Felsőbányai Hírlap, 1913 (18. évfolyam, 1-25. szám)
1913-11-13 / 23. szám
hitelesítő hivatal főnöke nejével 2 napot Felsőbányán időzött. Cimadományozás. Őfelsége a király Sprenger Ferenc szatmármegyei segédtanfelügyelőnek a kir. tanfelügyelői címet és jelleget díjmentesen adományozta. Kiküldetés. Az I. és II. oszt, kereseti adó összeírása és a házadó kataszter felülvizsgálása végett városunkba a nagykárolyi pénzügyígaz- gatóság Tarstyinszky Kázmér számellenőrt küldötte ki. A munkálatok több hetet fognak igénybe venni. Papi gyűlés. A nagybányai r. kath. esperesi kerület Nagybányán f. hó 11-én Pályi Ede felsőbányái esperes plébános elnöklete alatt gyűlést tartott. Halottak napja. Halottak napját az idén is kegyeletesen ülte meg városunk közönsége. A temetőket a közönség nagy számban kereste föl, hogy emlékezéssel adózzanak szeretteiknek. A gyönyörű, késői őszi idők miatt oly sok virág volt mindenütt, hogy a temetők valósággal virágerdőbe borultak. Az összes keresztény vallásfelekezetek november 2-án világítottak. Esküvő. Dr. berenczik Lajos főgimnáziumi igazgató és neje Pottyondy Jolán leányát, Renátát f. hó 11-én vezette oltárhoz dr. Mittler Ferenc főgimnáziumi tanár Szolnokon. Az uj városi törvény tervezete. Mint a Városok Lapjából értesülünk, a belügyminiszter az uj városi törvény tervezetének elkészítésével Kiszely Gyula osztálytanácsost bízta meg, aki a városfejlesztési törvény tervezetét is készítette. A tervezet készítési munkái már előrehaladott stádiumban vannak, a részletekről azonban még mit sem lehet tudni. Részvét. A megboldogult özv. Merza Já- nosné írónőről a szatmári »Heti Szemle* igen szépen emlékezett meg október 29-iki számában. A mely szívvel és őszinte részvéttel irt sorokat alább közöljük. Egy köztiszteletben álló úrasszony halála borította gyászba hozzátarto- j zóit s a helybeli Oltáregyesületet, amelynek alapítása óta fáradhatatlan vezetője volt Özv. Merza Jánosné Mártonfiy Roza halt meg vasárnap éjjel, hogy elvegye földi életének jutalmát az Úrtól, akinek utolsó esztendeiben folytonos áldozatok közt dolgozott. Szép, tiszteletreméltó kort ért meg és osztatlan tisztelet vette körül nemcsak családja, de mindazok részéről, akiknek alkalmuk volt ezt a tevékeny, áldozatos szivü, nemes matrónát ismerniük Előkelő ízlését és csodálandó munkaerejét á'dozta ennek az egyesületnek alapítása óta. Örök alkotásban, ter- vezgetésben, pihenés nélkül és áldozatot nem ismerve tette magáévá az Oltáregyesület szent céljait: ellátni a szegény templomokat egyházi ruhákkal. E célnak legfőbb mozgatója ő volt, ő vezette az Oltáregyesület munkáit, ott sürgölődött az egyesület minden munkadélutánján a kézimunkáló hölgyek közt és példájával lelkesítve olyan dolgozó táborát szervezte meg az oltáregyesületnek, amely tábor azokat a páratlan szépségű és gazdagságú kiállításokat tudta rendezni annnyi egyházi készlettel, hogy már eddig is az egyházmegye minden szegényebb temploma hálával gondolhat arra a munkás kézre és lélekre, amelynek jórészben köszönheti oltárainak díszeit. Utolsó évei szinte csak a szentségi Jézus közelében folytak le. Minden gondja, gondolata az Oltáregyesületé, vagy jobban mondva a szegény templomoké volt. Készült az ez évi téli kiállításra, még betegsége alatt is félbenmaradt csipkéire, kézimunkáira gondolt és most az Ur, akinek templomait ruházta itt a földön, magához hívta — jutalomra. Az Oitáregyesülat nagy gyászában bizonyára osztozik az egész egyházmegye, mert áldozatos szivü jótevője volt — semmi földi jutalmat nem várva — a szegény Oltáregyesület tagjai imádkoznak leikéért. Szerte az öt vármegyében a falvak, plekániák buzgó hívei is imádságaikba szövik nevét annak, a ki temlomukért és a szentségi Jézusért annyit tett. Temetése páratlan részvéttel tegnap d. u. folyt le. Az Oítáregyesület koszorút helyezett fáradhatatlan munkavezetőjének ravatalára és meg- illetődötten vett részt temetésén. Lelkiüdveért pedig a jövő héten gyászmisét mutat be a zárdatemlopmban. Magyarországi Munkások Rokkant és Nyug- dijegyletének 35-ik sz. felsőbányái fiókja f. hó 9-én tartotta rendkívüli taggyűlését