Felsőbányai Hírlap, 1914 (19. évfolyam, 1-26. szám)

1914-07-09 / 14. szám

Felsőbányái Hírlap trónörökös hivatását teljesítette, — mikor tel­jes bizodalmát öntöttél szivükbe, hogy semmi veszedelemtől nem tartva, - nyugodtan járhat- nak-kelhetnek, - mikor a népek jobbjai lelkes üdvkiáltásokkal köszöntik a hozzájuk közeledő lelkes hatalmasokat, — a hozsánnát mondók közé vegyülnek a feszitők, az aljas merénylők s gaztettükre birodalmak borulnak mély gyászba s a rettenetes csapással sújtott agg uralkodónk­kal, felséges házának tagjai s minden nemesebb lelkű alattvalói együtt borulnak előtted a porba. Nagy Isten! kik vallásos lelkűnktől sugal- tatva, előtted semmiségünket megismerve, úgy tudjuk, úgy érezzük, hogy földön, mennyen akaratodból történik minden; az égnek angyalai mint e földnek erőtelen teremtései mind akara­todnak hódolnak: „kinek tudtod nélkül egy verébfi nem esik ki fészkéből, egy hajszál nem hull le fejünkről“; — óh ne botránkozzál meg rajta, ha kétkedünk, — ha tétovázva kérdezzük, hogy a hitetlent, hogy a benned nem bízót megnyugtatni akarjuk: hát ez is a te műved, ez is a te akaratodból történt ? a gaz merénylő kezét te igazgattad s te nem akartad másképpen? Oh nem szállunk mi perbe veled, csak a sötét­ben ingadozunk, ily megrendítő csapásokban tántorgunk. Azért kérdezzük: hogy a népeket is te borítod gyászba ? s a királyi fenségeket is te teszed egyszerre szülődén árvákká, kik előtt minden csillogás, minden fény, minden földi gazdagság sem pótolhatja az édes apai s anyai szeretetet, kiknek egyetlen szava, mosolya, csókja többet ér a világ minden kincsénél, aranyánál ? Igen atyánk! bármily különösnek tűnik is fel előttünk az ismeretlen gazembernek orvtámadása, sincs tudtod nélkül. Ki szent fiad­nak sem kedveztél, ki őt is áldozatul adtad ér­tünk: nem vettél te ki senkit, a neki rendelt végzet hatalma alul. Utaid megfoghatatlanok, végzéseid kima- gyarázhatatlanok. így volt mindig, igy lesz ez­után is. — Bölcsességedet kell nekünk ebben is felismernünk, még ha keserűnek is látszik nem egyszer ez előttünk. Mint a mindnyájunk meghalásában, úgy ebben is a te osztó igazságodat látjuk. A csa­pás, a^bánat, a keserűség alól nem tettél kivé­telt. Éppen úgy be küldöd te ezeket a tarto­mányok felett uralkodó palotájába, mint az utszéli koldus kunyhójába! Ez által is kiegyen- littetni akarod a földi életben levő sok-sok egyenetlenséget. Hiszen úgyis mennyi irigység van embervilágunkban a sors különbsége miatt! — Úgy, hogy kettőt tennék egy krajcárra... — És nem venné meg senki? — Nem. . . nem venné meg. . . — Megest Tamás vagyok, szomszéd. — Hát fogaggyunk, ha épen úgy akarja. .. — Fogadni, azt nem. — Mert nem mér, mert nem mér, — indu- latoskodott Csótor Balázs. — Pedig ugyancsak merek. — Akkor fogaggyunk no. . . — Mennyibe ? — Tíz pengőbe, tízbe, azontúl nem akarok veszteni. — Hogy krajcárjával el nem adja? — Abba! — Jól van, ha már minden áron el akarja veszteni tiz pengőjét. . . de ott leszek ám én is. — Ott hát. Ott fog kend ülni mellettem a piacon és bedugja száját a pipaszárral, oszt hallgat, hallgat, mer ha megmukkan, a fogadás nem gilt. y — Állok elébe, - örvendezett Gáspár és csakhamar úgy is lett, bementek a városba. A piacon már ott ültek sorban a falusi árusok. Kinek teje, kinek vaja, kinek tojása volt eladó, de olyan tojása, mint a Csótor Balázsé, senkinek sem volt. Az szép volt, az szemrevaló volt, az gyö­nyörű, egészséges tojás volt valamennyi. Jöttek is hamarosan a vásárló asszonyok. Egyik-másik meg is kérdezte Csótor Balázstól: — Hogy adja a tojást ? — Ma jókedvembe vónék. . . egy krajcár darabja.. . — kínálta Balázs. Az asszonyok szó nélkül somfordáltak tovább. Nem értették az egészet. Az egész piacon négy krajcár egy tojás, csak ennél a bomlott Hányszor történik, hogy a dologtalan rest, a dorbézoló részeges irigy szemekkel tekinti a munka, szorgalom és takarékosság által jólétre jutott embertársa — úgy gondolt szerencséjére. Hátha még a születési kiváltság, a biborbani születés által kivételt tennél a szenvedés, a betegség s más csapások ezer meg ezer neme alól! 