Felsőbányai Hírlap, 1916 (21. évfolyam, 1-26. szám)
1916-03-30 / 7. szám
közt megállapítja, hogy minek tulajdonítható az a jelenség, melynek szemtanúi vagyunk, hogy míg a magyar nők nagyobb része a megtestesült kötelességtudás, önfeláldozás, a másik rész a léhaság, önzés s hiúság prototípusa? Látjuk immár 18 hónapon át a magasabb társadalmi és középosztályhoz tartozó hölgyeket, apácának öltözve, minden földi örömről lemondva, minden hiúságot félretéve, beteg és sebesült harcosaink ágyainál virrasztani látjuk a polgárember és őstermelő nejét, leányát mikép látja el a háborúban résztvevő férj, vagy testvér teendőit és sajnos, látnunk kell egy harmadik sportot is, melynek női, a háború egész ideje alatt is, egyebet sem csinálnak, mint tes- töket ápolják, egyik divatszalónból a másikba szaladgálnak. Hiába mutatnak reá hírlapjaink arra az eltagadhatatlan tényre, hogy a test mesterséges eszközökkel való kultiválása hazafiatlan dolog, amennyiben a legközönségesebb toalettszappantól a méregdrága kozmetikai szerig majdnem minden egyes tárgy kölföldről jön; hiába mondják újságjaink, hogy egyenesen bűn selyem és félselyemgyártmányokat, szörmeárut, disztokokat, brilliánsokat, csipkét, bársonyt . . . külföldről hozatni, midőn tudvalevő, hogy ezzel legtöbb esetben az ellenséges országot gazdagítjuk! Nemrég egy fővárosi újság azt a szomorú tényt állapította meg, hogy a szövetséges Németországban 100 márkáért 150 koronát kell fizetnünk s minden luxuscikk (ilyenek a női piperetárgyak) valutadrágulást idéz elő. Léha, hiú asszonyok miatt pénzügyi helyzetünk rosz- szabbodik meg, ha idejében észre nem téritik ezeket az önző teremtéseket és igen jellemző, hogy mig hűséges szövetségeseink, a németek, már a teaivásról, dohányzásról is szívesen lemondanának, nálunk néhány ezer asszony millió és millókat költ külföldről hozott toalett-tárgyakra, nem is szólva azokról a brilliáns-vásár- lásokról, melyeket közgazdasági érdekből, hivatalból kellene a minimumra leszállítani. Annyi bizonyos, hogy nálunk igen sok egyént gondnokság alá kellene helyezni, első sorban azokat a hölgyeket, akik a hiúság sátánjától kergetve, rohannak a pazarlás után, le a pokolba, abba a pokolba, amelyben a léhán és céltalanul eltöltött élet után minden egyén való. Igen szép dolog az alabástrom (?) válla- kat takaró selyem-, bársony-, csipke-blúzokat, a művésziesen készített ruhákat, az orosz nagyhercegnők és amerikai multimilliomos asszonyok testére való toiletteket látni, de ha ilyen drága holmikat a magyar középosztály vékonyabb pénzű hölgyein látok, úgy végtelen undor log el, mert azokra a szegény, vérig sanyargatott, állandóan FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP gondok közt munkálkodó férjekre, azokra gondolok, akiket ezek az önző, egyedül hiúságuknak élő lelketlen hölgyek kizsákmányolnak. Azt reméltük, hogy a sok szerencsétlenség, nyomor, katasztrófa láttára, divathölgyeink észretérve, egyet gondolnak s már illendőségből is, a háború befejeztéig kissé szerényebben lépnek majd fel, de mintha Lucifer szállta volna meg az egyes emereket. Éppen akkor, midőn a primőr szükségletek, a lakás, tüzelőanyag, élelem eddig nem tapasztalt magasságot értek el, tartják a létfentartás ezen súlyos napjaiban időszerűnek, hogy kihívó luxusokkal, a háború által meg- szomoritottakat, elszegényedetteket megbotránkoztassák. Hány férjet, hány apát dönt idő előtt a sírba nejének, leányainak kiszámithatlan szeszélye s örökös vágya a divat-atrakciók után, mert az olyan családban, ahol fix büdzséket készíteni abszolúte nem lehet s ahol nyakló nélkül költenek, az anyagi, erkölcsi, egyben a testi letörés biztosan bekövetkezik. S mig a családapák egyre és egyre csak dolgoznak, hogy az otthoniak fokozódó igényeit kielégithethessék, azok a bizonyos nők folyton azon törik lejüket, mikép és mivel főzhetik le — mondjuk — a „szomszédasszonyt.