a város tanácstermében Spáczay Gyula v. tanácsnok Felsőbányái Hírlap elnöklete alatt. A gyűlésen elfogadták a választmánynak azon határozatát, hogy jövőben Ja befizetések a Polgári Olvasókör helyiségeiben tartassanak, ennek fejében a különalapból 1000 korona kölcsönt ad a nevezett körnek ingatlanára leendő bekebelezés mellett. Megválasztotta a küldöttet az alapszabály módosítását tárgyaló és Budapesten tartandó országos küldött gyűlésre. Ezután áttért a gyűlés főtárgyára a központ által megküldött alapszabály módosító tervezet tárgyalására. A jelenvolt tagok nagy része elégedetlenséggel fogadta különösen azon módosítást, mely az eddigi tagilletéket minden osztálynál 10 fillérrel felemelni kívánja; továbbá, hogy a rokkantul jelentkezést óvadék letéteteléhez köti s igy szegény tagokra újabb megterheltetést ró. Bár a központ ezen módosításokat elfogadhatólag megokolta, mivel nincs sehol hasontermészetü intézmény, mely csekély tagilleték fizetése mellett oly nagy rokkant segélyt biztosítana mint ez, ennek ellenére kikötötte a taggyűlés, hogy a maga részéről csak az esetben hajlandó a módosított alapszabályokat elfogadni, ha a felemelt illeték fejébe az igény- jogosult tagok özvegyeinek is megfelelő rokkantsegély lesz biztosítva, ha a tagok a tervezetben megkívánt feltételek fennforgása esetén egy bizonyos koriul pl. 67 éven túl saját kérelmükre orvosi vizsgálat nélkül rokkantsegélyben részesittetnek, ha a fiókok kezelési dija a befolyó illetékek 5 százalékában állapit- tatik meg. Végül azon óhaját fejezte ki, hogy a külön alap ne számíttassák a központi egylet vagyonához s ennek hovaforditása ügyében egyedül az illető fiók választmánya vagy taggyűlése határozhasson. Az észrevételeit jegyzőkönyv kapcsán a központtal közölni határozta és utasította megválasztott küldötteit, hogy az országos küldött gyűlésen ez értelemben szavazzanak. Befagyott vásár. A városi képviselőtestület a kolera miatt elmaradt októberi országos vásár helyett november 24—25-re kért pótvá- sárt. A vásár megtartását a kereskedelemügyi miniszter nem engedélyezte. A rendelet s annak indoka még nem érkezett le. Az országos vásár Nagybányán f. hó 17. és 18 án lesz bizonyára nagy forgalommal. Előreláthatóan nagy sertésvásár lesz Nagybányán. Hozzáértők szerint tömeges felhajtás várható. Sertészárlat nincs. A naptáregyesités. Miklóssy István hajdú- dorogi gör. kát. püspök most terjeszti fel a pápához az uj egyházmegyének a naptáregye- sitésre vonatkozó jegyzőkönyveit s a pápai hozzájárulás után az egyházmegyében a Ger gely-naptárt fogják használni. Úgy hírlik, hogy nemcsak a munkácsi és eperjesi egyházmegye, hanem a ruthének és a gör. keleti magyarok is óhajtják az elavult Julián naptár helyett a Gergely-félét. Különben az illetékes egyházi és politikai körök november első felében tanács kozást tartottak a naptáregyesités megvalósítása ügyében Hadkötelesek összeírása. A városi katonai ügyosztály figyelmezteti az érdekelteket, hogy a hadkötelesek összeírása megkezdődött és nov. 30-ig tart, amely ideig minden hadköteles tartozik ott jelentkezni. Bezárt iskolák. Szolnokdoboka alispánja Magyarláposon az iskolásgyermekek közt föllépett kanyaróesetek miatt az iskolázást beszüntette. Szurduk községben szamárhurut és bárányhimlő miatt szintén szünetel a tanitáz. Drágul a vasúti szállítás. A Máv azon a címen, hogy az üzemköltségek emelkedését behozza, elhatározta, hogy a teheráruknál az az u. n. mellékilletéket fölemelni. Az uj rend nov. 1-én lépett életbe Magasabb lesz a be- és kirakodási és az átrakodási illeték, meg a mérleg-illeték. Az önfeláldozó fiú Szatmárit egy kis szabóinas, a tizenhárom éves Füíöp Sándor, hétfőn a Szamosban ölte magát és kedden délelőtt fogták ki holttestét. Megható gyermeki önfeláldozás oka öngyilkosságának. A szülei nagy nyomorban éltek és a múlt év tavaszán, mielőtt nagyanyja meghalt, hatszáz koronát helyezett a fiú számára letétbe azzal, hogy ennek halála esetén azt a szülők örökölhesék és hogy a pénzen Amerikába mehessenek. A kis íiu ezt elmondta barátainak és azután követte el az öngyilkosságot,hogy halálával a