Felsőbányai Hírlap, 1914 (19. évfolyam, 1-26. szám)
1914-07-09 / 14. szám
Felsőbányái Hírlap trónörökös hivatását teljesítette, — mikor teljes bizodalmát öntöttél szivükbe, hogy semmi veszedelemtől nem tartva, - nyugodtan járhat- nak-kelhetnek, - mikor a népek jobbjai lelkes üdvkiáltásokkal köszöntik a hozzájuk közeledő lelkes hatalmasokat, — a hozsánnát mondók közé vegyülnek a feszitők, az aljas merénylők s gaztettükre birodalmak borulnak mély gyászba s a rettenetes csapással sújtott agg uralkodónkkal, felséges házának tagjai s minden nemesebb lelkű alattvalói együtt borulnak előtted a porba. Nagy Isten! kik vallásos lelkűnktől sugal- tatva, előtted semmiségünket megismerve, úgy tudjuk, úgy érezzük, hogy földön, mennyen akaratodból történik minden; az égnek angyalai mint e földnek erőtelen teremtései mind akaratodnak hódolnak: „kinek tudtod nélkül egy verébfi nem esik ki fészkéből, egy hajszál nem hull le fejünkről“; — óh ne botránkozzál meg rajta, ha kétkedünk, — ha tétovázva kérdezzük, hogy a hitetlent, hogy a benned nem bízót megnyugtatni akarjuk: hát ez is a te műved, ez is a te akaratodból történt ? a gaz merénylő kezét te igazgattad s te nem akartad másképpen? Oh nem szállunk mi perbe veled, csak a sötétben ingadozunk, ily megrendítő csapásokban tántorgunk. Azért kérdezzük: hogy a népeket is te borítod gyászba ? s a királyi fenségeket is te teszed egyszerre szülődén árvákká, kik előtt minden csillogás, minden fény, minden földi gazdagság sem pótolhatja az édes apai s anyai szeretetet, kiknek egyetlen szava, mosolya, csókja többet ér a világ minden kincsénél, aranyánál ? Igen atyánk! bármily különösnek tűnik is fel előttünk az ismeretlen gazembernek orvtámadása, sincs tudtod nélkül. Ki szent fiadnak sem kedveztél, ki őt is áldozatul adtad értünk: nem vettél te ki senkit, a neki rendelt végzet hatalma alul. Utaid megfoghatatlanok, végzéseid kima- gyarázhatatlanok. így volt mindig, igy lesz ezután is. — Bölcsességedet kell nekünk ebben is felismernünk, még ha keserűnek is látszik nem egyszer ez előttünk. Mint a mindnyájunk meghalásában, úgy ebben is a te osztó igazságodat látjuk. A csapás, a^bánat, a keserűség alól nem tettél kivételt. Éppen úgy be küldöd te ezeket a tartományok felett uralkodó palotájába, mint az utszéli koldus kunyhójába! Ez által is kiegyen- littetni akarod a földi életben levő sok-sok egyenetlenséget. Hiszen úgyis mennyi irigység van embervilágunkban a sors különbsége miatt! — Úgy, hogy kettőt tennék egy krajcárra... — És nem venné meg senki? — Nem. . . nem venné meg. . . — Megest Tamás vagyok, szomszéd. — Hát fogaggyunk, ha épen úgy akarja. .. — Fogadni, azt nem. — Mert nem mér, mert nem mér, — indu- latoskodott Csótor Balázs. — Pedig ugyancsak merek. — Akkor fogaggyunk no. . . — Mennyibe ? — Tíz pengőbe, tízbe, azontúl nem akarok veszteni. — Hogy krajcárjával el nem adja? — Abba! — Jól van, ha már minden áron el akarja veszteni tiz pengőjét. . . de ott leszek ám én is. — Ott hát. Ott fog kend ülni mellettem a piacon és bedugja száját a pipaszárral, oszt hallgat, hallgat, mer ha megmukkan, a fogadás nem gilt. y — Állok elébe, - örvendezett Gáspár és csakhamar úgy is lett, bementek a városba. A piacon már ott ültek sorban a falusi árusok. Kinek teje, kinek vaja, kinek tojása volt eladó, de olyan tojása, mint a Csótor Balázsé, senkinek sem volt. Az szép volt, az szemrevaló volt, az gyönyörű, egészséges tojás volt valamennyi. Jöttek is hamarosan a vásárló asszonyok. Egyik-másik meg is kérdezte Csótor Balázstól: — Hogy adja a tojást ? — Ma jókedvembe vónék. . . egy krajcár darabja.. . — kínálta Balázs. Az asszonyok szó nélkül somfordáltak tovább. Nem értették az egészet. Az egész piacon négy krajcár egy tojás, csak ennél a bomlott Hányszor történik, hogy a dologtalan rest, a dorbézoló részeges irigy szemekkel tekinti a munka, szorgalom és takarékosság által jólétre jutott embertársa — úgy gondolt szerencséjére. Hátha még a születési kiváltság, a biborbani születés által kivételt tennél a szenvedés, a betegség s más csapások ezer meg ezer neme alól! 