Felsőbányai Hírlap, 1913 (18. évfolyam, 1-25. szám)
1913-10-30 / 22. szám
1 »i ".iiMwwrr "■irír- rural- .r.■, ",m ,",in _i j".—:—: :~rim i állapításából, akkor se lehet valami sokat föltennünk a negyvenes évek magyar nemzedékének irodalmi szükségletéről, mert bizony az igazság szerint elég alaesony fokon állott! Ugyebár jól esik elgondolnunk, hogy néhány évtized alatt észrevehető javulás következett be e tekintetben Magyarországon! Jól esik megállapítanunk, hogy a közel múlthoz képest eléggé emelkedtek az irodalmi szükségletek nemzetünk iskolázott osztályai köréhen : az olvasók száma tetemesen megsokszorozódott. Ám ha az emelkedést és e mai állapotot alaposabban megvizsgáljuk, a jóleső érzés helyébe csakhamar lehangoltság költözik bensőnkbe. Szeges figyelem mellett ugyanis rá fogunk jönni, hogy az emelkedés jobban csak külszi- nes, számbeli emelkedés — az irodalomszeretetnek mélyebb s egyetemesebb (országos) térfoglalása nélkül Kellő mérlegeléssel és egybevetéssel ítélve, habozás nélkül el kell ismernünk, hogy irodalmi szükségleteink mai mértéke koránt sincs arányban azzal a lármás kérkedéssel, mellyel kulturális előrehaladásunkról lépteu- nyomon dicsekedni szoktunk; a nyugati nemzetekéhez képest pedig nagyon, de nagyon alant marad Valóigaz, hogy az irodalmi termelés manap ha maradandó értékre nem is, de tömegre, számra elég nagy (talán nagyobb is mint kellene!) nálunk. Ám mit ér ez az eredmény, mikor a fogyasztás hozzá képest főleg a vidéken — aránytalanul csekély. Irodalmi termelésünknek majdnem felét a főváros fogyasztja; csak fele jut a vidékre, ami bizony fölötte elszomorító szegénységi bizonyítvány a vidéki intelligencia szellemi életéről. Könyvkereskedőink között állandó a panasz, hogy az irodalmi újdonságokat kevesen vásárolják, hogy a magyar közönség érdeklődése az uj könyvek iránt inkább fogy, mint emelkedik. S ebben a panaszban — fájdalom — nem számitó üzleti sopánkodás, hanem színtiszta igazság nyilatkozik meg, mert valóban ugv áll a dolog, hogy a huszadik században azon országban, hol a »müveit« czimre oly sokat adnak, tulajdonképen fáznak az emberek a műveltség forrásaitól : a könyvektől! A fővárosi közönség még csak hagyján; de a vidéki — az többre becsül egy vándor cirkuszi előadást vagy mozibeli rémdráma-produkciót, mint egy iro dalmi matinénak vagy estélynek figyelmes végighallgatását Az iró ember csak tintanyaló »skribler« számba megy előtte, kinek köszönését is alig fogadja. Az irodalmi újdonságoknál sokkalta jobban érdeklik a drasztikus vicc-uj- donságok, az irodalmi kérdéseknél a kaszinói kártyapartik. Szóval: az irodalmi szükségletek legke- vésbbé se megnyugtató mértékűek a hnszadik századbeli Magyarországon: még a fővárosban sem állanak kellő fokon, vidéken pedig majdhogynem minimálisak. Igazságtalanság volna azt állítani, hogy A fiú akkor egy villámgyors mozdulattal ugrott a sirhoz és egy kezeügyébe eső gyertyát fölkapva, futásnak eredt vele. Én sem voltam ám rest. Föltámadt bennem is az utcavégi virtus és hajrá, üldözni kezdtem végig, a nagy temető kacskaringós utain. Egy sötétes helyen végre elfogtam. Szembe álltam vele és arculcsaptam. A kamasz, ki nem sokkal volt idősebb volt nálamnál, elbukott és a gyertyát elejtette. Sírva vánszorgott tova és én utána néztem. Egy sirhoz telepedett le, melynek még dombja sem volt. Besüppedt a hant és viz, szennyes pocsolya gyűlt bele. Elején egy kis fenyőfakereszt jelezte a helyset. Utána mentem és meg kérdeztem tőle: — Ki fekszik itt? Nem felelt. Könnyes szemeivel gyűlölködő pillantást vetett felém. — Ki fekszik itt? — Ismételtem erősebb hangon. — Az anyám . . . — Régen meghalt? — Egy hónapja . . . Megölte az apám mikor részegen hazajött. Megszántam a fiút. Eszembe jutott saját édesanyám. Eszembe jutott, hogy ez a gyermek még szerencsétlenebb mint én. Mert nekem maradt egy sirhalom. De neki? Ő még rá sem borulhat anyja sírjára. Hiszen viz, pocsolya van a helyén . . . Még gyertyát sem gyújthat néki, mert nincs hova, de még gyertyája sincsen, azt is tőlem akarta lopni. Felsőbányái