Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)

1912-09-19 / 19. szám

XVII. évfolyam.

19. szám,

1913. szeptember 19.

TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP.

MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN.

Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér.

Felelős szerkesztő :

D“ MOLDOVÁN FERENC

A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cimére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér.

II iMsti is Mmiitl.

A szűkös pénzviszonyok következményeit hazánkban mindenki érzi. Természetes, hogy legnagyobb sulylyal nehezedik a szegényebb néposztályokra, az úgynevezett kisemberekre, de azért csapásaitól a gazdagok, a tőkepénzesek sincsenek megkímélve. A máskülönben nagyobbára arisztokrata jellegű pénz, melyet nem sajnálnak a legmagasabb — a »felség« titulussal megtisztelni, igy dokumentálja és egyúttal keservesen érezteti demokratikus voltát, egyaránt sújtván nagyokat, kicsinyeket.

Nem először fordul elő, hogy a pénz zsarnoksága bénitólag hat közgazdaságunkra sőt egész közéletünkre is. A legutóbb lefolyt két évtized csaknem minden esztendejében többször, néha rövid megszakításokkal gyors egymásutánban kötötte le bénitólag a közgazdasági fejlődést. Kellemetlenül bár, de szinte megszoktuk már. Am a mostani pénzszükség elődeitől elüt oly általános kihatásával, aminővel ezelőtt — 1893-ban — csak egyszer találkoztunk, azonkívül pedig konok tartósságával is.

1893 a bécsi hírhedt krach ideje volt. Ez egyszerre elseperte, elfujta mindazokat a széllel bélelt gründolásokat, melyek kapzsi financierek szegény lépre csalt kisemberek krajcárjaiból, forintocskáiból létesítettek. A krachot az idézte elő, hogy a támolygó alapon nyugvó kártyavárak, melyeknek természetszerűen előbb-utóbb ösz- sze kellett omolniok, mind egyszerre dűltek össze, mert egyik a másiknál angazsálva lévén, egyetlen egynek bukása magával rántotta a többieket is, A hatás az egész monarchiában általános volt. Túlzás volna

azt a mostani pénzszükség hatásával egyenlőnek tartani. De ha a kettőt összehasonlítjuk, nem tudjuk távoltartani azt a félelmet, hogy a mostani válság lassan végzi azt, ami a bécsi krach alkalmával úgyszólván pillanat müve volt.

Hazánk legtisztességesebb szövetkezete, mely éveken át ellent tudott állani a szövetkezeteket pusztító áramlatnak, megbukott. Egy fővárosi nagy bank, mely a vidéki pénzintézeteknek legbuzgóbb támogatója volt, már régebben beadta a derekát. Egyéb hitelintézetek — közepesek, kisebbek — hol -bukás, hol csendes felszámolás utján szüntetik be működésűket.

Sorra buknak a kevésbbé jól fundált kereskedők is, nem csekély veszteséget okozván hitelezőiknek, egész kereskedelmi világunknak. A vagyonbukottak közül sokan akadnak, kik a válság által megtántoritva a büntetőtörvenykönyvvel kerülnek összeütközésbe.

Mindez a felfordulás egyre tart, minden nap újabb szomorú szenzációt hoz, ha ugyan még szenzációnak lehet nevezni az intézetek és egyesek oly sűrűn fellépő letörését.

De az egész válságnak mindenesetre legszomorubb jelensége az általános hitelmegvonás, mely legkíméletlenebbül a kis- emberereket sújtja. Ezek kénytelenek valóságos tojástánczot járni, hogy a tönkreme- nésüket elodázhassák.

Még ennél is elszomorítóbb, hogy egyelőre a válság végét sem lehet bevárni. Európaszerte nagy a pénzhiány, Magyar- országnak hitelforrások szerzéséhez alig lehet reménye, ennek következtében, amikor annyira fontos óvatosság a hitelezés körül rettenetes csapássá vált.

Az áldatlan viszonyokat betetőzi az országos csapássá vált rettenetes időjárás. A magyar gazdák reménységeit eláztatja a szakadó eső, elmossák a rohanó árvizek, hiszen sok helyen még az élet is künn hever a tarlókon; a gyümölcs, vidékünk egy fontos és hasznothozó terméke hullik és rothad, igy van a szőlő is, mely pedig nagyszerű terméssel kecsegtette a birtokosokat. Ezek még jobban fokozzák a pénz- szükséget, a fizetésképtelenségeket és vagy a pénzintézeteknek kölcsön utáni ostromlását eredményezik, vagy az intézetek részéről a legmesszebb menő elnézést és várakozó türelmet kívánják,

Örömmel látjuk, hogy városunk szolid pénzintézete a Felsőbányái takarékpénztár nemcsak hogy szépen megállja helyét, hanem eleget tud tenni a hitelkeresök tömegének kamatláb emelés és hitelmegvonás nélkül is. Nemcsak a helybeliek, hanem távolabbi vidékiek is tömegesen keresik fel az intézetet, mely ok nélkül kevés ügyfelét utasítja el. Oka ennek az is, hogy a betétállomány szilárd és emelkedő irányzatú.

