Felsőbányai Hírlap, 1911 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1911-09-07 / 18. szám
Felsőbányái Hírlap volt megtartani a birtokot. Ma éppen megfordítva áll a dolog. Könnyebb megszerezni, mint megtartani a birtokot; mert nincs, aki megtartsa. És ami a dologban reánk, magyarokra nézve elszomorító, az az, hogy főleg román kézre kerül a magyar birtok, amelyet tulajdonképpen nem is a túlnyomóan szegény oláh paraszt vesz meg, hanem a közismert román pénzintézet, az »Albina«, az »Aurora«, a »Persely«, amelyek egyenként és együtt mindmegannyi pénzsegélyforrásai, talpraállitói, elfoglalt pozíciójukban megerősitői a hova-tovább több és több tért foglaló románságnak, amely nem is annyira a föld forgalmi értékét, a föld termő- képességét vagy az évi terméshozamot veszi tekintetbe, mint inkább azt, vájjon a magyar kézen levő föld egyáltalában véve eladó-e vagy nem ? Mert ha igen: megveszi azt bármi áron is! És — hiába — ebben a folytonos, céltudatos és következetes magyar birtokvásárlásban a román nemzetiségi politika nyilvánul meg. Akié a föld: azé az ország! Felsőbánya város külső képe a két évtizeddel ezelőttihez képpest félreismerhetetlenül a modern irányú haladás bélyegét viseli magán. Be vagyunk kapcsolva a világforgalomba. Van vasutunk, vízvezetékünk; villamos világításunk, közvágóhidunk, közfürdőnk, uszodánk, jégpályánk, turisztikánk, Lawn-Tennis-ünk stb. Főutcáink járdakövekkel vannak lerakva; a járdák szélei fákkal szegélyezvék. Piacunk, egyikmásik utcánk burkolati kővel van kirakva. Egyszóval: a sok évtizedes mulasztások a haladó kor szellemének megfelelően mind, mind pótoltattak. A város, mint erkölcsi testület, anyagilag és szellemileg ma még emelkedőben, legalább is megfelelő színvonalon van. Ezt eltagadni, elvitatni nem lehet. De kérdem: mit ér a modern irányú anyagi és szellemi emelkedés, fejlődés künn és benn, ha az a magyar lakosság, amely egykor a virágzott bányák műveléséhez beözönlött szász és tót nemzetséget magába szívta; fejlett iparával, kereskedésével, túlnyomó lélekszámával magába olvasztotta s rásütve a magyar jelleg bélyegét, szivben-lélekben egyaránt magyarrá tette: évrŐl- évre apad és egyre csak apad? Kinek, miért fejlesztjük ezt a várost? Idegeneknek? Fogy, apad a város lakossága rendezett tanácsú jellege mellett. Minő arányokat fog ölteni az apadás majd később, ha mi, a mai vezetésben szerepet játszó tényezők a természet örök törvényének érvényesülése következtében elköltözünk innen az örökkévalóság hazájába? Örök álomra zárván le szemeinket, mielőtt intézmények létesítésével megerősítve, biztosítva látnánk e város rendezett tanácsú jellegét; mert csak erről lehet szó; ez a létfeltétel. Az anyagiakban erős, de magyar intellec- tualis erőkben fokról-fokra fogyatkozó város kikkel és hogyan fogja megtartani mai rendezett tanácsú jellegét ? Mert nem közömbös az, hogy milyen jellegű marad ez a város! Mert ha e város az értelmi erők megfogyatkozása következtében akarva nem akarva kénytelen lesz nagyközséggé alakulni egykor: legott elvesztett mindent. E város összetételében minden lesz, csak magyar nem lesz többé. Ez holtbizonyos. A magyar kormánynak kellene végre- valahára megszívlelni a már sokszor felhangzott jajjainkat, panaszainkat. Hiszen oly sokszor kértük már, hogy Felsőbányát, ezt a kicsiny, de lelkes magyarság védőbástyáját; ezt a románság hullámveréseitől köröskörül ostromlott kis magyar szigetet mig nem késő: meg kell menteni. A magunk erejére támaszkodva gyengék vagyunk megmenteni e várost a magyarságnak. A mindenható kormányhatalomnak kellene hónaljunk alá nyúlni, támogatni, nem engedvén ezen ősrégi bányavárost elmerülni a románság tengerében. Nekünk, a város mai vezető embereinek, ha Felsőbányát eddigi magyar és főleg rendezett tanácsú jellegében megtartani s mint ilyet utódainknak átadni akarjuk: kötelességünk ismét felvenni s tovább folytatni a kormánynál a kilincselést és zörgetést mindaddig, amig végre kérelmünk az intéző körök szivéhez utat talál; amig meghallgattatunk aziránt, hogy Felsőbánya az elhanyatlott magánbányaipar helyett valami állami, vagy államilag subventionálandó magániparvállalatot kapjon; ami lehet