyság a leghitványabb orvtámadással tette túl magát fegyvertársi szövetségén. Az olasz nemzet álnoksága bármennyire kihívta áruló eljárásával megvetésünket, mégsem minősíthető egyenrangúnak a románok orvtáNern kincséért, hisz’ azok mit sem érnek, Csakis azért, ki egykor ott lakott. Egyik szobája mestergerendáján Örökül hagytam két sor Írást árván : „Áldás legyen e kis szoba felett! Aranyos Erzsi ebben született!“ Jóslatok Anglia sorsáról. Bármilyen kétkedéssel fogadjuk is a régi jóslatokat, annyit mégis el kell ismernünk róluk, hogy igen gyakran eltalálják a századok múlva bekövetkező eseményeket. Mikor Keme- rich Miksa, a komoly német természettudós megírta „Prophezeiungen“ cimü könyvét, barátai ezt kérdezték tőle: Hát már ön is megbolondult ? Pedig 5 csak chronologikus sorrendbe szedte a régi jóslatokat. Es nem lehet tagadai, hogy akadnak emberek, a kik a messze jövendőbe látnak. Hogy minő rejtelmes szellemi erő képesíti erre őket, azt még csak ezután fogják megfejteni az orvosok, vagy természetbúvárok, de hogy sok régi jovendőmondás bevált, azt elvitatni nem lehet. Különösen divatban volt a jövendőmondás a középkorban, amikor a kultúra még igen alacsony színvonalon volt s a bűbájosok, a ráolvasok, a jósok és kuruzslók dúsan arattak. De voltak már ekkor olyan jövendőrnondós is, akik valami bcdső sugallatból vetítették előre a mesz- sze jövendő képeit. Kiváltképpen a kalendá-
