Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1910-08-11 / 16. szám
~X- "V". évfolyam. 1©. szám. 101O_ -A.ixg-u.szt-u.s 11, FELSŐBÁNYÁI HÍRLAP TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. = MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MINDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = Előfizetési ára: Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. Egyes szám ára 20 fillér. Felelős szerkesztő: DR MOLDOVÁN FERENC A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamációk és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára inté- zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Sovinizmus. (F. É.) Oly sokat és oly sokszor hangoztatják ezt a kifejezést, hogy szinte el sem tudjuk már képzelni a magyar hazafiasságot anélkül, hogy ezzel a váddal meg ne gyanúsítsák. Ha a magyar állam közoktatását magyarul kívánja berendezni, azonnal végig száguld az egész világ sajtóján a hír, hogy a magyar állam, hogy Magyarország a területén lakó nemzetiségeket meg akarja fojtani, ki akarja őket irtani, hogy még irmagnak se maradjanak fenn s hogy a magyar sovinizmus már ismételten és fékevesztetten dühöng, kényurasága határt nem ismer. Mi hát az a sovinizmus, ami a magyar kebleket olyannyira tulfűti, mi az a bűn, amelylyel a világsajtó minket, országunkban élő idegen ajkú honfitársaink vádjai alapján meggyanúsít? Mi az a sovinizmus, ami olyan gyűlölt a román, tót, szerb, németajkú magyar honpolgárok szemében s ki fejleszti ki bennünk ezt az ártalmas (?) érzelmet, az ő rovásukra? A sovinizmus, szószerinti értelmében, túlzott hazafiasság. Ha tehát a hazafiasság bűn, akkor természetesen a túlzott hazafiasság még nagyobb bűn s igy azok szemében, kik előtt a hazaszeretet üres fanton, nevetséges képzelődés, természetesen a soviniszta magyarság bűnöző alany, melyet a világnak feltétlenül pellengérre kell állítani s megbüntetnie. De mielőtlünk, magyarok előtt a hazaA felsőbányái óvoda negyedszázados örömünnepére.*) — Irta: Pap Márton. — Negyedszázad előtt e magyar szigeten, Amelyet a román-nép árja vesz körül, — Mely nép »testvér« volna, de nekünk nyílt ellen, Aki fogyásunknak kárörvendve örül: Nehány lelkes magyar áldozatkészséggel Felbuzdult, mert látta, hogy itten »tenni« kell: Felvette a harcot itt az ellenséggel, Mit ha nem tesz; felszí az idegen s elnyel. Téged létesített édes zengő nyelvünk Áldozattal emelt dicső, szent temploma. Hogy e végvidéken te légy itt minékünk Védbástyánk, min nem fog az ellen ostroma! — Hisz’ a harc, mit vívunk az ész fegyverével, Az ellennel szemben szent kötelességünk. S ha már megkezdtük; folytatjuk is hévvel, Hogy nyelvünk terjedjen s visszhangozzék itt s künt. Mustármag volt. Most már egy kis erdő, Amit »Janka« plántált s e város öntözött. Jelenre vált az álmodott jövendő : Múzsák fészkelnek az ágai között. — Oh, szent berek 1 — Lehet, hogy itt nő szárnya Költődnek, ki jogért megzeng majd uj tavaszt, Hogy népem ismét bátran Talp ra, állva — Nem karddal, de észszel végre kivívja azt! Oh, nemzetem, kell, hogy észszel s kézzel áldozz, Hogyha kebledben honiitüz lobog, *) Felolvastatott Felsőbányán 1910. julius 3l-én, Jancsó Janka áll. óvónő 25 éves jubileumán, fias érzelem még túlzott modorában sem képez bűnt, mi azokat is szeretjük, még talán jobban is, akik hangosan mernek kifejezést adni ama érzelmeiknek, mely ez országból, melyet vérrel, karddal szereztünk s ugyanavval ezer esztendőn keresztül magunknak s a benne lakóknak megőriztünk, a magyarok országát kívánják kialakítani s nem tűrik, hogy azok is olyan nyelvet s szokásokat fejleszszenek tovább, akiknek ez országhoz semmi jussuk nincsen, akik vagy kegyelemből telepedhettek le a mi tejjel-mézzel folyó Kánaánunkban vagy pedig lassan-lassan szállingóztak be hozzánk az idegenből, mert itt nálunk jobban látták biztosilottnak jövendőjüket s lételüket, mint ott, ahonnan idejöttek. Hát igazságtalan az a földesur, aki a saját földjén saját ura akar lenni s aki azt kívánja, hogy az ő nyelvén folyjon el az a tanítás, melynek anyagi részét amúgy is ő fedezi legnagyobb részt, ha azt kívánja, hogy az ő földjét, az ő pátriáját az ő emberei kormányozzák, azok alatt a törvények és szokások