Felsőbányai Hírlap, 1912 (17. évfolyam, 1-26. szám)
1912-02-22 / 4. szám
Fels óbányai Hírlap 2. Olvastatott a Ganz-cégnek a bányakincstárral kötött szerződése s előterjesztetett a gazd. és pü. bizottság véleménye. Közgyűlés a gazd. és pü. bizottság javaslatával megegyőzőleg az elrendelt névszerinti szavazás után egyhangú határozattal kimondja, hogy a szerződést, mely a bányakincstár és a Ganz-féle villamos- sági részvénytársaság között a nagybányai kereszthegyi és veresvizi, a felsőbányái zúzó és bányamüveknél és a fer- nezelyi kohóknál szükséges összesen 500 HP. villamos áram szolgáltatása iránt köttetett s mely áramot a Nagybánya és Felsőbánya város tulajdonát képező telep fogja szolgáltatni, elfogadja s polgármestert megbízza, hogy tekintettel az ügy sürgősségére a szerződést azonnal aláírhassa. A régi privilégiumok ára. Boldog régi jó idők! A nagy királyok kegye privilégiumot adott a felsőbányái polgároknak és ezek nem fizettek semmit, kiváltságos jogaikat szabadon gyakorolhatták és minden ügyüket magok intéztek el! A valóság azonban egészen másképen festett! Minden városi privilégium drágán meg lett véve és ezeknek gyakori megerősítése, mire feltétlen szükség volt, újra meg újra rengeteg pénzbe került. Ezen szomorú tényt a következő sorok bizonyítják. II. Lipót király 1792-ben meghalt és I. Ferencz lépett a trónra. Mária Terézia óta a város szabadalmai nem voltak megerősítve és mind sűrűbben feszegette a kamara és a helytartóság ama kérdést, váljon joga van-e a felsőbányái polgárnak a maga kiváltságaihoz ? így okvetlen szükségessé vált a privilégiumok megerősítése, és a város a küldöttséget a főbíró vezetése alatt a királyhoz küldte. 1793. szeptember 30-án elindult a felsőbányái küldöttség és már október 15-én Bécsben volt. Legelső teendőjük volt, hogy az ágenst* felkeresték, de ezt * A vAros Bécsben, Pesten, sokszor Pozsonyban is egy-egy ügyvivőt (ágens) tartott, kik részint a magasabb hivatalokban a város ügyes-bajos dolgait kijárták, részint figyelmeztették a várost, ha valami ellene készült, mi, sajnos, nagyon sokszor előfordult. Marsch! — beszélt a káplár és puskáikat vál- lukra vették, minket közrefogtak és . . . kisértek a városba. Próbáltunk beszélni, magunkat kimagyarázni. De hiába! Nem válaszoltak és hallgatást parancsoltak. Hogy micsoda utunk volt! Még most is fázom, ha rágondolok. Az előzményekből azt kellett gondolnunk, hogy kémeknek tartottak bennünket. Azt meg jól tudtuk, hogy a kémmel háborús időben röviden elbánnak: golyó vagy kötél! Hozzá még nem is hallottak a mi hazánkról semmit a mi katonáink. Mi lesz velünk ? A parancsnok elé vezettek bennünket. Öreg, marcona kinézésű ember. Röviden kezdte velünk. De hova-tovább, engedett merevségéből. Később igazi jóindulatot tanúsított irányunkban. Kérdéseire elmondtuk mi járatban vagyunk. — De hát itt most nincs iskola. Mit kerestek itt, főleg a harctéren ? — Bádenben jártunk. Párisba készültünk. Utbaesett Strassburg. Minden cél nélkül. Okmányunkat kérte. Útlevelünkkel nem elégedett meg. Útlevelet könnyű szerezni mástól is. Elővettük kiküldetésünkről szóló hivatalos okmányunkat. Azt meg el sem tudták olvasni. Magyar szót még nem hallottak. A parancsnok elindította egyik káplárt, hogy keressen valakit, aki magyarul tud. Mig az odajárt, egy