Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1912-03-07 / 5. szám
XVII. évfolyam. 5- SZfllTL. 191S. Métrains T', TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. | A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére \ Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá- | ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Közéletünk. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. ; Egyes szám ára 20 fillér. ........r-i.....................................■.......... Fe lelős szerkesztő: DR MOLDOVÁN FERENC (Nk.) Az egész magyar közélet úgy hullámzik, mint valami háborgó tenger. Ahogy a Balatonnál nem tudja senki, még akik a környéken laknak sem, hogy miért háborog hirtelen és miért csendesedik le megint minden átmenet nélkül, úgy nem tudjuk azt sem, hogy a magyar közélet tengere miért háborog. Hiszen a közvetett okait ismerjük és tudjuk. Tudjuk, hogy gazdaságilag és technikailag elmaradottak vagyunk, tudjuk, hogy horribilis drágaság van minden vonalon és hogy a megélhetési viszonyok aránytalanul nehezebbek, mint bármely más országban, de közvetlen okait nem látjuk. Azonban megértjük. Értjük, hogy mint a kazán gőze hosszú ideig sistereg, azután egyszerre kitör, úgy a magyar közélet, a magyar rendek és osztályok lelke, kívánságai hosszú ideig sisteregtek, végre most mind több és több tör ki. Egész Magyarországon különféle mozgalmakról hallunk és kapunk hirt. A társadalomnak egy olyan osztálya mozdult meg, amelyet eddig csak úgy ismertünk, hogy legfeljebb a képviselőválasztásoknál mozdul meg. A középosztály megmozdult. Először hallatszott az állami tisztviselők mozgalma. Az ó hangos szavuk felébresztette a magyar közoktatás szolgáit, a tanítókat és tanárokat. És ezekre a mozgalmakra, amelyek az állam — mint fizető gazda — ellen irányultak, visszhangként megindult a magánalkalmazottak, kereskedelmi alkalmazottak, magántisztviselők mozgalma is. Az, hogy ezek a fix fizetésből élő emberek is megmozdulnak, hirtelen nagyon elmélyítette a mozgolódások jelentőségét. Az állami tisztviselők szerte a világon mindenütt elégedetlenek és legtöbbnyire állandóan van valami kívánnivalójuk. Az ö mozgalmukat, amely most kissé hangosabb lett, csak az eddigi csöndes mozgalom folytatásának is lehetett gondolni. De a magántisztviselők és egyáltalában a magáncégeknél fixfizetéssel alkalmazott egyének mozgalma már valami uj, valami olyan dolog, ami éppen a mai viszonyok rosszaságát, elviselhetetlenségét jelzi. A fixfizetés- böl élő emberek közül jobb helyzetben vannak azok, kik magánosoknál dolgoznak, mert a fizetésük nagyobb és a követeléseik reálisabbak. Hiszen az állami tisztviselők követeléseire a miniszter teljes nyugodtsággal és igazsággal felelheti esetleg azt, hogy az államnak nincs pénze. Hiszen az állam nem nyerészkedésre alakult társaság, ha nincs elég jövedelme, akkor nem tud adni alkalmazottainak fizetés emelést. De a magáncégek és társaságok czélja igen is mennél nagyobb nyereség, egy nagy nyereséggel dolgozó bank, vagy egyéb magánczég alkalmazottai pedig jogosan és sokkal köny- nyebben érvelve kérhetik, követelhetik fizetésük emelését. Es a magánhivatalnokok mozgalma, amely most mind és mind erősebb lesz, még valami érdekes dolgot kiváltott a magyar közéletből. Megmozdultak azok az emberek, azok az osztályok, amelyek nem fixfizetésből, hanem tiszteletdijból szerezik a jövedelmüket. Az ügyvédekre és az orvosokra gondolunk. Amig az állami és magántisztviselők, tehát a fixfizetésü emberek mozgolódtak, addig még el lehetett simítani a dolgot, el lehetet hallgattatni azokat, akik e mozgalmakban az ország közéletének romlását látták, de most, hogy két olyan testület, két olyan független testület, mint az ügyvédek és orvosok kara, harcbaszáll az anyagi jóllétért, most már komolyan foglalkozni kell ezekkel a mozgalmakkal és komolyan kell okaikat kutatni. Szerintünk ezeknek az okoknak kutatása közben az egész magyar közélet sok furcsaságára fog ráakadni a kutató. És az a sok furcsaság, amit talál, az meg fogja okolni ezt az érthetetlen hullámzását a magyar közéleti tengernek. II Itltli-Mi Malira esiiiys más. A kuliura súlypontja nálunk az irodalomban van. Mis szóval az irodalom nálunk az a diszruhás testőr, ki a kuliura kapuit nyitogalja számunkra. Az irodalom az egyetlen művészi törekvés, melyre rámondhatjuk, hogy kellő virágzásban van. Ezzel nem akarjuk lekicsinyelni a festő művészetet, mely ma már szintén elsőrangúvá küzdötte ki magát, de konstatálnunk kell, hogy a