'Aztán nem tenné-e méginkább gőgössé, kevély felfuvalkodottá az a hatalmasokat, 3 milliók felett rendelkező nagyokat ? Mig ezek- beni egyenlőség által az egyiket elégedetté, a másikat pedig szerénnyé teszed, — tudván, hogy a gazdagok és szegények akaratodból vannak és az Ur megalázza a kevélyeket. A ború és derű, a szerencse és szerencsétlenség mind tetőled jön. Akaratod volt az, amikor a gyászos végre jutott trónörökös, szakítva fenséges háza hagyományával, — nem törődve annak egyes tagjai ellenkezésével, csak szive érzését követve, — egyesült annak választottjával. — Te az égben kötötted meg szivfrigyöket s annak következése az egymást imádásig szerető boldogsági szövetség lett. S a te akaratod lett az is, hogy egymást mindhalálig követték. Együtt éltek vég- hetlen boldogságban — s együtt haltak kifejez- hetetlen gyászban! Kérünk azonban égi atyánk, irtsd e földről a gonoszokat, a szent törvényed ellen lázadó gazembereket! Ne engedd, hogy a képedet viselő emberek vad állattá aljasuljanak. Irtsd az egyenetlenséget, békétlenséget, terjeszd a békét, s szeretetet, hogy a nagyok és kicsinyek, hatalmasok és erőtelenek együtt e földön szépen összeférjenek. Erősítsd nemzetünk sok küzdelmeket ért, emberi bölcsességben megvénhedett koronás királyát, hogy e fejedelmi házát ért újabb rettenetes csapást elviselhesse. Állj azok mellé, a királyi vérből származott gyermekek mellé, kik az őket forrón szerető szüleiket veszítvén el, — egyszerre apát s anyát — semmi fény, ragyogás által nem pótolható mindent veszítettek el egyszerre. Áldásod legyen az uj trónörökösön, áldd meg őt minden szellemi, lelki erővel, hogy majdan ha kegyelmedből népeinek trónjára ül, - kormányozhassa népeit bölcsességgel, atyai szeretettel. Védszárnyaid alá vedd e nemzetet, mely fejedelmeinek örömében és bánatában hűséges részvéttel szokott osztozni. Oltalmazd ezt minden külső-belső ellenségtől. Adj neki időről- időre bölcs uralkodókat, kiknek jogara alatt békében éljenek e nemzetnek fiai. Adj e népnek embernél volna egy krajcár? Talán ez is „négyet“ mondott, de hibás a nyelve és „egy“-nek hangzott. Hamarosan összeakadt két asszony. — Hallja már, egy krajcár a tojás darabja! — Hol? — Ott annál a veresbajuszu atyafinál. — Nem lehet a! — De igaz ! — Olyan is az. . . Biztosan lopta, oszt túl akar rajta adni mig észre nem veszik igy ni, jókortájt. És valóban úgy kellett lenni, mert Csótor Balázs most már kétségbeesetten kinálgatta portékáját. öblös hangja bejárta a piacot, úgy hogy mindenki meg hallhatta: — Ide, ide, asszonyok jányok, cselédek és naccságák, ócsón adom, mind eladom, nekem egy szál se vagyonom!. . . És igy tovább, úgy fújta, úgy orditotta, hogy pár perc alatt a piac körötte volt. Asszonyok, lányok, cselédek és uri- nők csodájára jártak az olcsó tojásnak. Kézbevették, tapogatták, válogatták a fülük mellett, de biz az nem kotyogott és a „karikája“ is olyan érintetlen volt, mint a vizi liliom. — Hogy mondta bácsi? — kérdezte egy vékony asszonyka kételkedve. — Úgy mondtam, hogy krajcár valamennyi. — Egy krajcár ? — Annyi, annyi; ha mondon csak hamar, mert mindjárt elfogy a kosár fenekéig. Az egyik cseléd már fel is szedett vagy ötöt a kezébe, mikor valaki hátul elböffentette magát: — Ingyér is adhatná, hisz záptojás a mind. — A már nem igaz ! — fortyant föl Csótor Balázs, az