Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1916-06-22 / 13. szám
X. évfolyam. 18. s&sám. =p= MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: Dr. Moldován Ferenc helyett FARKA5 JENŐ __._________________ _ A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cimére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. A háború iskolája. Azt mondják közönségesen, hogy nincsen olyan hosszú, amelynek vége ne legyen s igy már ennél a legegyszerűbb igazságnál fogva a háborúnak is vége lesz. Szinte ilyen egyszerű igazság az is, hogy a háború végével nem zökkenünk azonnal vissza azokba a viszonyokba, melyekben a háború előtt éltünk. — Mert bizony a háború után is lesznek olyan bajaink még, amelyekkel a háború alatt ismerkedtünk meg, a többek között nagyon sok dolgot fogunk nélkülözni még egyelőre, talán a munkás viszonyok sem javulnak meg máról-holnapra, a drágaság meg bizonyosan tovább fog tartani, legfeljebb fokozatosan fog enyhülni, sok ma hiányzó dolog hiányozni fog a háború után is egy darabig, sok rögön, akadályon kell még ezután is keresztül hajtani, mig végre a rendes kerékvágásba jutunk. Mind ezek azonban már nem érintenek bennünket olyan érzékenyen, enyhíteni fogja azokat a sok öröm és boldogság, amit gazdagon megrakott társzekereken hoz mindnyájunknak a béke, a nyugalom, melyeket kiegészítenek a viszontlátás örömei s betetőz a győzelem tudata s a jól teljesített munka után érezni szokott megelégedés. A győzelemtől, az elért eredmények mérvétől függ aztán a mi jólétünk, boldogulásunk a jövendő békés időben. Mert boldogulásnak, jólétnek kell követnie — ha fokozatosan is — a háború befejeztét, az kétségtelen. Ha pedig a háborúban nemcsak néztünk, hanem láttunk is, az eseményeket nemcsak átéltük, hanem azokból tapasztalatokat is szereztünk s ezekből a tapasztalatokból hasznosítható tanulságokat is vontunk le, akkor az eljövendő békés időben boldogulásunk és jólétünk nemcsak, hogy nem kétséges, hanem egészen bizonyos. A háború ideje mindenkire nézve, akár a lövészárokban harcolta végig, akár itthon küzdötte keresztül, iskola, helyesebben egy tanfolyam volt, amelyen leckéket kaptunk, feladványokat oldottunk meg és ha igyekeztünk, jól vizsgáztunk, ha pedig nem iparkodtunk, hanyagok, figyelmetlenek voltunk, akkor bukás lett osztályrészünk. Sok és változatos tananyag volt a háború iskolájának. Feltétlenül szélesre terjesztette emberismeretünket. Elsősorban talán föl sem tudjuk gondolni, hogy milyen hasznos dolog a nagy emberismeret, biztosan tudni azt, hogy mit ér az az embertársunk, aki vel az élet sűrűbben vagy ritkábban összehoz, akivel magán, társadalmi vagy üzleti ügyeinkben érintkezésünk vagy bármiféle összeköttetésünk lehet. Emberismeret szerzésre bőven van alkalmunk a háború alatt, bevalhatjuk, hogy sokakat nem ismertünk, akit pedig ismerni véltünk, most kitűnt, hogy ki mit ér, mindenki megméretett. Csalódtunk jobbra és balra s most tisztábban látunk és ha ránk kerül a sor, hogy büntessünk, vagy jutalmazzunk, igazságosak lehetünk. Nem kevesebb jelentőséggel bir az sem, hogy megismertük magunkat, tisztában vagyunk erőnkkel, teljesítő képességünkkel. Mennyi önbizalom kél bennünk ennek az ismeretnek a nyomán. Aztán ennek kapcsán megtanultuk igényeinket lemérsékelni, megtanultunk számot vetni a körülményekkel és alkalmazkodni azokhoz. Ugyebár nem halt bele az ember, ha nem eszik naponta kétszer húst, vagy ebédre hat tál ételt, ugyebár nem kell szégyellne magát, ha nem angolszövet a ruhája és drága egészsége sem szolgál rosszabbul, amiért nem a Riviérán töltötte a tavaszt és nem Ostendében a nyarat, sőt az sem ártott meg nagyon, ha egyáltalán nem fürdőztünk feltétlen szükség nélkül ? Ezerszámra hozhatnánk fel példákat arra nézve, hogy milyen kevés bajjal nélkülöztük a nélkülözhetetlennek hitt kiadásokat is. Katonáinkon kívül mi is és nagy részben ő tőlük megtanultuk a kötelességérzetet, a munka szeretetét, a kitartást, a türelmet, az önmegtartóztatást. Sok katona fog csodálkozni azon, hogy az ő távolléte alatt is ment itthon a dolog rendben, sok helyen pedig olyan eredménnyel, hogy itthon maradása esetén sem lett volna külömb elérhető. Mennyi alvó és rejtett energia került most napfényre és értékesitődni fog ezután is. All ez nem csak az itthonmaradtakra, hanem a katonákra is, ők tanulhatták