'Aztán nem tenné-e méginkább gőgössé, kevély felfuvalkodottá az a hatalmasokat, 3 milliók felett rendelkező nagyokat ? Mig ezek- beni egyenlőség által az egyiket elégedetté, a másikat pedig szerénnyé teszed, — tudván, hogy a gazdagok és szegények akaratodból vannak és az Ur megalázza a kevélyeket. A ború és derű, a szerencse és szeren­csétlenség mind tetőled jön. Akaratod volt az, amikor a gyászos végre jutott trónörökös, szakítva fenséges háza hagyo­mányával, — nem törődve annak egyes tagjai ellenkezésével, csak szive érzését követve, — egyesült annak választottjával. — Te az égben kötötted meg szivfrigyöket s annak következése az egymást imádásig szerető boldogsági szövet­ség lett. S a te akaratod lett az is, hogy egy­mást mindhalálig követték. Együtt éltek vég- hetlen boldogságban — s együtt haltak kifejez- hetetlen gyászban! Kérünk azonban égi atyánk, irtsd e földről a gonoszokat, a szent törvényed ellen lázadó gazembereket! Ne engedd, hogy a képedet viselő emberek vad állattá aljasuljanak. Irtsd az egyenetlenséget, békétlenséget, terjeszd a békét, s szeretetet, hogy a nagyok és kicsinyek, hatal­masok és erőtelenek együtt e földön szépen összeférjenek. Erősítsd nemzetünk sok küzdelmeket ért, emberi bölcsességben megvénhedett koronás királyát, hogy e fejedelmi házát ért újabb ret­tenetes csapást elviselhesse. Állj azok mellé, a királyi vérből származott gyermekek mellé, kik az őket forrón szerető szüleiket veszítvén el, — egyszerre apát s anyát — semmi fény, ragyogás által nem pótolható mindent veszítettek el egyszerre. Áldásod legyen az uj trónörökösön, áldd meg őt minden szellemi, lelki erővel, hogy majdan ha kegyelmedből népeinek trónjára ül, - kor­mányozhassa népeit bölcsességgel, atyai sze­retettel. Védszárnyaid alá vedd e nemzetet, mely fejedelmeinek örömében és bánatában hűséges részvéttel szokott osztozni. Oltalmazd ezt min­den külső-belső ellenségtől. Adj neki időről- időre bölcs uralkodókat, kiknek jogara alatt békében éljenek e nemzetnek fiai. Adj e népnek embernél volna egy krajcár? Talán ez is „négyet“ mondott, de hibás a nyelve és „egy“-nek hangzott. Hamarosan összeakadt két asszony. — Hallja már, egy krajcár a tojás darabja! — Hol? — Ott annál a veresbajuszu atyafinál. — Nem lehet a! — De igaz ! — Olyan is az. . . Biztosan lopta, oszt túl akar rajta adni mig észre nem veszik igy ni, jókortájt. És valóban úgy kellett lenni, mert Csótor Balázs most már kétségbeesetten kinálgatta por­tékáját. öblös hangja bejárta a piacot, úgy hogy mindenki meg hallhatta: — Ide, ide, asszonyok jányok, cselédek és naccságák, ócsón adom, mind eladom, nekem egy szál se vagyonom!. . . És igy tovább, úgy fújta, úgy orditotta, hogy pár perc alatt a piac körötte volt. Asszonyok, lányok, cselédek és uri- nők csodájára jártak az olcsó tojásnak. Kézbe­vették, tapogatták, válogatták a fülük mellett, de biz az nem kotyogott és a „karikája“ is olyan érintetlen volt, mint a vizi liliom. — Hogy mondta bácsi? — kérdezte egy vékony asszonyka kételkedve. — Úgy mondtam, hogy krajcár valamennyi. — Egy krajcár ? — Annyi, annyi; ha mondon csak hamar, mert mindjárt elfogy a kosár fenekéig. Az egyik cseléd már fel is szedett vagy ötöt a kezébe, mikor valaki hátul elböffentette magát: — Ingyér is adhatná, hisz záptojás a mind. — A már nem igaz ! — fortyant föl Csótor Balázs, az én portámon nem zápul