Hirlav kevés a vidéken az olvasók száma; éppen nem az I A baj abban van, hogy a sok olvasó irodalmi szükséglete a felületes napilapokkal tetőződik. A komolyabb szépirodalmi, vagy tudományos müvek iránt alig mutat valamelyes vonzalmat. A kaszinók könyvtáraiban — melyekbe néhanapján betekint — csak a regények, meg a képeslapok után kap. ízlését finomítani, tudását gyarapítani dehogy igyekeznék nagy emberek müveinek tanulmányozásával! Az ő általános műveltségének gyűjtő ideje lezárult az érettségi vizsgálattal, vagyis tudása — »befejezett műveltség« ! E »befejezett műveltség« szánandó dilettantizmusával vergődik azután egész életén keresztül, abban a hitben, hogy kulturemberek közt a helye, holott elméje üres, Ítélőképessége semmis, érzésvilága sivár, gondolkodása alantjáró, tehát valójában csak kontár színésze a kultúrának ! Ilyen kontároktól sötétlik Magyarország Kárpátoktól le az Adriáig s ha ma Petőfi feltámadna, föntebbi versében alighanem csak egy szót változtatna meg : a »kalendáriumot« helyébe a »napilapot« tenné, mert bizony úgy általában — szégyen ide, szégyen oda — nem nagyon terjednek tovább irodalmi szükségleteink. Priscus. Különfélék. Személyi hírek. Hartig Sándor kereskedelemügyi miniszteri tanácsos és Kovács Lajos műszaki főtanácsos Budapestről a felsőbánya- mármarosszigeti állami ut ügyében városunkban jártak. Farhas Jenő polgármester budapesti és szatmári útjáról hazaérkezett. Kinevezések. A belügyminiszter Kálnay Gyula miniszteri segédfogalmazó, főispáni titkárt, jelenlegi állásában való meghagyása mellett miniszteri fogalmazóvá nevezte ki. — Am. kir. belügyminiszter Smaregla János városi aljegyzőt Nagybányán anyakönyvvezető helyettesé nevezte ki. — A földmivelési miniszter Richter György nagybányai díjtalan erdőmérnök gyakornokot, díjas erdőmérnök gyakornokká nevezte ki. Nyugalomba vonulás. Mint értesülünk, Las* ner Gusztáv, a fővárosi rendőrség toloncügy- osztályának hosszú időn át kiváló vezető főtanácsosa ez év végén nyugalomba vonul. A szatmári püspök diszdoktorsága. A király a vallás és közoktatásügyi miniszter előterjesztésére megengedte, hogy a budapesti tudomány- egyetem tanácsa a keresztény vallás szabad- gyakorlatának tizenhatszázados évfordulóján, a Nagy Konstantin jubileuma alkalmából Boro- misza Tibor szatmári püspököt tiszteletbeli hit - tudományi doktorrá felavassa és neki a tiszteletbeli doktori oklevelet kiszolgáltassa. Esküdtek. Városunkból a novemberi ciklusra esküdtül Mikola A. Gyula takarékpénztár^ Valami különös ösztön hajtott és odaadtam neki a gyertyát. Mohón kapott utána. Szemei felvillantak, szó nélkül vette el, szóval sem köszönte. Hasonszőrűnek érezte magát és nálunk nem ismerik a köszönést . . . Belenyúlt rongyos mellénye zsebébe és a cigaretta meg a szivarvégek közül kihalászott egy kénes gyújtót. Piszkos nadrágjához dörzsölte és meggyujtotta a gyertyát. Sokáig tétovázott, hogy hova tegye. Végre bedugta az iszapos vízbe a sir közepén az egyetlen szál gyertyát és az megállott a sáros iszapban. Egyedül kísértetiesen pislogott. Visszafordultam. Atyám már a sírnál várt. Haragosan nézett rám és vállon ragadott: — Hol mászkálsz ? Azért bíztam rád a sirt mi ? Lásd, egy gyertyát már elloptak, te rossz, te haszontalan . . . Lesütött fejjel állottam ott és szememet a hiányzó gyertya helyére meresztettem. Mire azt tudni atyámnak, hogy hova lett? Ellopták, hát jól van . . . Legyen boldog az a másik árva is, akinek adtam. Eltűnődtem és ismét láttam, hogy édes j anyám ott a sírban visszazárta karjait, lecsukta : szemeit, ajkai nem mosolyogtak többé rám, ismét néma, hideg . . . Könnyek gyűltek szemeimbe, lelkem sö- j tétség lepte el, nem értettem semmit az egész- j bői, csak éreztem, hogy megfenyítettek, hogy valami nagy, igen nagy rosszat tettem . . . T pénztárnokot. Nagybányáról dr. Miskolczy Sándort, dr. Drágos Theofilt, dr. Köves Miklóst, dr Pap Viktort, Moldován Lászlót sorsolták ki. A reformatio emlékünnepét városunkban f. hó 16 án tartották meg. A ref. templomra és papiakra kitűzték a nemzeti