Felsőbányai Hírlap, 1911 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1911-08-24 / 17. szám
XVI. évfolyam. IT- szám, I 1011- A.VLgf\XSZÍTÍS 24. FELSŐBÁNYÁI TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS V KG Y ISTA RT A LM U LAP ' -Á'LJSs = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINGEUTTÍÜSGDIK CSÜTÖRTÖKÖN. — Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő : D* MOLDOVÁN FERENC ' A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyiltlér garmond sora LO fillér. A mezőrendőrségről. A helybeli rétbirtokosok között — úgy hallom — egy aláírási felhívás jár kézről- kézre, amely felhívás okadatokkal támogatva, kéri a mintegy 6 évvel ezelőtt ugyanezen birtokosok által egyértelemmel megszüntetni kért és az illetékes fórumok által tényleg meg is szüntetett mezőőri intézménynek visszaállítását. A mezőőri intézmény nagy áldozatába került az ingatlan-tulajdonosoknak. A réteken okozott károkért a legtöbb esetben nem felelt s nem adott kárpótlást senki. Az intézmény fentartásához hozzájárulni s a réti jövedelemhez viszonyítva aránylag nagy terheket hordozni s annak ellenében a tulajdonjog-sérelemért megfelelő kárpótlást nem nyerni: bizony visszás állapotnak tűnik fel bárki előtt. Ezen okok vezették városunk polgárságának egy tekintélyes részét, amidőn annak idején egy beadványukban a közköltségen fentartott mezőrendöri intézmény megszüntetését kérték s melyet több éven át szerzett szomorú tapasztalatok tettek egykor indokolttá. Ugyan micsoda újabb meggyőződés hozza most ismét felszínre a kérdést ? — Az enyém és tiéd közt különbséget tenni nem akarók: a lopás, a tolvajlás — mondják a legújabb javaslatot tervezők. Elhiszem és mély fájdalommal látom és láthatja velem mindenki azt a vakmerőséget, azt az arcátlanságot, amelylyel népünk a más tulajdonának szentségét tiszteletben nem tartja; hogy a nyári és az őszi évad alkalmával ott szerzi élelmét, ahol találja, t. i. az ős anyatermészet dúsan terített asztalán. De hát nem igy volt-e ez a mezőőrök alkalmazása idejében is ? Az ismert lovas- és szamaras-gazdák nem legeltették-e a más rétjein állataikat? A gyümölcstolvajok, nem üzték-e aljas munkájukat? Nem történt-e meg nem egy Ízben, hogy az alma- és szilvalopáson nem a mezőőr, hanem maga a tulajdonos kapta rajta a tolvajt, aki egész hátikosárral vitte kedves terhét haza övéinek ? Neveket nem emlithetek ; de hányszor hányat láttam már lopott gyümölcsöt hátikosárban cipelni, olyanokat, akikről álmodni se merészeltem volna, hogy nem becsületes munkával, hanem arcátlan orzással keresik és találják a kenyerüket! Ha tehát úgy áll a dolog, hogy igy is, úgy is lopnak; a kár igy is, úgy is megvan és a kárért nincs aki feleljen: akkor jobb, ha nincs mezőőr. Miért? Mert legalább az állami adó alapján 60%-kal kivetett mezőőri adó a rétbirtokos zsebében marad. S talán még kevesebb a bnszuság, ha igy éri egyiket-másikat a kár. Igaz, hogy a lakosság alsó rétegéből kikerülő tolvaj népség igy szabadabban jár-kel, garázdálkodik. De ha nem tehetünk ellene! Mit csináljunk?! Nagy baj az is, hogy törvényeink nem igen védik eléggé a károsultakat. A hozott ítélet és végrehajtás egyaránt inkább enyhe, mint szigorú. Azután meg annyi — csak egy ilyen kis városban is — a gazember, hogy az arra hivatott biró a legjobb akarat mellett sem tud — minden körülmények között ■— igazságot tenni. Nézetem szerint ha rajtunk áll, hogy a mezőőri intézményt fentartsuk, vagy ne hivjuk ismét életre, meg kell néznük: lehet-e e téren a jogos kívánalomnak eleget tenni, vagy nem? Vagyis: lehet-e felelősséget kívánni a mezőőröktől, vagy nem? Én e kérdésekre *nem<-mel fedelek. Már városunk fekvése, rétjeink dombos, hullámos, szóval egyenetlen volta miatt nagyon nehéz, sőt mi több: lehetetlen annak teljes áttekintése. Ide, a fenforgó terep- viszonyok miatt, nagyon sok embert kellene állandóan munkában tartani, hogy képesek legyenek ezek feladatuknak megfelelni. A sok mezőőr-tartás pedig annyi költségbe kerülne, hogy távolról se állana arányban a birtokosok rétje évi jövedelmével. Még ha hivatásuk magaslatán álló, becsületes, lelkiismeretesen dolguk után néző mezőőröket lehetne kapni, még akkor se lehetne a kívánalomnak megfelelni. Ugyan ki volna az, aki a károkért a tulajdonosoknak jótálljon? Eddigelé