meg a tojás. — Akkor kotlós tojás -- nevette el ma­gát egy kalapos asszonyság, azért adná potom pénzért. az Uralkodó mellé hazájukat mindhalálig szerető tanácsosokat, bölcs kormányférfiakat. Álldd meg ezt anyagi, szellemi jóléttel, hogy legyen e nemzet ezredeken át erős, hatalmas, boldog mint a múltban annyiszor volt — az Ur Jézus által Ámen! Múzeumunkból. Ismertetés. XIV. Régente csak az írott hagyományokból és egyébb fenmaradt kéziratokból Írták össze az emberi nem fontosabb eseményeit, viszonyait, intézményeit, amit azután történelemnek nevez­tek. Hogy ez nagyon hiányos volt, azt mindenki könnyen átláthatja, mert éppen az, ami az em­beri szellem fejlődési iparkodásairól felvilágosí­tást adhatott volna, nagyobbrészt mellőzték. Ha a legmerészebb számítást is vesszük tekintetbe, legfeljebb 6000 évre terjed ki ezen korszak, mely főképen csak háborúban, pusztításban, kincsek összehalmazásában, egyes építmények megemlítésében, vagy egyes emberek, vagy a fajok tultengésében merült ki; a talált egyes műveltségi fokokat mint meglévőt említik ugyan, de hogyan fejlődtek ezen műveltségi fokok, vagy hogyan keletkeztek, arról már hallgatott a krónika, ha csak egyes tudákos meséket, mivel egyet-mást kimagyarázni iparkodtak, tény­nek nem veszünk. Végre a múlt század közepén lángeszű férfiak a föld mélyéből kiásott emberi alkotások után kezdtek kutatni és reá jöttek, hogy a fenmaradt irományokon kívül az embe­riség fejlődésére vonatkozólag értékesebbjanyag a földben van; a geológiai viszonyokat tekin­tetbe véve pedig száz meg száz ezer évre visszamenőleg kutattak egy olyan korszakba, mikor az ember földi teste annyira kifejlődött, hogy képes lett az isteni szellemi szikrát be­fogadni és a szellemi fejlődés utján térni mint­egy legyőzve az összpontosított anyagot. Itten szükségesnek tartom tanárom Ballagi Mór, akkor európai hirü heberista figyelmeztetését megemlíteni, hogy a fordításoknál a szavakat nemcsak ugyanazon időben divó jelentésben kell venni, hanem azok teljértékü értelmét is kifürkészni és példának hozta fel a „jóm“ szó­gyököt, mely ugyan későbben a héber népnél „nap“-ot jelentett, de eredeti jelentése tulajdon­képen „hosszantartó korszak“ volt. Múzeumunkban ezen történet előtti tudo­mányra nézve szintén találunk anyagot. A leg­A cseléd ijedten rakta vissza a tojást. Nem kellett néki ingyen se. A népség pedig ! mulatni kezdett a furcsa emberen. — Biztosan kotló alól lopta - íüttyentett egy odatévedt suszterinas, de már loholt is ahogy a lába bírta. Ez a kijelentés aztán teljesen elvette a tojásos ember becsületét. — Nem kell a tojása ingyen se — zúgta kórusba a tömeg és a csoportosulás oszlani kezdett. Ki merre ment és vette a tojásokat négy krajcáron, úgy, ahogy más becsületes paraszt­asszony adta. Hanem megint jöttek mások. Azok is meg­kérdezték, azoknak is elmondta Csótor Balázs a magáét, nyomatékosan hangoztatva, hogy vessen meg az agara, ha záp ezek közül csak egy is. A dolog már gyanús volt. A krajcáros tojásnak hire ment a piacon. A kofák suttogva beszéltek róla. Ennyi záp tojást egy csómon még ők sem láttak, ők sem, hát még egyéb valaki ?! Még azután az a másik ember, aki mellette ült. Aki ott rágta a pipaszárat, mint a krumpli­cukrot és amellett izzadt, izzadt úgy, mint káni­kulában a kaszás; pedig ugyancsak hűvös tavaszi reggel volt. Ez az ember még gyanu- sabbá tette a tojásokat. Végre akadt egy asszony. Most jött a piacra. Nem tudott semmit az ott történtekről, az kérdezte meg Balázst: — Hogy a tojás? — Krajcár darabja . . . Az asszony a Csótor szemébe nézett, hogy nem bolond-e vagy részeg, azután szó nélkül számolni kezdte a tojásokat kosarába. Gáspár koma a pipaszár mellől nagyokat lélek-

Next

/
Thumbnails
Contents