Felsőbányai Hírlap, 1910 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1910-03-25 / 6. szám
XV. é-vfolya-m.. 6. szám. 1910. 3VEóLX,oii2is 25. TÁRSADALMI, KÖZGAZDASÁGI ÉS VEGYESTARTALMU LAP. MEGJELENIK NAGYBÁNYÁN MiNDEN MÁSODIK CSÜTÖRTÖKÖN. = ; Előfizetési ára : Egész évre 4 korona. Félévre 2 korona. ; Egyes szám ára 20 fillér. ; Felelős szerkesztő : DR MOLDOVÁN FERENC |l A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő címére | Felsőbányára küldendők. Vidéki előfizetési pénzek, reklamá- s ciók és hirdetések Nánásy István kiadóhoz, Nagybányára intél zendők. — Nyilttér garmond sora 40 fillér. Nagy hét. Jézus Krisztusnak, a keresztyén világ lelki fejedelmének életében valóban nagy volt az a hét, amelynek emlékét most ünnepeljük. Egy hétnek rövid leforgása alatt a Jeruzsálem városába történt dicsőséges bevonulás: a »hozsánnák« napja, utána a váltság szomorú, megható ténye: a kereszt- tán történt kínos halál, majd harmadnapra a dicsőséges »feltámadás« ! Az élet változandóságát mi sem tárja élénkebben élénkbe, mint a nagyhét annak idején lezajlott eseményei. Az érdem elismerése után a tömeg »feszítsd meg«! kiáltásai; a kinos halál után az igazság diadala: az eszme feltámadása sokszor ismétlődött már a világ eseményeinek lezajlása óla, világos bizonyságául annak az igazságnak, hogy e földi életben az eszményi célok eléréséért folytatott kitartó küzdelem kettős diadalt arat, amelyek között azonban mindig ott sötétlik a Golgotha keresztfája. A keresztfán innen kivívott diadal csak ideig-óráig tart; de azon túl következik a másik: az örökkévaló győzelem, amidőn a békóba vert eszme lerázza magáról a bilincseket s a koporsóból kiemelkedik és szárnyat ölt a szabadság! Az utókor hálájára és elismerésére csak az az ember tarthat számot, aki — mint a nagy Mester — nem földi czélokért hévül és küzd, akit nem szédít meg a »hozsánna« és elveiben, elhatározásaiban nem ingat meg a »feszítsd meg!« kiáltás, hanem aki bátran, fölemelt fővel néz szembe még a halállal is. Milyen kevés az ilyenek száma! Ám ezen nincs mit kétségbeesnünk, így volt ez régen is és úgy lesz, mig a világ állni fog — ezután is. Azért bár a kislelkü, gerinctelen, ingatag emberek túlsúlyban vannak és lesznek mindig az emberi társadalomban, azokat sohasem fogja követendő példa gyanánt maga elébe állítani az emberiség, hanem mindig a nagyot, a bátrat, a hőst, a vértanút ; mert csak az ilyenek porából és emlékéből sarjad ki a szabadság fája. A lelki szabadság, a feltámadás nagy ünnepéhez készülünk. Tanits meg minket, áldott Ur Jézus! átélt szenvedésed és dicsőséges föltámadásod emléknapjain, hogy az élet szenvedéseit az Isten akaratában való megnyugvással, békés türelemmel hordozzuk; mert a halál után mi sem maradunk a koporsóban. Feltámadunk! Főispáni installátió. Szatmárvármegye törvényhatósága és közönsége folyó hó 14-én, hétfőn d. e. iktatta be uj állásába újonnan kinevezett főispánját, Csaba Adorjánt. Városunkból Farkas Jenő polgármester, Münnich Sándor gazd. tanácsos és Pap Márton számvevő, Bradofka Frigyes bányatanácsos, Nagy Lajos ref. lelkész, dr. Tóth Gábor kincst. müorvos és Róth Mihály városi képviselő vett részt a tisztelgő küldöttségben. Nem akarunk e helyen belemélyedni a napi politika ingoványaiba. Maga az újonnan kinevezett főispán is azzal lépte át a megyei székház kapuját, hogy elsősorban mint a vármegye fia jött közénk, hogy minden politikai színezetet félre fog tenni és a szabad véleménynyilvánításában senkivel szemben akadályul szolgálni, vagy erőszakot alkalmazni nem fog. A vármegye alispánja sem politikai szempontból fogta fel igazán poetikus beszédét. A vármegye főjegyzője, kiváló szónoki képességét eláruló beszédében, szintén az uj főispán eddigi működése alapján adott kifejezést azon meggyőződésének, hogy Csaba Adorján állásának súlyát oly kormány érdekében felhasználni nem fogja, mely kormány a nemzeti jogok letörésere igyekeznék. A vármegyei ellenzék vezérszónokai egy- től-egyig meghajtották a ma még ellenfélnek tekintett 67-es párti főispán előtt az elismerés zászlaját, bízva a férfiúban, a hazafiban, a buzgó munkás tisztviselőben, a puritán jeliemben és a vármegye hű, igaz fiában. Nincs okunk tehát azoknak álláspontjára helyezkedni a krónikás szerepében, kik eleve állást foglalnak az uj főispán működése ellen és a félrevert harangok vészt hirdető hangjával kongatnak bele az ünnepi hangokba. Mert ez az álláspont és hang