Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1910-07-14 / 14. szám
Felsőbányái Hírlap vei megjelent lelkésztársak üdvözölték a jubilánst. Az esperes a tőle megszokott magvas, eszmékben gazdag beszéddel üdvözölte lelkésztársát; majdt átadta neki a lelkésztársak ajándékát tevő diszkötésü bibliát, amit az ünnepelt meghatottan vett át és köszönt meg. A nagybányai ág. ev. egyház képviseletében Révész János lelkész üdvözölte meleg szavakban. A város képviseletében a történetesen Budapesten hivatalos kiküldetésben volt polgármester helyett Spáczay Gyula tanácsos, h. polgár- mester üdvözölte a jubilánst, élén a közgyűlési tagoknak és a városi tisztikarnak. Végre az egyháztanácstagok és a tanítók élén Pap Márton főgondnok üdvözölte nehány meleg, szívből jött szóban az ünnepeltet, kinek a hívei és barátai adakozásából összegyűlt pénzen vett csinos ezüstserleget azon forró óhajtás kapcsán nyújtotta át, vajha a sors abba soha csak egy csepp ürömét se csepegtetne! Nagy Lajos hálás szívvel fogadta és köszönte meg az emléktárgyat, mint az irányában megnyilatkozott tisztelet- és sze- retet-teljes ragaszkodás zálogát. Végezetül a vendégszerető papi ház derék úrnője a tisztelgő küldöttséget barátságos villásreggelivel és frissítő italokkal vendégelte meg. Délben 12 V* órakor vette kezdetét a Korona-fogadó éttermében tartott közebéd, amelyen az ünnepelt barátai és tisztelői köréből, bár 70-en felül iratkoztak fel, tényleg csak 59-en vettek részt. A második fogásnál megeredtek a hivatalos tósztok a következő sorrendben: Pap Márton egyh. főgondnok meleg szavakban üdvözölte a jubilánst, mint a kötelesség- teljesítés lelkes bajnokát úgy az egyházi, mint a közéletben. Széli György esperes Nagy Lajost mint a hivatása magaslatán álló, pontos, ügybuzgő lelkészt köszöntötte fel. Nagy Lajos — kezében az ajándékserleggel — dr. Erőss Lajos püspököt és Széli György esperest; Sátor Dávid Pap Mártont, Torday Imre a jubiláns nejét, Pap Márton a lelkész-vendégeket, Magoss Ferenc a jubilánst, mint egykori főnökét és nejét s gyermekeit, Soltész Elemér, Stoll Béla és Vagányi Kálmán Nagy Lajost, Nagy volt a bizottság gondja, ] Szolgáltattál nehéz tárgyat, Mi legyen az emlék-tárjyad ? Egyik mondott tajtékpnát, Másik kártya-asztalt diktált, A harmadik bor-készletet, Hogy vígan folyjon éleed. De, aki vitt ott döntő 3zót, így szólt: vegyünk szent olvasót 1 Melyben nem lel senk hibát, Egy szép aranyos bibiát. Legalább majd öreg mpján Átforgatja néhány lapán És hogyha magát meginja, Olvasgatja szem-behuiyva . . . Melléklet lehet pohár is, Vagy talán egy kalanáris. Vagy egy aranyos tol szára, Vagy szép disz tárgya polcára. Mig aztán a szerviz blyett Kaptál egy szép emlérkelyhet, Kívántak ma Neked sk jót. Hosszú éltet, vígan fcyót; De ehhez én hozzátesem, Hogy az ilyen napod esszen, Mint ma is, hogy Jáns arccal Küzdened kell lelki hrccal. Mert míg egyik szemi örül, A másikból majd kör gördül . . . — Legyen teljes az tömöd ! — Boldog a családi Bröd! Ha fel veszed azt a dlyhet, Gachal János lelkész Pap Mártont, Mikola Antal Gyula rigmusokban (melyet lapunk más helyén közlünk) Nagy Lajost, végre Csausz István takarékpénztári pénztárnok és városi képviselő Nagy Lajost mint a részvénytakarékpénztár ügybuzgó aligazgatóját köszöntötte fel. A távolabbról jött papi vendégek, kiket a hivatalos és magas kötelesség hivó szava elszólitott, d. u. 3 óra előtt búcsút véve az ünnepelttől — elutaztak a 3 órakor induló vonattal, mig a helybeli vendégek túlnyomó része egyidejűleg