szülők pénzhez juthussanak. Dandárbiróság Szatmáron A honvédelmi minisztérium határozatából Szatmáron dandárbiróság lesz felállítva, mely már 1914. január 1-én meg is kezdi működését. A bíróság a Ver- bőczy és Kinizsy-utcák sarkán levő Boros-féle bérpalotában lesz elhelyezve. Katonai irodák uj helye. A szatmámémetii cs és kir. kiegészítési kerületi parancsnokság, úgymint a cs. és kir. 5- gyalogezred pótzászló- aljkeret- és a cs. és kir. 3 — 5. zászlóalj-parancsnokságainak irodái t. évi október hó 27-től kezdve ezután állandóan a régi m. kir. adóhivatal épületében (Bányai utón) közvetlen aFe- rencz József laktanya mellett lesznek elhelyezve. Az idei borüzlet. A szüret minden vidéken bevégződött, de nem mindenütt sikerült vevőt is szerezni a termésnek. Sohasem volt oly tartózkodó a borkereskedelem, mint az idén, kevés lévén a pénz, válogattak a mustban Néhol — ahol a gazdák kitartottak — megadták a tavalyi árat, sőt elvétve még többet is De ahol egyesek nem voltak képesek várni, ott azután hihetetlen mélyre sülyedtek az árak. Ennek azonban ki kell egyenlítődnie. Biztosra vesszük hogy novemberben nagyon meg fog élénküln a borüzlet, mert a kereskedők, korcsmárosok pincéi még üresek, pedig el kell magukat most már látniok ujborral. Elfüstölt milliók. A központi dohányjövedéki hivatal statisztikai osztálya most készítette el a folyó év első hat hónapjában eladott dohány- termékek statisztikáját. A szürke kimutatás a dohányosok körében alighanem nagy feltűnést fog kelteni. Amig ugyanis az 1912-ik év első felében több mint öt millió koronával emelkedett az előző és hasonló időszakhoz viszonyítva az eladott dohánytermékek mennyisége,addig az 1913. év januárjától junius végig csak 1,478.337 koronával emelkedett a kincstár bevétele a múlt évihez viszonyítva, ami 1.7 százalék emelkedésnek felel meg. A folyó év első felében az általános forgalomban lévő gyártmányokból eladtak 10.666 kilogram burnótot, 534.448 kilogram és 309,120.497 darab pipadohány félét, 312,109 318 darab szivart és 1.130,236.380 darab cigarettát. A belföldi különlegességi gyártmányokból elfogyott 158,074 kilogramm pipadohány, 7,625374 szivar és 26,006 705 szivarka. A hat hónap alatt, 83,908.798 koronát jövedelmezett az álamnak a dohányosok szenvedélye. Segély az árvízkárosultaknak. A vármegye közigazgatási bizottsága a nagysomkuti járás árvízkárosultjai részére 3000 K, a nagybányai járás árvízkárosultjai részére pedig 2000 K segélyt szavazott meg. Szinérváralja községnek 1000 korona jutott. ínség Szatmármegyében. Szatmárvármegyé- nek azokban a falvaiban, melyeket az árvíz elöntött a tavasszal, hietetlenül nagy az Ínség. A lakosság éhezik, állatai elhullanak. Szivettépő jelenetek játszódnak le nap nap után. A vármegyében segítő akció indult meg érdekükben, de a lakosság az egybegyült pénzekből még egy fillért sem kapott. A legjobban érzi a csapást Berend, mely még évtizedek múlva sem tudja ennek az essztendőnek a tömérdek baját és nyomorúságát kiheverni. Mikszáth-Almanach 1914 re. »A parasztdajka, aki temetői rémekkel népesíti be a gyekmek éjszakáit és a lélekbúvár iró, aki sötét indulatokat csihol ki hőse idegrendszeréből, ugyanegy czélt szolgálnak: édesebbé és forróbbá teszik a nappali verőfényt.« Herczeg Ferencnek, a »Mikszáth—Almanach« szerkesztőjének költői mélységű és emberbaráti melegséggel átfűtött előszavában — amely egyik legnagyobb társadalmi problémánk aktualitásához fűződik — olvashatjuk ezt a nagy igazságot, a.uely tulajdonképen a mese, az elbeszélés, az irodalom feladatainak, törekvéseinek és céljainak művészi meghatározása. Az irodalom színesebbé, gyönyörűbbé varázsolja mindennapi életünket: az irodalom tehát egyik legnagyobb jótevőnk, amelyet már ezért is szeretnünk és dédelgetnünk kell. De amellett mi, magyarok, büszkék is lehetünk irodalmunkra, amely a külföld — a világ nagy, örökös itélőszéke — előtt is mindig őszinte becsülést szerzett számunkra. Az utolsó néhány esztendő pedig csodálatos fellendülést is hozott a magyar irodalomban. Regényeink, novelláink, színdarabjaink meghódították a külföldet is, a magyar irók bevették