Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1912-05-30 / 11. szám
IXL'VII. évfolyam. 11. széina. 191Í3. máij-u.8 30, FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Eg3res szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : MOLDOVÁN FERENC A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő cimére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Münnich Sándor. A városi tanácsnak egy igen hasznos és tevékeny tagja, Münnich Sándor gazdasági tanácsos vonul nyugalomba. Életkora olyan, hogy nyugodtan megteheti azt, munkabirása, szellemi ereje még soká képesítenék hivatala tovább viselésére. Igaz, hogy állása zaklatott; az erdők ellenőrzése, a város egyéb külső és belső gazdasága, utak, hidak, építkezések felügyelete stb. igen sokfelé igénybe vették erejét, állandóan nyitott szemmel kellett őrködnie a város vagyona felett. De ő megtette kötelességét minden időben. Hűségesen, becsülettel, odaadással sáfárkodott. És most mikor nyugdíjazását másodszor kérte, aggályoskodó lelkiismeretessége hajtotta, hogy talán a város fejlődésével szaporodott teendőket nem lesz képes úgy teljesíteni, ahogy becsvágya és kötelességérzete önmagától megkívánná. A város ismételt kérését nem tagadhatta meg, de sajnálattal engedi ki kebeléből. Távozása veszteség a tisztviselői karra, mert nem csak a város anyagi érdekeit viselte szivén, hanem ott volt mindenütt, a hol a hivatalos város tekintélye, erkölcsi súlya megjelent tagjaiban jutott érvényre. Mig a poros levéltárban buzgó kutatással járult hozzá, hogy a város egy vagyont nyerhessen meg az államtól az ambrio korát élő városi múzeumnak megvetette az alapját és szépen fejlesztette. A város társadalmi életében tevékeny részt vett s a nyaralás ügyének fejlesztésében is nagy érdemei vannak. Most midőn hivatalos működése — a városi muzeum vezetését kivéve — megszűnik, lehetetlen, érdemeiről és a város javára való munkálkodásáról meg nem emlékezni és azt meg nem örökíteni. Az a szerencse, hogy Münnich Sándort csak mint tisztviselőt vesztjük el, mert Felsőbányát nem fogja elhagyni soha. Itt fog köztünk maradni és munkásságát, segítségét továbbra is felajánlotta a város javára. Az ő vonzódása Felsőbányához s a vágy, hogy azt minél boldogabbnak és fejletebbnek lássa, ezután is a közélet felszínén fogja tartani az önzetlen, a szépért és jóért lelkesedő férfiút. Hogy ezt sokáig, jó erőben és egészségben tehesse, adja meg a Mindenhatói Dr. M. F. Levél a szerkesztőhöz. Kuszkó István ki élénken, figyelemmel kiséri az elszármazottak sorsát, levelet irt Olaszországból egy kitüntetett felsőbányái férfiúról. A levelet az alábbiakban közöljük. Felsőbánya szülöttét, Dózsa Jánost, a brassói állami szakipariskola igazgatóját, a király Őfelsége, buzgó és eredményes működéséért kir. tanácsosi cimmel tüntette ki. Három évtized, csöndben, önmegtagadással végzett, nemesítő munkáját koszoruzta meg a királyi kegy. E fénykoszorunak sugarai vannak, mik fényt vetnek Felsőbányára is, hol Dózsa János bölcsője ringott s ahol éveinek legszebbjeit, a gyermekéveket tölté. Dózsa János a köztiszteletbe állt Schuller iparos családból származott. 1876-ban Kolozsvárt nagybátyja, Schuller István kádármester és áldott lelkű neje vette át a tehetséges fiú kiképeztetésének anyagi gondjait. Kolozsvárt és Szatmári végezte középiskoláit, a felsőbb iskolát pedig Budapesten. Ott nyert tanári oklevelet is. Brassóba került s ott maradt máig. Itt minden gondolatát az ipari szakoktatás fejlesztése és a társadalmi élet szervezése kötötte le. Előbbi téren mesés eredményeket ért el. Az igazgatása alatt álló iskola keze alatt nőtt meg. Az országban egyetlen intézet az ipariskolák között, mely internátussal van ellátva. Pár év előtt iskolájáról azt irta nekem Szterényi József államtitkár, hogy a brassói állami szakipar- iskola mintaszerű intézet, első helyen áll az ipariskolák között, díszére válik a magyar iparoktatásnak, becsületére válik igazgatójának, ki egyike az ország első szakembereinek. íme, a legilletékesebb férfiútól is ilyen vélemény hangzott el. Köteteket kellene írjak, hogy a Dózsa sokoldalú munkásságának hasznos eredményeit leírjam. Fontosnak tartom megemlíteni azt, hogy Dózsától példát vehetnek a nemzetiségi vidéken alkalmazott magyar tisztviselők. O a magyarságából soha egy jottányit se engedett. Sót mikor a szászok azzal gyanúsították, hogy ö hitehagyott, mert mint neve (Schuller) mutatja, szász létére magyar érdekek mellett küzködik, tapintatos, felvilágosító magyarázat mellett