meg legjobban, hogy ebéd után nem feltétlen szükséges a két órás alvás, sőt a napi két-három órával tovább tartó munkába TÁRCA. erőnek, a műkedvelő festészet iránt ugyszólva halála napjáig tanúsított előszeretete, fáradhatatlan buzgósága, munkakedvének és ép szellemi képességének teljességéről tett tanúbizonyságot. Még ma is látható egy bolti kirakatban két legutóbbi festménye. Mint tanárt, aki állását nemcsak elfoglalta, de be is töltötte, mindenkor a legnagyobb szorgalom, pontosság és iigybuzgóság, az ifjú nemzedék iránt pedig teljes jóakarat és szigorúságában is atyai jóindulat jellemezte. Mint embert, kit mély vallásosság hatott át s ki összhangzóan szép családi életének tisztaságában követésre méltó példaképen ragyogott előttünk, közbecsü- lés és tisztelet vette körül. A sorainkból kidőlt érdemes férfiú nem Felsőbányán született; nem itt ringatták bölcsőjét ; de e kis városban élte le a nemzeti tanügy szolgálatában nehéz, de nemes munkában napjait. Itt hervadt el ifjúságának verőfényes tavasz utója; itt folytak le férfikorának, a családi életnek, gyermekei nevelésének, gondterhes és küzdelmes napjai. A szellemi szántó-vető ember: a fáradhatatlan tanár 1871-ben ide származván, itt, e városban évtizedek hosszú során át mélyen ható barázdákat szántott, hogy tele hintse és megtöltse a tanuló ifjak lelkét az ő szellemének tartalmával, oly célból, hogy a hazának, a társadalomnak hasznos férfiakat neveljen és adjon át. Hosszú és küzdelmes élete tehát a nemzeti tanügy lelkes és önzetlen szolgálatában merült ki; ennek szolgálatára szentelte inkább gyenge, mint erősnek mondható testi, de annál nagyobb lelkiereje összességét. A tanügy oltárára gyűjtötte össze és rakta le szellemének, lelkének minden kincseit, melyet folytonos önképzés és a magyar állam által ösztöndíjakkal elősegített külföldi tanulmányutakon szerzett gazdag tapasztalatokkal öregbített. Hogy tehetsége, becsvágya és akaratereje nem hiányzott, igazolja az, hogy a tanítói oklevél mellé a tanári oklevelet is megszerezte magának s igy az emelkedésre egyedül önereje adott neki szárnyakat. Mily különös a Gondviseléstől, hogy itt, ahol szántott, vetett, ahol megérte küzdelmének jutalmát, ahol hosszú időn át élvezte hasznos munkásságának gyümölcsét: a jól megérdemelt nyugalmat: itt áldozott le hanyatló életének utolsó estalkonya! Élete, bármilyen szempontból tekintsük, felemelő és tanulságos; miért is illő és kívánatos, hogy az ép oly hosszú, mint tartalmas életpálya emléke ne mosódjék el nyomtalanul, sőt megörökittessék. Ámbár a koszorús költő, Berzsényi azt mondja: „A derék nem fél az idők mohától. A koporsóból kitör és eget kér s érdeméi a jó s nemesebb jövendő századok áldják.“ Isten kegyelméből talentumok adattak neki, melyekkel híven sáfárkodott. Tudvalévőén jeles gyümölcsész, virágkertész, rajzoló, festő és ügyes könyvkötő volt. Gazdag volt a szív és lélek adományaival, mégis inkább a szivével. Legalább én a szív emberének tartottam őt egész életében. Ugyanis a Gondviselés megáldotta őt gyöngéden érző, emberszerető jó szívvel, amely mindig tudott sírni a siNéhai Tomasovszky Imre eailékezeíe. Mélyen megilletődve fogok tollat, hogy a kegyelet adóját lerójam azon érdemes férfiú emlékezete előtt, úgy a magam, mint mindnyájunk nevében, akik őt életében tisztelni és becsülni tanultuk. A megboldogult, aki teljes életében kerülte a nyugalmat, mert a szivet és lelket egyaránt nemesitő és felemelő munka volt az éltető eleme. Nyugdíjazott állapotban oly sok ízben volt súlyos beteg, hogy a kétkedés kifejezésével arcunkon, fogadtuk folyó hó 3-ikán 77 életévében bekövetkezett halála hírét, mert hiszen városunkban az ő általános tisztelet é3 bocsüléstől övezett alakját — habár csaknem légmentesen elzárt szobájából évek óta köz- zénk nem jött is ki, olyannyira megszoktuk, hogy szinte nehéz volt elhinni, hogy már itt hagyott bennünket, hogy itthagyta szeretett családi körét, melynek minden egyes tagja lelkének s szivének tiszteletével, szeretetével és gyöngédségével hosszú évtizedek óta, kezdettől végig, a szellőtől is féltő és óvó hű gonddal virrasztóit hanyatló élete pislogó mécsesénél. Érdekes, tettekben gazdag és a teljesített munka eredményében termékeny élet záródott le halálával; pedig még dacára az öregséggel párhuzamban napról-napra hanyatló fizikai élet-
