Felsőbányai Hírlap, 1911 (16. évfolyam, 1-26. szám)

1911-03-09 / 5. szám

Felsőbányái Hírlap osztályoknak szentelik. A szegény ember szivesen önt le egy pohár borral, de még inkább az olcsóbb, de annál pusztitóbb pálinkával többet a garatra, hogy elfelejt­hesse mámorában az élet keserveit s nem gondol azzal, mennyit árt ez neki. Számos család jut a feleslegesen ivott po­hárka pálinkákkal a tönk szélére. Hazánkban mértékletességi egyletet hiá­ba keresnénk. De ilyenek hiányában is módjában állana az intelligens társadalmi osztálynak, hogy a mértéktelenség, külö­nösen pedig a szeszes italok élvezete kö­rüli mértéktelenség ellen eredményesen síkra szállhasson. Azoknak a férfiaknak, kikre a nép lelki és szellemi fejlődése van bízva, hallgatagul háruló kötelessége, hogy ily irányban felvilágositólag, mindenek előtt pedig jó példaadás segélyével hassanak az alacsonyabb néposztályokra és megmentsék őket a zülléstől, mely a mértéktelenség leg­hívebb követője. Sok bajt, sok szerencsétlenséget lehetne a szegény emberekről elhárítani, ha sike­rülne őket arra a tudatra vezetni, hogy az élet valódi élvezete nem abból áll, hogy minél többet együnk-igyunk, hanem épp ellenkezőleg, a legnagyobb boldogság abban rejlik, ha mindig marad még valami, amit élvezhetünk, de azt inkább későbbi időre hagyjuk. Különfélék. Csaba Adorján szatmármegyei főispánt őfel­sége a múlt héten fogadta kihallgatáson, mikor a főispán kinevezéséért köszönetét mondott. Eljegyzés. Kálnay Gyula, vármegyénk fő- ispáni titkára eljegyezte Ilosvay Blankát, néhai Ilosvay Endre főszolgabíró leányát. Hímen. Fekete (Schwarcz) Lajos m. kir. bányasegédmérnök Budapestről, a napokban tar­totta esküvőjét Radó Irénnel, Radó Pál nagy­bányai m. kir. erdőfőmérnök bájos leányával. Uj ügyészségi megbízott. Az igazságügymi­niszter Gazda László nagybányai járásbirósági jog­gyakornokot a nagybányai járásbíróság mellett al­kalmazott ügyészségi megbízottnak állandó helyet­tesévé rendelte ki. Csaba főispán betegsége. Csaba főispán a királyi audencziáról jövet erősen meghűlt s most betegen fekszik a fővárosban Pannónia szállóbeli lakásán. A főispán mellett nővére, özv. Turman Olivérné van. A főispán állapota nem ad okot aggodalomra. I Dr. Aáron Sándor. | Szatmárvármegyének ! _________________! nagy gyásza van. Ki­váló vármegyei főorvosa dr. bisztriczai Aáron Sándor 51 éves korában kiütéses tífuszban meg­halt Nagykárolyban. A lelkiismeretes főorvos a Fernezelyen kiütött veszedelmes járvány elfoj­tására a helyszínére utazott, hol őt is inficiálta a gyilkos kór. A legodaadóbb orvosi ápolás sem tudta megmenteni s áldozata lett hivatásának. Neje és három gyermeke gyászolja. Tragikus sorsa a legtávolabb állóban is mély részvétet kelt, annál inkább bennünk, kiket a közel fekvő veszedelemtől akart megoltalmazni. MárcZÍUS 15. A magyar szabadság nagy­szerű ünnepét városunkban is kegyelettel készül­nek megülni. A ref. templomban ünnepélyes Is­tentisztelet lesz. Este a polgári-kör társasvacso- rát rendez, melyre már eddig is sokan jelentet­ték be részvételüket. Csók Károly repülőgépe. Csók Károly, a szatmárvármegyei aviatikus a részvényjegyzések folytán már oly helyzetbe került, hogy repülő­gépjéhez a motort megrendelheti. A motor tel­jes költsége még nincs egészen együtt, azért még részvényjegyzéseket elfogadnak s egyben a kibocsátott ivek visszaküldését is kérik. A fiatal aviatikus e hó végén fogja megkezdeni repülési kísérleteit, melyekhez nagy reményt fűz. A nagybányai kath. legényegylet, f. hó 5-én vasárnap d. e. 11 órakor tartotta évi rendes közgyűlését Szőke Béla egyházi elnök elnöklése alatt, a tagok nagyszámú részvételével. Az el­nökség és tisztviselőkar beszámolt az elmúlt év egész működéséről és a közgyűlés örömmel konsta­tálta, hogy az egylet működése mind behatóbbá, áldásosabbá lett és különösen téli előadásaival vonzotta nagy mértékben a közönséget, továbbá örvendetes tudomásul vették, hogy az egylet anyagi viszonyai is kedvezőbbekké lettek. A gyű­lés köszönetét szavazott az elnökségnek és a tiszviselőkarnak