teljes, kínokkal teljes óra elmúlt. Hozott | nem találták otthon, 22-ig unatkoztak a császári városban, mig az ágens haza nem került és nekik a királynál az audienciát kieszközölte. A felsöbányaiak a királynak 3000 forintot egy ezüst erszényben (aranynyal kiverve) nyújtottak át, ki azt legkegyesebben el is fogadta és úgy nyilatkozott, hogy az elődei által jóváhagyott privilégiumokat ó is meg akarja erősíteni, ha az ó hivatalos fóruma ezt korszerűnek találja. Tehát a felsőbányái ügy rendes útra lett terelve: csakhogy ennek a rendes útnak nagyon sok fóruma volt, és minden fórumnál sok embert és minden embert személyesen kellett kézzelfoghatólag informálni. Az ágens tanácsára a császári kancelláriában a privilégiumról egy hiteles másolatot vettek ezt benyújtották az első fórumhoz, és miután a megerősités elnyeréséig Bécsben nem maradhattak, bízván az ágens becsületességében és őt ellátva pénzzel, az eredeti privilégiummal haza utaztak. A privilégium másolata először a Magyar országos kancelláriához került, onnan a Dicasteriumba, „amely O Felségének minden ditioinak főkamarája“, azután a »Consiliumba«, hnnnan visszakerült a Magyar országos kancelláriába. Ez áttette az ügyet »pro danda opiniöne« a causarum regalium directorhoz, aki ezt tovább küldte véleményével együtt a magyar országos Cancelláriához, honnan az »expeditióba« került, mig végre előterjesztették aláírás végett a király elé. Visszafelé ugyanazon kacskaringós utón ment. Ezen komplikált hivatalos gépezet rögtön felmondta a szolgálatát, ha az egyes részei kellőképpen nem voltak kenve, az akta oda szorult valami poros csomóba és a fél az utolsó ítélet napjáig várhatott a priviligéium megerősítésére, de igenis valamelyik four zsebébe potytyant és a hajdani szabad polgár szolga lett! Számtalan magyar ember siratta meg szabadságát igy! Azalatt küldöttségünk Pestre utazott és az ottani ágens őket Nyisznyánszki György a causarum regium directorhoz vezette, ki átvevén az ajándékokat, szívesen fogadta a felsőbányaiakat és mindent megígért. Alig érkeztek haza, már jött a levél Bécsböl, hogy küldjenek minél előbb pénzt, mert az ügy fennakadt. De a városi valami tanárt, aki törve beszélt magyarul. Azt megeskettette, hogy híven fordítja le az okmányt. Megint egy keserves félóra. Most meg az volt a baj, hogy az én tartózkodási helyem Gmünd, kollegámé pedig Karlsruhe volt. De hát a jó parancsnok ezen ; is segített. Megindult a telegrafálás: a polgár- mesterekhez és képezdei igazgatókhoz. Szerencsénkre mind a ketten be voltunk jelentkezve a városi hatóságnál is. Megint egy keserves óra, mig a válaszok megjöttek. Ejfél felé járt az idő, mikor behivatott bennünket a parancsnok. — Mehetnek! — szólt. — De iparkodjanak mielőbb a várost elhagyni. Nem turistáknak való hely ez. Es önöket gyanúsaknak tartották. Mióta a várost járták, figyelemmel kisérték önöket. Tehát menjenek minél előbb, mert esetleg nem találnak engem — és röviden végeznek önökkel. Szabadok voltunk. Az éjjeli vonattal otthagytuk Strassburgot. Ez jutott eszembe, mikor Lux kapitány esetét olvasgattam. Még azt jegyzem meg, hogy a szállásért pár órára 8 frankot, vacsorára egy szelet sültért 4 frankot, egy fél Schoppen (negyed liter) borért 3 frankot, egy kenyérért 20 pfenniget fizettünk. Ez volt a legdrágább és legveszedelmesebb kirándulásom életemben. kassza üres volt, nem volt egyéb hátra, mint az egyes polgárokra adót kivetni (volt ház, mely 200 forintot fizetett) és a beszedett pénzt az ágensnek küldték. 