dohánygyár, papírgyár, posztógyár, vagy bármi néven nevezendő gyár, amely legalább is 600—700 munkást évente állandóan foglalkoztasson és amely gyár a lakosságot — létfeltételt biztosítván neki — ide kösse, ide rögzítse fiait a szülővároshoz. Ha az állami kormány továbbra is ridegen elzárkózik annak elismerése elől, hogy e város itt, a végvidéken, a magyarság védőbástyája, a nemzeti eszme letéteményese, az állam politikai őrállomása, amely itt egyaránt kultur- és politikai missziót teljesít s igy megtartása és megerősítése magyar állami és nemzetpolitikai feladat; ha városunkban valamely állami, vagy magán részvénytársasági gyár nem létesül; ha városunk az állami kormánytól kir. járásbíróságot, kir. adóhivatalt, pénzügyőrségi szakaszt, állami polgári iskolát nem kap, amely intézményeknek eddigi hiányát és szenvedett hátrányát nagyon is érezzük: én ezen intézmények létesítése nélkül Felsőbánya jövőjét, mely reá vár, nagyon sötét színben látom. Azt az optimistát, aki kedvezőbb színben látja városunk jövőjének hajnalhasadását, arra kérem: legyen szives és adjon nekem is abból a rózsaszint mutató szemüvegből. Hálás leszek érette! Pap Márton. Polgármestereink a drezdai kiállításon. Aki nem volt szem- és fültanuja annak a lelkesedésnek, melylyel azon magyar vándorcsapatot Drezdába fogadta, amely városainkból kiindult, hogy a drezdai hygienikus kiállítást saját tapasztalataiból tanulmányozza, az nem is tudja kellőképpen értékelni, hogy minő okos dolgot cselekedtek azok, akik elmentek világot látni, észlelni és tanulni. Mielőtt rátérünk arra, hogy mi mindent láttak a világjárók Drezdában, foglalkozzunk kissé a külsőségekkel, annál is inkább, mert e sorok írója volt az, aki a drezdai intéző körök figyelmét a magyar polgármesterek látogatásának nagy jelentőségére irányította s kivette azt, hogy a fogadtatás ünnepélyes színezettel bírjon. Julius és augusztus hónapokban Drezdában a kiállítás alkalmából 600, mond és ird hatszáz kongresz- szus ülésezik. Nagyon természetes, hogy lehetetlen feladat lenne a hivatalos körök részéről mindezekkel foglalkozni. Nem lehet csodálni, ha az intéző körök már valóságos apáthiával nézik a kongresszus-özönt s nem avatkoznak dolgaikba, A magyar polgármesterek látogatásának hire is csak akkor keltett emótiot a drezdai városházán, amikor a vezető férfiakkal megértetnem sikerült, hogy itt nem sablonos látogatásról, a kiállítás csoportos megtekintéséről, hanem arról van szó, hogy a szövetségben élő Magyarország kultúrahordozó városainak első tisztviselői jönnek el a távol idegenből, hogy a német kultúrát tanulmányozva, annak hírét és vívmányait elvigyék a legtávolabbi erdélyi városba is. Erre azután megmozdult a német önérzet s e perctől kezdve lelkesedni kezdett a dologért s e lelkesedés tüze átcsapott a korlátokon azon a hivatalos fogadtatáson a kiállítás Esplanade terasszán, ahol először látta vendégül Drezda város tanácsa a magyarokat. Gyönyörű látvány volt e testvéri barátko- zás a kultúra, a haladás jegyében, annál szebb értékesebb, mert magyarjaink akkor már végig járták szakavatott vezetéssel a kiállításnak egy részét, láttak s hallottak oly dolgokat, melyeknek hasznát fogja látni a vezetésük alatt álló közönség. A látottak és hallottak alapján ünnepelhették ezt a világra szóló szakkiállítást, amelynek részleteire későbbi cikkeink során fogunk visszatérni, amely kiállítás a maga magas tudományos színvonalával csak a német alaposság s tudás tudott megteremteni: Végrehajtani pedig csak oly nép, amely mint Drezda polgár- mestere e sorok Írójának mondotta állami háztartása 22%-át áldozza hygienikus célokra. A magyar városok kiküldöttei f. hó 10-én gyülekeztek a kiállítás főbejáratánál: itt két csoportra oszlottak s igy indultak tanulmány- utjukra. Minden csoportot a német tudományos világ egy-egy büszkesége kalauzolta az egyes pavilonokon végig. Minden osztályban váltakoztak a vezetők, aszerint, kiknek mi a szakmája, íme a német alaposság. Nálunk mindenki ért mindenhez s akiknek a sors vezető szerepet adott, annak megadta a hozzá való észt, hogy árkon- bokron keresztül vezethessen. A német vezető beérte azzal, hogy az ő szakmájába vágó osztályt