is fordultak elő olyan károk, amelyeknek értékük túlhaladták a mezőőrök aránylag csekély fizetését. Módosabb ember, akinek némi vagyona volna és garantálna a károkért, mezőőrnek nem fog felcsapni. Még egy megoldási mód lenne, amelynek alkalmazása ha teljesen nem is szüntetné meg, de legalább is jelentékenyen csökkentené a mezei kártételeket. Ez a lovas mezőőri intézmény létesítése lenne. Három-négy lovas mezőőr kitünően megfelelne a ráháramló nagy feladatnak. Perszze ezeknek fentartási költsége, nagyon természetesen, a rétbirtokosok terhe volna, amely Bucsuvers. Otthagytam mindent. Otthagytam a szobámat, amelyben hajnali szürkületkor halvány derengés tárta fölém sápadt karjait. Otthagytam a sápadt hajnalt, amely a toronyórából szólt be nekem és otthagytam az alvó hegyeket, amelyek késő éjjel hallgatják a kolompot. — Tit-tat-tat-tit-tat-tat-til-tat-tat... Otthagytam a friss délelőtlöket, mikor a nap a nedves zöld erdőket ragyogóra tisztogatja, az utcán tarka népek zajonganak s vásáros szekerek peregve zörömbölnek le a köves országúton. Otthagytam a tikkadt délidőt. Otthagytam a lusta kétórát, mikor a szoba szétnyílik, zavarosan mozgatja a fal a ráfestett virágokat. Otthagytam a csöndes, halott ebédutánokat, a díványt, a kusza betűket s a tompa elszunditást. Otthagytam a fürge tenisztársakat. A futkosó lányokat. A beszédes fiukat. A laposat puffanó labdákat. Otthagytam a nyirkos estéket. A szomorúan rohanó esti harangot. Otthagytam a sötét sétákat, A szökőkút halk csurranását. A hallgatag, mozgó árnyakat. Otthagytam a fáradt estéket. Otthagytam mindent. Otthagytam sok mindent. (Mármarosmgtí.) Itj. Kárpáti Endre. A drezdai tanulmányút. — Kivonat a Városok Lapjából. — Akik részt vettek a tanulmányúton, azok bizonyára valamennyien kellemesen emlékeznek arra vissza, mert sok tanulságot, érdekeset és kellemest volt alkalmuk tapasztalni. Ennyi ideig ily szép számban még nem voltak együtt városi tisztviselők s valóban ily társas-utazás kiválóan alkalmas arra, hogy egymás képességeit, gondolkodását stb. megismerhessük, nézeteinket, tapasztalatainkat kicserélhessük. Talán rövid idő is volt a tanulmányútra megszabva, de hosszabbra tenni nem lehetett, mert egyrészt a városok anyagi képességeit is figyelembe kellett venni, (habár sokan a saját költségükön ulaztak) másrészt azt sem lehetett szem elől téveszteni, hogy huzamosabb ideig a városok nem igen nélkülözhetik főbb tisztviselőiket. A városi tisztviselőink, úgy vettük észre, hogy igen háládalos anyag ilyen tanulmányi kirándulásra. Meglátszott rajluk az a mohóság, amelylyel minden közintézmény megtekintésén kaptak. A legszorgalmasabb egyetemi hallgatót is megszégyenítő figyelemmel kisérték a külföldi vezetők magyarázatait, a legtöbben pontosan jegyeztek s kapva-kaptak mindennemű ismertető leíráson, tervrajzon, ábrán és füzeten, úgy, hogy egyik-másik egész kis mozgó könyvtárral megrakodva tért haza, hogy tapasztalatait azokból még jobban kiegészíthesse. Miután a városi tisztviselők körében ez volt az első társas utazás, ennélfogva, ha nem a legprecízebben vágott is össze minden, az a kezdet nehézségeinek tulajdonítható. Résztvevők túlnyomóan a r. t. városokból jelentkeztek. Ezek közül is a kisebbek teltek ki magukért és sajnálattal láttuk, hogy nagyobb r. t. városaink távollétükkel tündököltek. Különös elismeréssel kell megemlékeznünk azokról az úrasszonyokról, akik férjeik oldalán vállalkoztak erre a szép, de igen fáradságos tanulmányul megtételére. Kitartásuk csodálatot keltett és legkevésbé sem akarunk hízelegni, amidőn azt mondjuk, hogy az ő éber érdeklődésük és kitartásuk, amelylyel mindenütt részt- veltek, rendkívül buzditóan hatolt a férfiakra és nagyban hozzájárult ahoz, hogy a tikkasztó hőség dacára a programmot mindenütt betarthattuk. Azok, akiknek az ország különböző részeiből Budapesten ál kellett utazniok, augusztus 6-án vasárnap reggel lél nyolczkor a nyu- goli pályaudvaron találkoztak, innen indultak külön vasúti kocsikon, útközben ellátva magukat a társaság jelvényével, a magyar czimert ábrázoló kis email melllükkel. Az utazás Wienig az ismerkedéssel telt el. Hétfőn délután 3 óra lehetett már, amikor vonalunk Prágába érkezett. A fogadtatásra nem voltunk elkészülve, mert az egyesület előzetesen átirt minden vár