1794 tavaszán újra küldtek pénzt, de a nyár is elmúlt és a privilégiumnak se hire se hamva nem volt. Niedermayer városi jegyző felutazott és csakhamar kiderítette, hogy a pesti ágens nem csinált semmit. Ezt elcsapta és egy újat fogadott, kivel együtt azután az egyes intéző köröket »informál- tatta«. Végre 1795. márczius elején jött a hir, hogy a privilégium alá van Írva és az expeditióban fekszik, de annak kiváltására 3000 forint szükséges. Ezt is megküldték és úgy télfelé megérkezett a drága privilégium megerősítése. A király kapott 6000 forintot, az első küldöttség költsége volt 1478 frt 28 kr, a bécsi ágens kapott 96 aranyat saját személyére és 2975 frt 15 krt költségre, a pesti ágensnél elveszett közel 2000 frt, az uj csak 20 aranyat kapott stb., úgy, hogy az összes költség 14384 frt 28 kr volt, ami a mai korban is sok pénz, hát még akkor, mikor egy font hús 4 kr. (juhhus 3 kr.), szalonna 10 kr., egy marhának az ára 8 frt volt. Ha ezeket az árakat a mai egységárakkal egybevetjük, ezen összeg mai értéke 10^22 forint, mit a lakosság fizetett. De csak ezután jött a fekete-leves. A kamara csakhamar reá jött, hogy ezen rengeteg nagy összeget a polgárokra kirótt adóban vették be, azért rögtön beszüntette a nagybányai inspectoratusnál a Felsőbánya részére utalványozott fizetéseket és a szatmári, nagykárolyi és nagyváradi állami és hadügyi pénztárakat utasította, hogy a sarczot egyenesen a polgároktól kell behajtani, miután ők maguk vétkeztek a privilégium ellen s igy megszűnt minden szabadság. Volt nagy ijjedtség és riadalom a városban. Újra falküldték a főbírót egy küldöttséggel a császárhoz, természetesen alig tudták most már az útiköltséget összehozni és keservesen panaszolták a lakosok, hogy miképpen akarják újra megsarczolni. De ott is már tisztább szellem lengett, a franczia forradalom hatása Bécsig is elért és a hivatalnoki önkénynek, zsarnokságnak, a nagy urak kapzsiságának vége volt. Kemény dorgatorium jött a kamarához és a helytartósághoz, hogy hagyják békében a szegény felsőbányái polgárokat és tartsák tiszteletben a királyi privilégiumokat. A költség azzal szaporodott és ha meggondoljuk, hogy ezen privilégium hatszor lett megerősítve, (hat király erősítette meg és hagyta jóvá újonnan) könnyen ki lehet számítani, mennyibe került ezen kutyabőrös okmány a városnak. Bárki áhítattal győződhetik meg arról múzeumunkban! Ugyanakkor a negyedik vásárt is akarták kérelmezni, hogy egyköltséggel menjen, de ezt az udvari Cancellária kereken visszautasította és igy a negyedik vásár engedélyezése szintén ezeken a hivatalos apará- tusokon keresztül ment, mig végre ezt az okmányt is a király aláírta. Miután már nem olyan fontos privilégium volt, a költség is kevesebb volt; a 344 aranyan kívül a kiváltsági összeggel — mi mindig egyforma volt — és egyéb kiadásokkal együtt 4720 forintba került, mit a mai érték szerint körülbelül 37760 forintba lehet venni. így is elég drágán fizették meg ezen vásárszabadalmat, az ötödik, hogy az utódok jogukban biztosítva legyenek. Tehát nem kegy, vagy ajándék volt az, amit őseink