magyarázza meg bő tudással, de szerényen félreáll s átadja a vezetést más szakembernek mihelyt a legközelebbi osztályhoz ér. Pedig a drezdai műegyetem tudós tanára, aki élvezetes s mindent felölelő tudással vezette pl. a társaságot a modern városépítészet osztályán végig, a szomszédos osztályban épp oly otthonos, építész létére, mint abban, amelyben keresztül vezetett. Városaink vezetői végig járták a város- építészet, a fűtés, szellőztetés, a vízellátás, a hus- és tejvizsgálat, a kanalizáció, a vizlevezetés, a kis lakásokat épitö osztályokat; megnézték az iskolát a csecsemőt az ifjúságot gondozó hygieni- kusvédelmi és munkásjóléti intézményeket; végigjárták a sportpavilonokat, lelkesedni mentek a magyar pavilonba, ahol a gyermekvédelmi intézmények még a kritikus németeknek tetszését is kivívták. Itt megörökítették magukat a csoportképeken. Azután tovább indulva megnézték a csodás pavilont »Der Mensch«: megtekintették a történelmi kiállítást, végig járták a ragályos betegségek pavilonját, ahol megelégedéssel láthatták, hogy a német tudomány mily csodálatos módon kezdte ki a betegségeket s vitt irt legtávolabb az Afrikában az álomkórban s sárgalázban szenvedőknek. És a legrettenetesebb kór plasztikáit szemlélve s megtapasztalva az ugyancsak ott feltüntetett gyógyfolyamatokat, egy- egy hódoló pillantást vetettek arra az arcképre, amely az emberiség egyik legnagyobb jótevőjének, Ehrlich tanárnak vonásait tünteti fel. Innét átkanyarodtak a közlekedési pavilonba, ahol különös érdeklődést keltett a kivándorlási osztály a maga bajaival s azok orvoslására szánt intézményeivel, feltűntek a modern közlekedési eszközök a maguk gyakorlati voltával. Áttérve a szomszédos pavilonra a fürdők és ásványvizek kötötték le a figyelmet. Magyar fürdő helyet keveset láttunk e kiállításon, úgy emlékszünk, hogy Pöstyén és Tátrafüred vett részt a világ- versenyen. Azután megpihentek a magyar vándorjaink s a fehér asztalnál a lelkesedés tüzében égve, ünnepelték a német tudományt, a német kultúrát s a német haladást s ezek zászlóvivőit. Dr. Ugró Gyula újpesti polgármester a lelkes csapat lelkes és fáradhatatlan vezetője gyönyörű, talpraesett magyar felköszöntővel válaszolt dr. May Drezda város polgármesterének meleg üdvözlő szavaira. Ugró pehárköszöntőjét Folgens Kornél iglói polgármester fordította németre. Az ebéd után ismét komolyra váltak az arcok s derék vándorjaink páratlan buzgalommal folytatták tanulmányutjukat a pavilonokon keresztül, megnézték a német gépipar csodálatos vívmányait a »Kraftmaschinen« pavilonba, ahol a mai nem régi lezajlott gépipari kiállításunkat láttuk megelevenedni a maga zajával, mozgásával, zakatolásával. A »Beruf und Arbeit« pavilonja a különféle hivatásokat, az azokkal járó veszélyeket s az utóbbiak elhárítására irányuló intézkedéseket, valamint a munkásvédelmi és munkás jóléti intézményeket tünteti fel szemléltetően s oktatóan. Azután betértek a népek pavilonjaiba, végig járták amit Francziaország a maga hallhatatlan Pasteurjével, Nagybritania világnagyságával, China, Japán, Brazília. Spanyolország, Oroszország érdekes különlegességeikkel s a többi müveit ország a haladás iránti vágyában a szemlélőnek feltárt s két napi tanulmányozás után a híven s lelkiismertesen teljesített kötelesség tudatában hagyták el a kiállítást városaink kiküldöttjei, ahol sokat láttak, sokat tanultak s remélhetőleg sokat megvalósítani is óhajtanak a maguk hatáskörében. A harmadik nap, amelyet Drezdában töltöttek magyarjaink, a város közhasznú intézményeinek volt szentelve, közben- közben természetesen barátságos étkezésekkel fűszerezve: »Gegeben vom rate der Stadt Dresden«. Azt azonban meg kell, hogy állapítsuk, hogy ezek csak epizódok voltak. A kiküldöttek komolyan fogták fel a hivatásukat, a tanulmányért s nem a mulatság kedvéért járták meg Drezdát s ebben dicséretes módon külömbözött ezen tanulmányút sok elődjétől. A három nap alatt, amelyet Drezdában töltöttek, folyton jártak- keltek, szemléltek s mikor a negyedik napon Berlinbe távoztak sok szép emléket vittek magukkal s hagytak hátra. A drezdai intéző körök a magyar nemzetet komoly, törekvő, tanulni vágyó oldaláról tanul-