az ünnepelttel, ki haza sietett beteg leánykájához, 4—5 óra tájban távozott el. A fényesen sikerült, az ünnepelt és ünneplőkhöz egyarántillő és méltó volt jubileum alkalmából, mely annyi szivet magasztos érzésekkel árasztott d: azt kívánjuk Nagy Lajosnak, kiben egyébiránt mi is lapunk egykori jeles tollú s:erkesztőjél üdvözöljük, hogy negyedszázidon keresztül lankadatlan buzgóságban, aí Ur szőlejének növelésében, valamint a közélet terén közhasznú tevékenységben eltöltött munkásságának ünnepélyesen megnyihtkozott elismerése és és a jól és híven telesített kötelesség öntudata legyen számára, az a mély és kiapadhatatlan erkölcsi kutforrás, amelyből nemes, példaadó élete hátralevő részében a további küzdelemre erőt és kitartást meríthet. Ad multos ainos! Pa„ A kath. legényigylet 25 éves jubileima. Julius 3-án ünnepete városunkban a kath. legényegylet 25 éves femállásának örömünnepét. Bodnár Gáspár képezdekanár alapította 1885-ben mint felsőbányái s.-lelkés. A legényegylet a hírneves alapitót hívta meg a szent mise közben tartandó alkalmi szent beszéd szónokául. Bár a meghívás késett és ő már uta készen állott Iglófüred felé, mégis nem tudta el'iselni, hogy alkotásának örömünnepén részt ne vqyen. Eljött. Kívüle eljött Dimand Lajos turtenbesi esperes-plébános, volt elnök, Kuliflay Mihéy s.-lelkész, a szinér- váraljai legényegylet éleiké és Nagybányáról többen. D. e. 9 órakor az ejyleti helyiségben összegyűlt tagok az egyleti zázló alatt és a helybeli kincstári bányászok fuvóoandája mellett vonult fel testületileg a remek nay templomba. A szent Mint a szél a könnü pelyhet Szerte űzi, messze brdja. Úgy oszoljon lelkedjondja! Ezt óhajtja jövendői NagjLajos király jegyzője. Hazafié. A pályaudvar étiemében üldögélek. Könyököm az asztalra fárasztóm és nyugodtan figyelem, ami körülöttem örténik. Mozgalmas itt most az élet. A vonatost teletömik hazatérő diákokkal, mindenki fut, tülekedik, első akar lenni, hogy le ne maradja valahogy az ideges kavarodásban. Mert mi brzasztó lenne, ha meg nem érkeznék a kitűzött lőre!. .. Elgondolom, mennyire hü mása ez a jelenet a mai ember életének. Egytől-egyig kidünk, kapaszkodunk, törtetünk előre; nem néink sem jobbra, sem balra. A rideg, fagyos reazmus irtóháborut kezdett a kigunyolt, megvett idealizmus ellen. Gyökerestől kiakarja tépnaz emberek szivéből a poézis legutolsó csirájáts és bágyasztó, sötét tónusokkal festi át a bold;, nyugalmas lét napsugaras derűjét . . . Szinte fázni kezdtemizektől a fekete gondolatoktól, amikor három, omagokkal felfegyverkezett utas vonult be a venéglőbe és letelepedtek az én asztalomhoz. Udvarban engedelmet kértek tőlem, de én méltatlankodni magamban, hogy kizavartak a csendes szemlődésbői. Ám később, látva mosolygós képüket, aagam is érdeklődni misét Pály Ede esperes-plebános, a legényegylet védnöke végezte. Evangéliom után tartotta Bodnár Gáspár gyönyörű szép alkalmi szent beszédét. Milyen hatással! ? Könnyezett a közönség, nők és férfiak, különösen az egyletnek idősebb tagjai. Szent mise után a tagok és vendégek testületileg, ugyancsak a fuvó-banda kíséretével, zászlója alatt vonult vissza a legényegyletbe. Az ünnepély többi része tulajdonképpen csak délután 5 órakor következett, de mert a szeretett alapítónak, Bodnár tanárnak délután 3 órakor el kellett utaznia, a nagyszámú közönség előtt, köztük volt a város polgármestere, Farkas Jenő is — kint a szabad udvarban, zöld fák lombjai alatt az alapitó elmondta az alapítás történetét. Sirt a hallgatóság a templomban