magyar élet minden kinyilatkoztatása az irodalom által történt s hogy a festészetben nyilvánuló akarások is elsőbb az irodalom által váltak ki s olvadtak a nemzet leikébe, öntudatába. H°gy egy speciell, egyirányú akarás művészetté váljon egy nemzet lelkében, szükséges, hogy az akarás, e célkitűzés öntudatos legyen. Az egyén művészete azonban mindig szubjektív, de a nemzet, a társadalom öntudatos közfelfogásából, közérzületéből meríti táplálékát. Annál is inkább, mert az alkotó egyén csupán felszinre Veneziai hangulatok. i. A Fiúméból Veneziában haladó hajó az ebéd ideje körül éri el azt a pontot, a hol köröskörül a végtelen tenger kékeliik. Egy óra hosszat elveszítjük a partokat. Az istriai sziklás kopár dombok a látókör alá hullanak, az áhítozott olasz partnak még nyoma sincs. így csak a tenger gyönyörűségeit élvezzük; a vakító széles ezüst sávot, melyet a végtelenből egész hajónkig vet a nap forró sugara, a másik oldalon a mély kék vizet, melyen az apró fodrok táncolnak és kisimulnak felváltva. A szép látvány rabjait a hajó harangja zavarja meg, mely ebédre hívja az utasokat. Az ebéd még magyarosan levessel kezdődik, de az olajos ételek közül is felvonul egyik másik. Ez az első olasz barátkozás és hangulat, meg az olasz lirák és centesunik, miket a »főur« koronák és 20 filléresek helyett a magyar pénzből visszaad. Az ízletes ebéd után alig ittuk meg feketénket s füstöltük el jó magyar szivarunkat, a gyerekek ujjongva kiáltják az étterem lépcsőjének tetejéről, akár csak Kolumbus matrózai: föld! fold ! Egy halvány párás vonal mutatja, hogy közeledünk a szépséges idegen országhoz. * v A hosszú hullámtörő gát mellett elsuhanva hajónk beér abba a csatornába, mely a Conal Grande folytatása. A vágyakozó izgalom eléri tetőpontját. A hajósinasok már minden podgyászt felhordtak a fedélzetre s az utasok egymás mellett szorongva keresték szemükkel a Companilét, melynek teteje most úgy nézett ki az álványer- dőtől, mely tetejét körül fogta, mintha szögletes főkötöt húztak volna fejére. Két oldalt a parton alacsony füvei benőtt erődítések látszanak, nem legjobb szándékkal az osztrák sógor esetleges terjeszkedő vágyaival szemben ; mi alatt ezt elgondoltuk, a balpartról egy kis csónak röpül hajónk felé egy altiszttel, ki a hajó Írásait átveszi és két rokonszenves alakkal: a fináncokkal. A csónakot az átdobott kötél vontatja magával, mig a katona feladatát elvégzi, azután leszáll a csónakba s szabadon bocsátva vissza evez a parti laktanyához. Hajónk ezalatt jobbra tér, balra hagyva a Lido távolabbi épülettömegét. Nagymosást tartó hadihajók és torpedók emlékeztetnek arra, hogy az idegen nagyhatalom féltve őrzött kincséhez értünk, melynek körvonalai kezdenek teljes pompájukban kibontakozni. Jobbról a Giardino Publico, a veneziaiak gyönyörű parkja zöldéi, azontúl Garibaldi széles utcájában pillanthatunk be, a hol az emberek olasz módra majdnem az utcán élnek, nagy zajjal, de kevésbé illatosán. Oanan kezdődik a Riva Schiavoni színes palotáival, hoteljeivel egészen a Doye palotáig. A Conal másik oldalán a Giorgio és Dela Salute templomait és azokat körülfogó épületeit pillantjuk meg. A hajó már csak lassan halad, siketitő zajjal, eresztik a horgonyt lefelé, még egy nehány perc s a Piázet- tával szemben megállunk. Ekkorra már ott nyüzsög a fekete gondoláknak egész tömege, hogy az utasokat partra, vagy távolabbi szállódákba vigye. A vámvizsgálat gyorsan megy, tudja jól az olasz, hogy ide csak pénzt hoznak s elmenni szoktak tele kofferekkel. Mi nem siettüak a kiszállással; a lebilincselő látványra, melyet a nyugvó nap bíbora bearanyozott, lelkes megilletödés vett erőt rajtunk, a szépségeknek bűvölő hatása; csak mikor a gondolások ránk pisszegtek és fütytyentettek, indultunk a hajó lépcsőjén le, hogy szállódánkba vitessük magunkat. * Óh ti verőféoyes reggelek a Piazza Sau Markon a Florian kávéház kerek asztalkája mellett 1 Olyan ez a tér, mint egy gyönyörű terem, melynek tetőzete a sötétkék égbolt. A Márkus templom kupolái, márvány portáléja az ágaskodó borzos lovakkal fényben úsznak, az aranymozaik képek élénk színei meghazuttolják korukat. A hatalmas standordokon függő olasz zászlók, a felröppenő fekete galambsereg magkapó látvány; ebben a környezetben valami csendes megelégedettség fogja el az embert, örül minden uj képnek, kéjjel szívja be a tenger felől áramló tiszta levegőt. Itt találkoznak és reggeliznek az emberek, mielőtt elindulnának körútjukra a városban. Az a kis félóra, mely szemlélődéssel,