lobogót s az istentiszteleteken Nayy Lajos ref. lelkész emelkedett beszédben méltatta az ünnep jelentőségét a nagyszámban összegyűlt, hívők előtt. Ügyvéd Felsőbányán. Dr. Weinberger Hugó ügyvéd városunkban megtelepedett és az ügyvédi gyakorlatot egyelőre a Korona szállodában megkezdte. Gyászhirek. Özv. Merza Jánosné, Farkas Jenő polgármester nejének édes anyja 64 éves korában Szatmáron, f. hó 26 án meghalt. A köztiszteletben álló elhunyt úrnőt miután leánya látogatására elég gyakran tartózkodott városunkban, itt is sokan ismerték és tisztelték. Gyermekeit, kik rajongó szeretettel vették körül életében és súlyos betegágyánál a legjobb és legnemesebb anyát, mélyen lesújtotta a nagy veszteség. Temetése f. hó 28-án volt nagy részvét mellett. A városi tisztikar sürgönyileg fejezte ki részvétét a gyászoló családnak. A gyászlap a következő: »A legmélyebb fájdalommal tudatjuk, hogy a mi áldott jó édes anyánk, özv. Merza Jánosné szül. Mártonffy Róza, 26 án este 10 órakor, a halotti szentségek ájtatos felvétele után, tevékeny életének 64-ik évében hosszas szenvedés után meghalt. Temetése e hó 28-án d. u. V2 4 órakor a róm. kath. egyház szertartása szerint Rákóczy-utca 28. sz. lakásától lesz. Lelkiüdvéért az engesztelő szentmise 29 én reggel 7 órakor mutattatik be a székesegyházban Szatmárnémeti, 1913 okt. 27. Nyugodjék ; békében! Merza Anna, Merza Gizella, férj Far- I kas Jenőné, Merza Dezső gyermekei. Farkas Jenő, Farkas Giziké unokái. Farkas Jenő veje. Veres Erzsiké menye. Mártonffy Márton, dr. Mártonffy Bogdán testvérei.« — Schönpflug Richard Szatmárvármegye tiszti főügyésze 57 éves korában Nagykárolyban f. év október hó 23-án rövid betegség után meghalt- Az életerős férfit orozva támadta meg a kór, melynek vasszervezete sem volt képes ellenállni, az elhunyt 30 éven át kiváló szorgalmú és tudásu, kimagasló tisztviselője volt a vármegyének, családját testvéreit rajongásig szerette s mindenkin segitni szerető nemes férfi volt. Október 25-én szentelték be Nagykárolyban és 26 án temették el Sárközujlakon a családi sírboltba. A beszentelésen, valamint a temetésen a hivatalos vármegye és a vármegyei elnökségek nagy tömege vett részt. A család gyászlapja igy szól: Schönpflug László fia, Schönpflug Mária férj. Ko- máromy Jánosné és gyermekei Ella és László, valamint férje Komáromy János, Schönpflug Jenő és felesége Jákó Ilona, Schönpflug Béla és felesége Ujfalussy Amadil, valamint gyermekeik Magda és Klára, Schönpflug Viktor, Császy Etelka férj. Fógel Kálmánná, Lukács József és gyermekei Margit férj. Nádasdy Dezsőné és Lujza testvérei, sógornői, sógorai, unokaöcscsei és unoka húgai, Erős Juliska az elhunyt- gyermekeinek nevelő anyja az összes rokonság nevében is mély bánattal és vigasztalan fájdalommal tudatják gamsenbergi dr. Schönpflug Richárd Szatmárvármegye tiszti főügyészének folyó hó 23-án egy heti szenvedés után életének 57-ik évében bekövetkezett gyászos elhunytát. A megboldogultnak hült tetemei a róm. kath. egyház szertartásai szerint f. hó 25-én d. u. fél 4 órakor fognak Nagykárolyban beszenteltetni és f. hó 26-án d. e. 11 órakor Sárközujlakon a családi sirkertben örök nyugalomra helyeztetni. Az engesztelő szent miseáldozat folyó hó 25-én reggel 9 órakor fog a nagykárolyi róm. kath. plébániatemplomban bemutattatni. Nagykároly, 1913 október hó 23-án. Áldás legyen emlékén. A vármegye hivatalos jelentése ez: Szatmárvármegye tisztikara mély fájdalommal tudatja szeretett tiszttársának, gamsenbergi dr. Schönpflug Richárd vármegyei tiszti főügyésznek érdemes közszolgálata 30 ik évében, folyó évi október hó 23-án történt gyászos elhunytát. Nagykároly, 1913. október hó 24-én. Igaz szeretet és kegyelet őrzi emlékét! A Magyarországi Munkások Rokkant és Nyugdijegyleteinek helybeli fiókja az alapszabályok módosítása ügyében f. év november hó 2-án délelőtt 11 órakor választmányi ülést, ugyancsak ez ügyben f. év november hó 9 én pedig d. e. 11 órakor rendkívüli közgyűlést tart a város tanácstermében, mely gyűlésekre felhívjuk ezúton is a tagok figyelmét.