Ilyen körülmények között nyugodtan kell bevárni a fejleményeket és kínos gondossággal megszorítani minden kiadást, hogy ekként a bevételek csökkenését némileg ellensúlyozzuk.

Városi közgyűlés.

Rövid tárgysorozattal, jelentéktelenebb ügyekkel tartott rendkívüli közgyűlést a városi képviselőtestület f. hó 7-én. A milyen volt a borón- gós hideg őszi idő, olyan volt az érdeklődés is; kévés városatya, egyhangú határozatok.

Részletes tudósításunk a következő:

A polgármester d. e. 11 órakor nyitotta

Egy faluban igy sirt valaki.

Hajnali dal volt a nevem egykor.

Teli víigygyal, édes remegéssel, Óhajtással, reménnyel, féltéssel.

Most a nevem az alkonyat csendje,

Teli iával, síró lemondással, Fájdalommal, 'néma elmúlással.

Dal, öröm volt; most némaság, bánat.

Ne mondj átok,, ne hívjatok engem,

Ne hívjatok többé — Hajnalkának.

Ne hívjatok a hajnali dallal,

Úgy fáj e dal az éjjeli csendben: Nevezzetek nevem nélkül engem.

Már csak voltam, csak voltam a hajnal; Régen volt, hogy mosolygott az ajkam, Már én vagyok a legbúsabb alkony .. .

Akkor is, ha elpihenek, alszom:

Ajkamon az éjszaka sírása S a nevem: — a nevem síratása.

Magyar Bálint.

Humoreszk.

Angolból fordította : Ifj. Kárpáti Endre.

(.Margit levele barátnőjéhez.)

Brixton, 1908. szept. 10.

Édes Katám,

talán nem is képzelted volna, hogy már itt vagyunk a nyaralóban. Tegnapelőtt érkeztünk anyával és Margit nénivel, aki szegény boldogult édesapának a nővére és Londonban lakik állandóan. Az itteni mesés jólevegő bizonyosan nagyot fog használni édesanyám tüdőhurutjának, ami pedig az én időtöltésemet illeti, legjobban annak örülök, hogy az én kedves (és szép) pici unokabátyám, Walter, a jövő hét végére Ígérte látogatását. Addigra talán több reményt tud nyújtani az állására vonatkozólag. Bizony, drága Katám, csak azon imádkozzál, hogy Walter minél hamarabb jó fizetésű állást kapjon, akkor aztán a te Margit barátnődnél nem lesz boldogabb menyasszony a világon. Ugy-e, örülni fogsz a boldogságomnak ?

Igaz, itt megismekredtünk a nyaralók között egy öreg úrral, akit én úgy a külszin után ítélve 70 évesnek taksálok. Már egészen kopasz, majdnem a gallérjáig ér hátul a homloka, rogyósak a lábai és müfogai olyan érdekesen zörögnek beszéd közben.

Sok időt tölt velünk, amikor a parkban üldögélünk, sőt a verandára is bejött már néhányszor. Elég kellemesen el tudnak vele beszélni anyáék, sót szívesen hallgatom én is és közben arra gondolok, vájjon mi lenne, ha úgy véletlenül megkérné valamelyikünk kezét. Mert annyi bizonyos, hogy nem hiába jön hozzánk. Egyikünk megtetszett neki. Talán anyám. Vagy a Margit néni? Őhozzá inkább illenék kora miatt is. De hát ez csak bolondság. Az én csacsi fejemben születnek ilyen fura gondolatok.

Ezerszer csókol Margit.

*

{Margit második levele barátnőjéhez) Drága Katám,

majdnem belehalok a kacagásba és boldogságba.

Hogy mit kacagok? Te! A Scolombe ur (akiről a múltkor írtam) tényleg beleszeretett Margit nénibe! Képzeld, ma kikérdezte tőlem az életkorát, körülményeit és minden szavamat iszonyú érdeklődéssel leste és szörnyű boldogságot láttam a szeméből. Mikor már egészen belemelegedtünk a beszélgetésbe, a kedélyes téte-á-téte-et megzavarta Margit néni. Bejött és a szavakat más irányba kellett fordítanunk. Azt hiszem, a napokban formálisan meg fogja kérni a kezét.

Hogy miért vagyok én magam is boldog ? Scolombe ur ma megígérte, hogy utána fog járni, neki vannak nagy összeköttetései, valahová nagy wagongyárba be fogja protezsálni Waltert mérnöknek. Hát nem édes, öreg ur ez a Scolombe ? ügy beszél róla, mintha már régen ismerné, pe-