is, de itt még inkább. Jól esett hallgatni a sok-sok nehézséggel összekötött megalapítás történetét. De — mondja a szónok — ő megalapította, mert hamar belátta, hogy nemcsak a bányák mélyében van arany, hanem a bányászok szivében is, amelyet csak ki kell aknázni onnan és a salaktól megtisztítani. Megalapította és 25 évvel később — ismét akadályok leküzdésével — a legnagyobb örömmel jött el alkotása ünnepére. Lelkesen ünnepelte Felsőbánya kath. közönsége az igazán népszerű alapitót, aki még egy ideig a polgármesterrel, Dimand Lajos és Pály Ede esperesekkel az udvar helyiségben hallgatta a kincstári zenekar darabjait. Félegy órakor Pály Ede esp. plébános ebédet adott. Köszöntőt mondtak Bodnár Gáspár, Pály Ede, mindketten a Szent István Társulat irodalmi osztályának tagja. Mint mondotta Bodnár, dr. Kádár Ambrus a harmadik, aki még a szatmári egyházmegyét az irodalmi osztályban képviseli. Köszöntőt mondott ezután Csausz István egyházgondnok. Délután 5 órakor kezdődött az ünnepély. A Hymnusz eléneklése és az elnöki megnyitó után Vagányi Kálmán — 25 év óta — alelnök adta elő igen ügyesen és élvezetesen a legény- egylet 25 éves történetét, ami annál könnyebben is ment neki, mert ott volt az egylet alapításától kezdve, 25 esztendőn keresztül a mai napig. Bodnár Gáspár nevéhez fűződik az alapítás^Czier Ferenc nagymajtényi plébános szerezte be a zászlót, Dimand Lajos esperes-plébános építtette saját anyagi áldozatával, 370 koronájával az egylet épületét. Bötsch Károly építtette a kuglizót. Anyagilag és erkölcsileg támogatták az egyletet: b. e. Schlauch Lőrinc bíboros, b. e. Meszlényi Gyula püspök, dr. Boromisza Tibor püspök, aki az egyletnek 1000 (egyezer) korona adósságát is elengedte, Pemp Antal prelátus-kanonok, mielőtt Felsőbányát elhagyta, 800 korona alapítványt tett az egyleti épület fentartása javára, azóta is nyújtott segélyeket, legutóbb f. év junius havában 50 koronát küldött az egylet zsindelyezési költségeire. Pály Ede esperes-plebános védnök igen sokszor nyújtott 20—20, sőt ötven koronát az egyletnek. Két ízben a kincstári bányahivatal is kezdtem irántuk. Egy őszbe csavarodó apa volt, amolyan jómódú kékbeli ember, a két fiával. Amint beszédjükből kivehettem, az egyik fiú a hetedik gimnáziumot végezte, a másik pedig papnövendék volt. Kitünően végezték az évet, ma kapták ki a nagy szünidőt s a legközelebbi vonattal hazafelé repülnek . .. Az apa jó bort rendelt és fiait faggatta, hogy mit ennének. Ezt-e, vagy azt ? Amit csak kívánnak, mindent meghozat. Végre is megállapodtak rántott csirkében. — Ne, Pista, válogass!.. . Vagy én adjak? Tudom, hogy nem szeretsz magad venni a tálból. Nesze, itt van egy combja, meg szárnya, te ezt szereted. . . No, Laci, neked egy nyerője, ez a kedvenc falatod . . . Csak egyetek, igyatok, mert még messze vagyunk hazulról. A két fiatal jóízűen ropogtatta az illatos pecsenyét, de az apa nem igen evett belőle. Talán nem is volt éhes; inkább csak az ösztövér, csontos darabkákat szopogatta, közben folyton gyermekeit nézte, dédelgette. Elmerülten pihentette szemeit a kisebb fiú napbarnitotta, erőtől duzzadó arcán serkedő bajuszán. Aztán tekintete hirtelen a másikra vetődött, annak a hófehér, gyengéd vonásait szemlélgette. Atyai, szerető szive kimondhatatlan örömet érezhetett, mert minden untalan végigsimogatta kezeiket, arcukat. Nem is bírt sokszor felelni a sok kérdésre, amivel a fiuk előhozakodtak. — Hát édes anyánk nem beteg ? Az öreg kissé elkomolyodott, de aztán újra felcsillant a szeme.