s a megüresedett jegyzői állásba Szauosek Istvánt, a választmányba pedig Szem­esek Dániel tanítót és Csélinszky bányaaltisztet választotta meg. Nagy fontosságú határozatot hozott még a közgyűlés, hogy t. i. mostani szü- kebb jellegének megváltoztával Kath. körré fog átalakulni, ha erre nézve kormány- és egyház­hatósági jóváhagyást nyer. A határozat egy sza­vazat kivételével egyhangúlag hozatott és nagy lelkesedést keltett. A közgyűlés napján d. u. 5 órakor ismeretterjesztő előadás volt az egyletben, melyet a mai társadalom erkölcsi hanyatlá­sának okairól dr. Péchy Alán minoritarendü áldozó pap, hittanár tartott, aki gondolatainak világosságával, előadásának közvetlenségével mély és maradandó hatást tett hallgatóira. Az előadás után az a közóhaj nyilvánult meg, hogy az egy­letnek máskor is legyen szerencséje a tudós előadóhoz. Közben zene és ének szórakoztatta a közönséget és Weszeky Aibinka jól átgondolt, szép szavalata, ki Szepessy László Temetés a zárdában ez. költői beszélyét adta elő. A követ­kező összejövetel f. hó 19-én lesz, mikor az egylet márczius 15-ét fogja ünnepelni. A magyarországi munkások rokkant- és nyugdijegyletenek 35-ik sz. felsőbányái fiókja f. hó 19-én d. e. 11 órakor fogja tartani XII-ik évi rendes közgyűlését a város tanácstermében, melyre a tagok ezennel meghivatnak. — Ebből az alkalomból felhívjuk a nagyközönség és ér­deklődők figyelmét ezen valóban humánus inté­zetre, mely 12 év óta működik városunkban, a múlt 1910. év folyamán 9 tagot részesített nyug­díjban, ezek között nyugdíj címen kifizetett a múlt év folyamán 3712 K 12 fillért. Kiadás 3871 K 72 f, ezen kiadás csaknem egészben nyugdijakra lett kiadva. Aki az egyesület működéséről bő­vebb felvilágosítást óhajt, a múlt évről megjelent évi jelentésben megtalálja. Ilyen évi jelentést kaphatni a befizetésnél, mely legközelebb f. hó március 12-én lesz megtartva a városházán az adóhivatali helyiségben d. u. 2—5 óráig. Ugyan ­csak a befizetések alkalmával történik a tagok felvétele is. A beiratkozás dija ez idő szerint 1 K 50 f, de ezen dij előreláthatólag, amint a ki­adások növekednek, 2 koronára lesz jövőben fel­emelve. Uj tagok belépésénél ezen behatási dij és 4 heti illetek fizetendő előre. Felhívjuk tehát mindazokat, kik tagul belépni óhajtanak, hogy idején jelentkezzenek. A szatmárnémeti kér. munkásbiztositó pénz­tár igazgatója a felsőbányái munkaadók által benyújtott panasz megvizsgálása végett folyó hó 9-én d. u. a város tanácstermében tartotta meg a tárgyalást. Jegymegváltás. A f. év február 4-én tartott polgári köri bálra utólag Csonka József 2 koro­nával jegyét megváltotta. Mozi Nagybányán. Az István-szállót bérlő részvénytársaság állandó mozgófénykép-szinházat rendezett be a színház termében, Az előadások már megkezdődtek, változatos szórakoztató mű­sorral és tiszta uj képekkel, Az előadások az eddigi programm szerint minden szombaton és vasárnap este és vasárnap délután fognak tartatni. Táncvizsga a zárdában, A zárdái és bejáró növendékek számara Rád Ruben 6 hetes tánc­tanfolyamot tartott, melyet február hó 28-án dél­után vizsgával fejezett be. A tanítványok a szü­lök és nagy érdeklődó közönség mellett mutat­ták be ügyességüket, mely a táncmester szak­értelmét dicséri. Eltörlik az országos vásárokat. Budapesti tudósítónk jelenti: Az itteni kereskedelmi és iparkamara propagandát szándékszik indítani, hogy az országos vásárok, a termény- és barom­vásárok kivételével az egész országban szűnjenek meg, akár egy bizonyos időtől kezdve azonnal, akár úgy. hogy egyre kevesebb vásár engedé­lyeztessék. A népszámlálás a bajfalusi körjegyzőség a következő eredoiénynyel járt: 1900. évben volt lakos: Bajfaluban 351, most 404; Diós­halomban 879, most 931; Györkefaluban 452, most 504; Laczfaluban 956, most 1202; Nyegrefaluban 365, most 430; Pusztatelek községben 238, most 247; összesen 3241, most 3718, tehát szaporodás 1910. évben 477 lakas. Pályázati hirdetés. A vakok budapesti or­szágos királyi nevelő- és tanintézetében a f. is­kolai év végén 24 teljesen ingyenes alapítványi