szerint, amelyekhez már több mint ezer e*sztendeje hozzászokott s úgy ahogy azt szive-lelke kívánja, menten minden idegen befolyástól, minden idegen beavatkozástól?! Hát jogtalan a magyarok ama kívánsága, hogy az országban a tanítás, a közigazgatás, a bíráskodás, szóval mindaz, ami ez országot kormányozza, rendbe tartja, kultúráját előmozdítja, magyar legyen?! Hiszen mi magyarok szereztük ezt az országot. A mi tulajdonunk, azért küzdöttünk Az ezredéves hírnév templomához: Kellenek izmos élő oszlopok, Libánonnak nagy cédrusaiból épül Bölcs Salamon fényes temploma. A magyar ifjúságnak nagy erdejébül Épül föl a magyarok hona. Magyar ifjúság, nemzetem virága: Nőjj, erősbülj — őseid nyomán! — Nem vész el a nép, nem húll éjszakába, Kit táplál földi és égi tudomány. Nép, melyet szép, jó és nemes vezérel; Nép, mely Istent fél és hazát szeret; Nép, mely küzd s úgy áll szembe a veszélylyel: Méltó, hogy éljen minden nép felett! — Ha mi akarjuk — s akarnunk kell: — élünk. Életre hívta az Isten a magyart. A népek versenyén senki nem bir vélünk, Ha élesül az ész s nemcsak az ősi kard. Az iskolák az észnek mivelői S a szivnemesités melegágyai. .. Ennek vagyunk most boldog hirdetői: — Az iskolát jöttünk mi áldani. Jöttünk, hogy áldjuk a lelkes magvetőket, Kik — bár porlanak — de emlékök él. Jöttünk, hogy áldjuk az élő jótevőket, Kik által egyház s haza fényre kél. Áldás fejére annak, ki itt nevel, Aki kertész már negyedszázadja itt. Aki elismerést és hálát érdemel, Mert szive, keze: nyit, plántál, nemesit. Áldás te reád, — itt a kelet-szélen Édes nyelvünk lelkes apostola! — Aki magyar: mind magyarul beszéljen És mi leszünk az Isten ostora. törökkel, tatárral, osztrákkal, muszkával, hogy a magunk részére tartsuk meg, a mi tulajdonunkat képezze. S sikerült oly hosszú évszázadokon keresztül a magyar hegemóniát oly nagy és káros ellenfelekkel szemben megőriznünk s most, mikor a kultúra magaslatára emelkedtünk, mikor országunkat sikerült felküzdeni a kultur- államok sorába, most rettenjünk vissza néhány külföldi lap megfizetett vagy félrevezetett hajszájától s téríttessük el magun- ■ kát attól a politikától, melyet ők, mivel a viszonyokkal egyáltalán nem ismerősek, túlzott sovinizmusnak tartanak? Nem! S ezerszer nem. Tartsanak bár a románok s a többi nemzetiségek még annyi ankétot, fújjanak még annyi kénköves poklot ránk, intézményeinkre, hazafiasságunkra, egy lépéssel sem hátrálunk arról az útról, melyet őseink s a saját józan eszünk s belátásunk tűzött ki eleibénk s nem fogunk alkudozni azokkal, kiknek semmi, de semmi joguk sincsen arra, hogy alku tárgyává tegyék azokat a dolgokat, melyeket ez ankéten tárgyalni kivannak, Ök maguk is beláthatják, hogy az ő boldogulásuk egy hatalmas, egyöntetű nagy Magyarország sorsával szoros kapcsolatban állanak s csak akkor juthatnak előre a nemzetközi világversenyben, ha minket, magyarokat támogatásukkal, munkálkodásukkal, baráti segítségükkel támogatnak. Ha baráti kezet óhajtanak nyújtani s meg akarják végre szüntetni azt az értelmetlen ellenségeskedést, melyet hol nyíltan, Döngeti váltig a kaján irigység Alkotmányunk sziklafalait ... De mi az ellent visszaverjük ismét: Erőnk az ős jog, kultúránk s a hit. Istennek, hazának s magyar kultúrának Áldozó tűzhely: ne szűnj meg soha! Élj, nőjj, virulj, — imáink égbe szállnak — Veteményes kertünk — magyar óvoda ! — A kegyelet, az öröm és a hála Téged csókolva — ül ma ünnepet, S nézvén jövődnek fényes csillagára: Legjobb erőnket szenteljük neked. így élni fogsz, hazám. Neked élned kell, Mig a világ tart s a föld és az ég. Ha nyelvünk mindenütt terjed és hangzik fel: Itt örökké él, virul a magyar nemzedék. Hírednek vészben és viharban égő lángja Dicsőséggazdag századokra hat. S e fényben magyar népem kis hazája Nagynak, dicsőnek látod majd magad! Nyári interview. (Színhely : Felsőbányán a Hunyadiutca déli járdája. Személyek: én és Ö. Ö nyaraló és négy éve nem látta a kopasz Bányahegyet. Kéjjel szívja be az uj impressziókat. Akit úgy hívunk, hogy »én«, hurráh-kiáltással üdvözli Öt és papirt vesz elő az interviewhez.) Én. Oh, what a pleasure to see yon! Ö. (Zavartan köhög.) Kérem, az Alföldről jöttem. Csak anyanyelvemmel szolgálhatok.