letette a Schuller nevet s a Dózsa nevet vette fel. Magyarsága, fajszeretete, elvhüsége s munkásságának sikerei, törekvéseinek átAz érdekházasság. — Irta: Erdösi Dezső. — Vándory Kálmán kitépte szivéből életének egyetlen igaz szerelmét és érdekből nősült. Szép, jó és gazdag leányt vett feleségül. Vőlegény- ségének első heteiben majd megőrjítette a lelki- ismeretfurdalás és a szerelem. Mikor a menyasz- szonya szemeit csókolgatta, ö Vilmát látta, amint csendesen sirdogált a szobájában. Mikor a menyasszonya azt mondta: szeretlek, ő Vilma panaszos szavait hallotta. Gyötrelmesek voltak az órák, amiket menyasszonya mellett töltött. Alig várta az esti kilenc órát, mely a szabadulását meghozta és szinte repült az orfeumba, vagy egyéb mulatóhelyekre, ahol ivott, nőkkel adta össze magát. Ez jót tett neki. Ilyenkor nem bántották az emlékek. Vándory alapjában véve praktikus gondolkozásu ember volt, hiszen ha nem lett volna az, nem szakitott volna Vilmával. Éjjel nőkkel szórakozott s mert jó gyomra és forró vére volt, mulatságát lelte a dorbézolásban. Nappal, józanul pedig egyre azt fontolgatta, hogy mi mindent fog kezdeni a hozományával, miként fogja hasznára fordítani leendő felesége családjának előkelő összeköttetéseit. Az emlékek később csak a menyasszonya oldalán kínozták, a mikor is semmi olyan nem történt vele és semmi olyanra nem gondolhatott, ami lekötötte volna érdeklődését. Legkinosabban olyan napokon érezte magát, mikor Vilmával találkozott, aki messziről kikerülte. Ilyenkor utána akart rohanni, hogy mindent jóvá tegyen, egyszer-kétszer már meg is indult az elhagyott szerelmes felé, de a harmadik lépésnél mindig feltámadt az energiája és vérző szívvel visszafordult. A menyasszonyához ment, akit nem egyszer sírásra fakasztott rossz kedvével, szórakozottságával. Lassan-lassan azonban beletörődött a sorsába. Vilma elutazott s Vándorynak jól esett a gondolat, hogy nem találkozhatik vele. Kezdte elhagyogatni az éjjeli mulatozásokat s éjjel az ágyban is arra gondolt, hogy házassága révén milyen jól gondoskodott a sorsáról. Kezdett neki jól esni a tapasztalás, hogy emberek, akik eddig alig vették észre, most nyájasak és közlékenyek iránta s a kollégái, barátai minduntalan célzásokat tettek a jó házasságra. — Ja, te könnyen teheted, mert nagy pénzt kapsz. — Könnyű annak, akinek Krisztus a barátja. Nagy volt az öröme azon a napon, amikor észrevette, hogy a menyasszonya tulajdonképpen szép, kedves, müveit nő, akivel egy bankigazgató vagy képviselő sem vallana szégyent. Hiúságának hizelgett, hogy ez a kiváló teremtés, akinek kezéért annyian versenyeztek, őt választotta ki, őt szereti. Bizonyára szereti úgy, mint Vilma, Filozofálni kezdett, hogy elvégre a nő csak nő, egyik olyan, mint a másik, ha szép és fiatal, de óriási a különbség a gazdag és a szegény leány között. Nap-nap után mind határozottabban alakult ki a lelkében ez az okoskodás, nap-nap után mind több érvet tudott felhozni a maga igaza mellett. Egy napon már arra is gondolt, hogy Vilmát előbb-utóbb úgy is megunta volna, mert a házasságban a szegénység nagy ellensége a szerelemnek az olyan embernél, aki utálja a szegénységet. Ezen a napon történt először, hogy igazán melegen csókolta meg a menyasszonyát, egész éjfélig ott maradt nála és sokat kacagtak. Esküvő előtt egy nappal kezébe nyomták a hozományt és Vándory meg volt győződve róla, hogy ez életének legboldogabb napja. Vilma eszébe sem jutott. Esküvő után nászút, nászút után bevonulás a gazdag emberek társaságába a kedves és bájos asszonyka oldalán, színházak, estélyek, zsurok, nagy, jövedelmező vállalkozások, derű és bőség mindenütt, ahol megfordul az ember, tekintély és megbecsültetés mindenek részéről — Vándory élete csupa kellemesség volt és öröm. A felesége iránt, akinek mindezt a szépet és jót köszönheti, őszinte és meleg hálát érzett s ha csókjai nem is hozták lázba, mint azé a másiké, meg volt győződve róla, hogy feleségét szereti. — Ez az igazi háztartási szerelem, gondolta magában. Nem lángol, nem éget, de szelíden melegit. Érzést visz a szívbe, de egy percre sem homályositja el a józan észt. Benső és meghitt lett a házastársak viszonya, amikor felesége legénykori viszonyai iránt érdeklődött, habozás nélkül mondotta el Vilmához való nagy szerelmének történetét, még azt is, hogy még vőlegény korában is szerette öt, bánkódott utána. Aztán össze-vissza csókolta az asszonyát, pajzánságokat súgott a fülébe, az asszony nevetett és megbocsájtott neki. Másfél év múlva — akkor már három tag