“ S mert a rossz példa ragadós, megtörténik az, hogy olyan nők is, akiknek férjeik súlyos munkálkodás révén 4-5000 koronát keresnek, évente 6-8000 koronát költenek toalettre, holott ilyen összeget legjobb esetben az fordíthat ruházatra, akinek évi jövedelme a 8-10 — 16,000 koronát meghaladja. Ez azonban nem elég. Amely nőt a pazarlás démona már elragadta, annak 4-5000 korona jövedelem mellett persze drága lakás is kell s elképzelhető, hogy ily esetben a konyhára . . . alig marad valamelyes összeg úgy, hogy ha ilyen házaspárnak gyermekei vannak, azok a legszánalmasabb hamupipőkéi a világnak. * Egy igazi, finom lelkületű, magas műveltségű nő, igen találóan jegyezte meg előttem, hogy ő el tud képzelni egy hercegnőt kartonruhában, viszont, ha egy lelki durvaságban, önzésben felnőtt s intelligencia hiján lévő nőt selyem, bársony és csipke-felhőbe burkolva Iát, akár a Koh-i-noor-ral a nyakán, úgy olyan érzés fogja el, mintha hideg szaladna át testén, de hát az ilyen szellemeden nőnek lelki fogyatkozásait még egy indiai nábob sem képes eltakarni, ha mindjárt egész kincses kamaráját reá rakja. Igazán elszomorító, hogy oly vészes időma a bolgár hadseregről beszélünk, ezeket a veszteségeket mindig mérlegelnünk kell. A két Balkánháboruban Bulgária nem kevesebb, mint 160.000 halottat vesztett, bár természetesen ez a szám nem teljesen hiteles. Bulgária 1912-ben 350.000 embert mozgósított, azonban meg kell gondolnunk, hogy a Balkánon minden háború — mint a mostani is — valósággal népháboru, amelyben az egész lakosság, aggok, nők és gyermekek is résztvesznek, hogy az ellenséget visszaverjék. Az általános katonai statisztikák 380.000 emberre teszik a bolgár hadsereg létszámát, ami azonban még akkor is egy kicsit magas számnak tűnik, ha tekintetbe vesszük, hogy a bukaresti szerződés mégis növelte a bolgár népességet. Az ország népessége 5 millióra becsülhető és ennek meglehetős magas percentje volna 380,000 ember, dacára annak, hogy a montenegróiaknál 14 százalék a katonaság, a poroszok pedig 1813-ban lakosságuk 17 százalékát tették katonának. A Balkánon azonban rendszerint nem is emberben, hanem fegyverben, munícióban és pénzben szokott hiány mutatkozni. A hadsereg szervezete nem sokban különbözik a mienktől. Általános védkötelezettség van a 20-ik életévtől a 46-ikig, ebből a tényleges hadseregben töltendő a gyalogságnál 20 év, a többi fegyvernemnél 19 év, ebből 2, illetve 3 év aktiv, és 18, illetve 16 év a tartalékban, végül 6, illetve 7 év a népfelkelés első és második osztályában. Ezenkívül azonban megvan a hadmentességi adó is, amelyet húsz éven keresztül kell fizetni, sőt megvan engedve a hadi- szolgálattól való megváltás is. A bolgárok komolyan veszik a katonáskodást. A bolgár tiszt katonai ismereteinek kibővítését szükségesnek tartja. A legnagyobb figyelemmel kisérték a bolgár tisztek a legutolsó orosz-japán háborút és annak tanulságait le is vonták és meg is jegyezték maguknak. Csak egy hibájuk van a bolgár tiszteknek és velük a katonáknak is, hogy kissé lassúak. Azonban ez természet dolga. A katonák kiképzése elsőrangú. Különösen nagyszerű menteléseket tudnak produkálni. 1885-ben egy alkalommal a gyalogság 26 óra alatt 100 kilométert tett meg és megérkezve azonnal támadott. A parádés szolgálattal a bolgárok keveset törődnek, annál többet azonban a harcszerü kiképzéssel. A mozgósítás alkalmával az országot kilenc hadosztálykerületre osztották, amelynek székhelyei voltak. Szófia, Philippopolis, Sliwen, Schumla, Rustcsuk, Wratza, Dubnitza, Tski, Sagra és Plew- na. Minden divízió két brigádból áll. Rendes flottájuk azonban ezidőszerint még nincs a bolgároknak. Kísérleteztek már flotta- programmok keresztülvitelével, azonban kevés eredménnyel. A dunai ágyunaszádokon kívül mindössze néhány torpedónaszádból és torpedóvadászból álló fekete-tengeri flottája van az országnak. De a bolgárok gondosságát legjobban mutatja az, hogy már ennek a kis flottillának a védelméről is kellőleg tudtak gondoskodni, amennyiben a fekete-tengertől a Dewna- tóig csatornát építettek és a tavon rendezték be a flottila védőkikötöjét. A bolgárok a balkáni hadjáratban mint szövetségeseink — elegendő tanúbizonyságot tettek arra, hogy nagyszerű katonák, a generálistól a közlegényig és meg vagyunk győződve, hogy e bizalom megerősítésére még lesz újabb alkalmunk is ! ben, midőn a háború rombolásai foglalkoztatják Európának majdnem összes népeit, ép nálunk találkoznak oly számosán, akiknek a polgári tisztességről oly hiányos fogalmaik vannak. Időszerűnek tartottam ezen dolgokra reámutatni. Veritas. Különfélék. Rendkivüli városi közgyűlés volt f. hó 14-én, melyen a képviselőtestület tudomásul vette a vármegyei törvényhatósági bizottságnak a tisztviselők, rendőrök és szolgák drágasági segélye ügyében hozott határozatát s kimondotta, hogy a határozatban Friderik Géza, volt elnöki szolga hősi halálát bejelenti. A törvényhatósági gazdasági munka- bizottság tagjaiul a vm. alispánja Szuhányi Ferenc csengeri, Madarassy Dezső- pátyodi, Dr. Falussy Árpád érendrédi, Jármy Andor nagydobosi, dr. Böszörményi Emil szatmárnémetii, Kende Zsigmond turisvándii, Rébay Dezső er- dődi, Tóth Mór patóházai, dr. Makray Mihály nagybányai, Farkas Jenő felsőbányái, Debreceni István nagykárolyi, Péchy László nagykárolyi és Domahidi Viktor angyalosi lakosokat nevezte ki. Hivatalból tagok: Tichy Gyula gazdasági felügyelő, Matusovits Péter erdőfelügyelő és Uray Jenő iparfelügyelő. A 18 évesek összeírása és szemléje. A hivatalos lap közli a honvédelmi miniszter rendeletét az 1898. évben született népfelkelésre kötelezettek összeírása, bemutatása és behívására nézve. A rendelet szerint az 1898. évben született, valamint azon népfelkelésre kötelezettek, akik 1897 — 1865. évfolyamokba tartoznak, de eddig a szemléken meg nem jelentek, az eddigi rendszabályok szerint április 14-től május 3-ig fognak lezajlani, mig az utóbemutató szemlék május 15-én és 16-án fognak megtartatni. Az alkalmasnak talált magyar állampolgár népfelkelésre kötelezettek bevonulási ideje később lesz közhírré téve. Azon 18 éves ifjakra nézve, akik az egyévi önkéntesi kedvezményre igényt emelnek, külön rendeletben intézkedett a miniszter. A kárpáti elpusztított falvak újraépítési költségeire Baumertk Károly ny. m. k. főfelügyelő 100 koronát küldött a polgármesterhez a következő sorok kíséretében: Seimecz- bánya, 1916. III./24. Kedves barátom! A Felsőbányái Hírlap f. év 6-ik számában közzétett felhívást: „A feldúlt tűzhelyekért“ nagy örömmel és őszinte együttérzéssel olvastam. Engedd meg, hogy az e lapon küldött szerény pénzösszeggel én is az ezen magasztos célra adakozó kedves polgártársaimhoz sorakozhassam. Régi igaz hived: Károly. Bodenlósz Ignácz városi napidijas, kinek harctéri leveleiből sok érdekes részletet közöltünk a lapban, vitézségi bronzéremmel tüntettetek ki s tizedessé léptettetett elő. Rézár. A bányakerületi fémkohómüveknél beváltandó bánya- és kohóterményekben foglalt réznek 100 kg.-kénti beváltási ára 1916. év március havára négyszázhuszonnégy (424) K-ban állapíttatott meg. A tavaszi munkák végzésére a katonák szabadságot kapnak. A mezőgazdasággal foglalkozó katonaság — a legénységi állományban — a hadügyi- és honvédelmi minisztériumnak rendeletéi értelmében a tavaszi szántás-vetési, szőlőmüvelési, erdő- és egyéb gazdasági munkákra — amivel a katonai érdekek megengedik, amennyiben az illetők a mögöttes országokban katonai, vagy népfelkelői szolgálatot végeznek, a lehető legnagyobb számban 3, 4, 5 hétre szabadságoltatni fognak. A szabadságot kihallgatáson kell kérelmezni. Elegendő rap- porton előadni e kérelmet, nem szükséges községi bizonyitvány, sem pedig külön Írásos kérvény. A szabadságolt mezőgazda, munkás és a felmentett mezőgazda katonák, ha sürgős gazdasági munkájukat elvégezték, a kevésbé sürgős és későbben is végezhető munkájuk helyett a hadbavonultak sürgős gazdasági munkáit kötelesek elsősorban elvégezni. Megvonják tőlük a szabadság, illetőleg a felmentés kedvezményeit, ha nem a fentebbiek szerint járnak el. Lovak kiadása. A cs. és kir.“közös és a m. kir. honvédelmi miniszter a földmivelós- ügyi miniszterrel egyetértőleg mezőgazdasági