én portámon nem zápul meg a tojás. — Akkor kotlós tojás -- nevette el magát egy kalapos asszonyság, azért adná potom pénzért. az Uralkodó mellé hazájukat mindhalálig szerető tanácsosokat, bölcs kormányférfiakat. Álldd meg ezt anyagi, szellemi jóléttel, hogy legyen e nemzet ezredeken át erős, hatalmas, boldog mint a múltban annyiszor volt — az Ur Jézus által Ámen! Múzeumunkból. Ismertetés. XIV. Régente csak az írott hagyományokból és egyébb fenmaradt kéziratokból Írták össze az emberi nem fontosabb eseményeit, viszonyait, intézményeit, amit azután történelemnek neveztek. Hogy ez nagyon hiányos volt, azt mindenki könnyen átláthatja, mert éppen az, ami az emberi szellem fejlődési iparkodásairól felvilágosítást adhatott volna, nagyobbrészt mellőzték. Ha a legmerészebb számítást is vesszük tekintetbe, legfeljebb 6000 évre terjed ki ezen korszak, mely főképen csak háborúban, pusztításban, kincsek összehalmazásában, egyes építmények megemlítésében, vagy egyes emberek, vagy a fajok tultengésében merült ki; a talált egyes műveltségi fokokat mint meglévőt említik ugyan, de hogyan fejlődtek ezen műveltségi fokok, vagy hogyan keletkeztek, arról már hallgatott a krónika, ha csak egyes tudákos meséket, mivel egyet-mást kimagyarázni iparkodtak, ténynek nem veszünk. Végre a múlt század közepén lángeszű férfiak a föld mélyéből kiásott emberi alkotások után kezdtek kutatni és reá jöttek, hogy a fenmaradt irományokon kívül az emberiség fejlődésére vonatkozólag értékesebbjanyag a földben van; a geológiai viszonyokat tekintetbe véve pedig száz meg száz ezer évre visszamenőleg kutattak egy olyan korszakba, mikor az ember földi teste annyira kifejlődött, hogy képes lett az isteni szellemi szikrát befogadni és a szellemi fejlődés utján térni mintegy legyőzve az összpontosított anyagot. Itten szükségesnek tartom tanárom Ballagi Mór, akkor európai hirü heberista figyelmeztetését megemlíteni, hogy a fordításoknál a szavakat nemcsak ugyanazon időben divó jelentésben kell venni, hanem azok teljértékü értelmét is kifürkészni és példának hozta fel a „jóm“ szógyököt, mely ugyan későbben a héber népnél „nap“-ot jelentett, de eredeti jelentése tulajdonképen „hosszantartó korszak“ volt. Múzeumunkban ezen történet előtti tudományra nézve szintén találunk anyagot. A legA cseléd ijedten rakta vissza a tojást. Nem kellett néki ingyen se. A népség pedig ! mulatni kezdett a furcsa emberen. — Biztosan kotló alól lopta - íüttyentett egy odatévedt suszterinas, de már loholt is ahogy a lába bírta. Ez a kijelentés aztán teljesen elvette a tojásos ember becsületét. — Nem kell a tojása ingyen se — zúgta kórusba a tömeg és a csoportosulás oszlani kezdett. Ki merre ment és vette a tojásokat négy krajcáron, úgy, ahogy más becsületes parasztasszony adta. Hanem megint jöttek mások. Azok is megkérdezték, azoknak is elmondta Csótor Balázs a magáét, nyomatékosan hangoztatva, hogy vessen meg az agara, ha záp ezek közül csak egy is. A dolog már gyanús volt. A krajcáros tojásnak hire ment a piacon. A kofák suttogva beszéltek róla. Ennyi záp tojást egy csómon még ők sem láttak, ők sem, hát még egyéb valaki ?! Még azután az a másik ember, aki mellette ült. Aki ott rágta a pipaszárat, mint a krumplicukrot és amellett izzadt, izzadt úgy, mint kánikulában a kaszás; pedig ugyancsak hűvös tavaszi reggel volt. Ez az ember még gyanu- sabbá tette a tojásokat. Végre akadt egy asszony. Most jött a piacra. Nem tudott semmit az ott történtekről, az kérdezte meg Balázst: — Hogy a tojás? — Krajcár darabja . . . Az asszony a Csótor szemébe nézett, hogy nem bolond-e vagy részeg, azután szó nélkül számolni kezdte a tojásokat kosarába. Gáspár koma a pipaszár mellől nagyokat lélek-