minden egyébtől eltekintve nem a tényeknek és történteknek hű előadása. Nem támadunk és nem védünk, mert egyiket sem tartjuk időszerűnek. E percben nem a politikusé a toll, hanem a krónikásé. Mindennek eljöhet a maga ideje. Meg kell állapítanunk igenis a történeti hűség kedvéért, hogy a főispán beiktatása igen szépen sikerült, lelkes és tényes ünnepség keretében történt, a főispán liberális programmja megvaiositás esetén egy ideális programm, melynek betartását biztosítja egyrészt az uj főispán személye és működése, másrészt az ő, az ellenzék által is elismert hazafisága és irányitóul fog szolgálni a főjegyzőnek lelkes, hazafias beszéde, mely mint egy iránytű szolgálhat minden idők vezető emberének a magyar politikai közélet háborgó tengerén. Mi hisszük és reméljük, hogy az uj főispán be fogja váltani a hozzáfűzött reményeket és ami fő, programmbeszédében adott szavát és az előlegezett bizalom nem fog korainak találtatni. Hogy el fog jönni az idő, amikor, mint Jékey Zsigmond mondotta, a mai ellenzék is teljes öszhangban fog dolgozni az uj főispánnal együtt egy cél felé, amikor a személyébe és működésébe vetett bizalom a működéssel szemKossuth-kultusz. A nemzet most szét-szerte húz . . . Él azért a Kossuth-kultusz. S örökké kell élnie. Kossuth — bár vált röggé, porrá — Nevét hallván — földobog rá A magyar nép hű szive. Nem is ember, — egy eszmény ő, Láng, — homályban messze fénylő Oszlop, amelyt célt jelel. Amig föltekintünk rája : Biztosan megyünk egy irányba’ — S utunk ködbe nem vesz el. Ha nyűgöznek napi-gondok, Csüggedőn már-már lemondok, S rettent csak a küzdelem: Büszke fényén a régmúltnak, Lelkemen uj lángok gyulnak — S uj remény kél szivemen. Ha egy-egy oázra érve, Pulyaságnak renyhe kéje Álmadozni ott maraszt: Amaz eszme glóriája, Mint lángoszlop a pusztába’ — Léhaságból felriaszt. Nem lázadás lobogója, Mely pusztulást hoz a trónra; Nem vérszomjas harci hév; Egy mély érzés, egy magas vágy: Függetlenség és Szabadság l — Ezt jelenti az a név. Mint a csillag fenn az égen, Ragyog örök fényességben S a magas célt hirdeti . . . A gyáva eb csaholhatja — A vándort a sivatagba’ — Ám a csillag vezeti! _____ Pap Márton. A régi jó időkből. — Irta: Kárpáti Endre. — Végtelenül szeretem a muzsikát, főleg a klasszikus zenét. Akkor voltam legboldogabb, mikor esténkint, vidám hangulatban elköltött vacsora után, gyermekeim zongoráláshoz, hege- düléshez fogtak. Ilyenkor beleültem a »zsölleszék«- embe és behunyt szemmel, szótlanul, mozdulatlanul hallgattam és elgondolkoztam a régi napokról. Érteni, érezni tudtam az egyes dallamokat; megismertem, újra átéltem azt a szenvedélyt, azt a számtalan lelki emotiót, melyek egykor a lánglelkü művészt ihlették. Ez elmúlt.. Gyermekeim és az időközökben iskolázás végett hozzámtelepedett kedves rokonok elszélediek; megszűnt az esti hangverseny; legfölebb magam játszom el egyet-egyet azokból a régi, kedves darabokból, melyek hangjánál akkor oly boldog voltam; de csakhamar abbanhagyom . . . mind oly szomorúak most . . . Könnyet sajtolnak szemembe. Ilyenkor eszembe jutnak gyermekkorom napjai. Olt térdeltünk a szent szűz képe előtt: esti imádságunkat végeztük és kértük a jó Istent, hogy apró árváiról ne vegye le áldó kezeit. Szombatonkint a »lórétomi iitániá«-t és a hozzá tartozó imádságokat is elmondtuk. Elénekeltük azokat a gyönyörű énekeket is, és ájtatosságun- kat »Téged, Isten dicsérünkc-kel végeztük. Nyári időben szombat esti ájtatosságunk elmarad. Ilyenkor elmentünk a főtéren álló Mária- szoborhoz. Ott volt az ájtafosság. Jó, öreg bácsik vezették. Nyolc órakor kezdődött a litánia, kilencig tartott. Hangzott a tér szívből fakat énektől. Itt öntötte ki szivét a szerencsétlen magyar; itt imádkozott ellenségeiért; itt fohászkodott, az Égiekhez, azokban a régi, hazafias énekekben, hogy szüntesse meg rabságunkat, küldje el az oly epedve várt jobb időt. Mikor az a száz. meg száz ajak zengette »Hol vagy István király« . . . Óh, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga! . . . Boldogasszony, anyánk . . . Magyarországról, édes hazánkról, ne felejtkezzél el, árva magyarokról! . . . nem egynek csuklott el a hangja; nem egy, sokat vesztett szív fakadt zokogásra. És megkönnyebbült szívvel, a jövőben való biztos reménynyel távozott onnan mindenki. Mintha saját szerető édesanyja előtt panaszol- kodott volna, aki nem hagyja el gyermekét, jobb napokat könyörög ki reá Menynyei Atyjától,