hely üresedik meg. Ezen alapítványi helyekre már most lehet pályázni s elnyerhetik vallás-, nemzetiség- és nemre való tekintet nélkül oly 5—14 éves korban levő vak gyermekek, akik a vakságon kívül más testi vagy szellemi fogya­tékosságban nem szenvednek. A növendékek minő­ségükre nézve bentlakók s 18 éves körükig le­hetnek az intézetnek növendékei. A képzés tar­tama alatt a gyermekek vallás-erkölcsös neve­lésben, jó és szelíd bánásmódban, nemkülönben szakszerű oktatásban részesülnek. Megtanulnak Írni, olvasni, számolni és egyéb ismereteket sze­reznek, továbbá valamely iparágban kiképzést nyernek, akiknek pedig kiváló zenei képességük van, a zongorázásban és hegedűben, valamint a zongorahangolásban oly magasfoku kiképzést nyer­nek, hogy ügyességüknél fogva képesek kenye­rüket megkeresni. Az intézetbe való felvétel iránti és szegénységi bizonyítvány, hiányában szabály­szerűen bélyegeit kérvényekhez a következő mellékletek csatolandók: a) Születési anyakönyvi kivonat; b) a gyermek vakságát igazoló bizo­nyítvány ; c) himlőoltási bizonyítvány ; d) ható­sági kimutatás a vagyoni állapotról. A b) és d) alatti csatolmány számára csakis az igazgatóság által díjtalanul megküldött nyomtatvány-űrlapok használhatók. A felvétel joga a vallás- és köz- oktatásügyi minisztériumot illeti. A felvételi kér­vények tehát a nevezett minisztériumhoz címezve, az intézet igazgatóságánál (Budapest, VII., István-ut 95. sz.) akár sze'mélyesen, akár postán legkésőbb április hó 15-éig nyújtandók be. Budapest, 1911. február hó 17. Eerodek Károly igazgató. Álattulajdonosok figyelmébe. Hirdetmény. Az országgyűlés elé terjesztett .és elfogadott munkaterv alapján az 1911. évi március 1-töl 20-ig terjedő időben országos állatösszeirás ren­deltetett el az 1911. év február 28-iki állapot szerint. Az összeírás az összes szarvasmarha, ló, szamár, öszvér, sertés, juh- és kecskeállományra kiterjed. Felsőbánya szabad királyi rendezett ta­nácsú város területén ezen állatösszeirás határ­idejéül folyó évi március y-tol 20-ig terjedő idő alatt kötelességévé teszem az állattulájdonosok- nak, hogy az itt megjelölt határidőn belül na­ponkint reggel y-től déli 12 óráig állatállományuk statisztikai bemondására a városi állatorvos hi­vatalos helyiségében jelenjenek meg. Tájékozá­sul megemlítem, hogy az összeírás tisztán csak statisztikai adatgyűjtésre szolgál, mely a gazda­közönség érdekében történik, amennyiben a föld- mivelési kormánynak az állattenyésztés emelé­sére célba vett nagyobb szabású intézkedései csak úgy lehetnek eredményesek, ha az állat­létszámtól a lehető legpontosabb adatok fognak rendelkezésére állani s hogy ez az összeírás nem­csak hogy nem szolgál adókivetés céljaira, hanem az 1897. évi XXXV. t.-c. egyenesen megtiltja, hogy az igy össseirt adatok adóztatási célokra felhasználtassanak. Felhívom tehát az állattulaj­donosokat, hogy állatállományukat a fenti ha­táridő alatt bejelenteni annyival inkább el ne mulasszák, mert az 1897. évi XXXV. t.-cikk 13. §-a szerint: aki tudva hamis vagy valótlan sta­tisztikai adatokat vall be, vagy az adatszolgál­tatást megtagadja, kihágást követ el és a kir. járásbíróság által 100 koronáig terjedhető pénz- büntetéssel büntettetik. Végül tájékozásul meg­jegyzem, hogy az állomány pontos bejelentését a rendőrséggel állandóan ellenőriztetni fogom. Felsőbányán, 1911. március hó 3-án. Bay Károly rendőrkapitány. A Szafmármegyei Gazdasági Egyesület a következő felhívást bocsátotta ki: A Szatmár- megyei Gazdasági Egyesület 50 éves fennál­lását — mint ezt hivatalos közlönyünk utján már több ízben köztudomásra hoztuk — 1911. év szeptember havában Szatmárnémetiben na­gyobb szabású általános gazdasági és ipari kiállítással ünnepli meg. E kiállítás hivatva lesz az érdeklődő közönség előtt vármegyénk gaz­dasági és ipari fejlettségének hü képét bemu­tatni, ezért szükségesnek tartjuk becses figyel­mét ezen körülményre már most felhívni, hogy a kiállítók az előkészületeket kellő idbőben megtéve úgy egyesületünk, mint saját repu-

Next

/
Thumbnails
Contents